Segítettem egy ismerősömnek, mert anyagilag padlóra került. Emiatt kiakadt a párom. Szerintetek jogosan?
Tegnap a város másik végén volt dolgom, és az egyik parkolóban kéregetett az ismerősöm. Kérdeztem mi történt vele, nagy vonalakban elmesélte. A lényeg, hogy épp a rezsit ki tudja fizetni a pénzéből, és általában 2-3 naponta koldul pár száz forintot, hogy tudjon enni.
Hazahoztam, és leültettem az asztalhoz, hogy ebédeljen. Párom ekkor ért haza. Az ismerősöm előtt nem mutatta de kiakadt. Ebéd után elküldtem fürdeni, párom adott neki 2 nadrágot és néhány pólót, meg pulcsit és kabátot.
Hazavittük, és a párommal vettünk neki néhány alap élelmiszert (kenyér, felvágott, tej, néhány konzerv) és felvittük neki hogy tudjon mit enni.
Mikor hazaértünk, a párom elmondta mennyire mérges, mert arra kell hazajönnie, hogy egy vadidegen férfi ül az asztalnál, és eszik.
Kb 2000-2200 ft-t költöttünk az ismerősre, a ruhákat meg amúgy is elajándékoztuk volna.
Egyértelmű, hogy nem fogom ideköltöztetni, de ha megtehetem, hogy adok neki 1 tál ételt, meg ruhát, miért ne tenném?
A párod először rosszra gondolt, azt hitte, a pasid az illető, ezt akkor is nehezen dolgozta fel, amikor már tudta, hogy egy rászoruló ismerősödről van szó. Persze, hogy nem jogosan. Váratlanul érte, ennyi az egész.
Biztosítsd róla, hogy szereted és nagyra értékeled őt, és minden rendbejön köztetek.
Szerintem fele ennyi vita nem lenne a kapcsolatokba, ha a párok megtanulnának egymással beszélgetni.
Az én elképzelésembe, házasságomba ez úgy működött volna, hogy amikor meglátom az ismerősömet, és megtudom hogy mi történt, és hogy segítségre szorul, megkérem hogy várjon egy kicsit.
Felhívom férjemet, néhány mondatba vázolom neki, hogy mit tervezek. Mivel közlöm, /nem engedélyt kérek, csak felkészítem hogy hazaviszem, valamint megkérdezem van-e további ötlete hogy segíthetnénk/ nem akad ki, ha egy vadidegen eszik az asztalnál.
Jó volt az amit tettél, vagy inkább tettetek, de az is jogos elvárás, hogy ne kész tények elé állítsuk a másikat. Egy két perces telefon igazán belefér.
Ha a történet ennyi, és itt véget is ér, majd a párod is lenyugszik, az "égiek" pedig a neved mellé tesznek egy piros pontot. (Jól jöhet még az!)
Én egy régi ismerősnek "gyógyszer kiváltásra" adtam egy ezrest, mert hogy drágább lett, és nem tudja kifizetni, majd kb. 2 hét múlva megkapja a nyugdíjat és akkor megadja. Ennek már 3 éve!!!
Azóta többször volt már, hogy ismerősök ujjal mutogattak rá, hogy be ne dőljek neki, ha kölcsönkér, mert viszi a kocsmába és soha senkinek nem adja meg!!!!
Jah, elsőre azt hittem több 10 vagy 100ezer pénzt adtál neki kölcsön.
Na ez a pár ezer forint értékű segítség azért nem egy anyagi csőd, ha ti még megtehetitek, ha még megvagytok enélkül. Szóval nem kellett volna úgy kiakadnia a párodnak.
Talán csak rossz napja volt, ez meg egy szokatlan esemény volt neki az otthonában, nem tudta hirtelen mire vélni és azért lehetett ideges.
Vagy még az is lehet, hogy a későbbiekre gondolt: Ezzel az egyszeri segítséggel még nem oldódik meg az ismerősöd problémája. Persze egy egyszeri segítség is nagyon jól jön bárkinek ilyen helyzetében. De a párod talán arra gondolt, hogy akkor ezután többször, rendszeresen kellene segíteni az illetőt, amire viszont talán már nektek sincs annyi anyagi keretetek...
Esetleg arra is gondolhatott, hogy majd rátok száll az ismerős, és mindig tőletek fog kérni, és akkor kellemetlenebb lesz nemet mondani neki.
Szóval én arra gondolok, hogy nem ezért az egy alkalomért dühös a párod, hanem átlátja, hogy ez csak csepp volt a tengerben és teljes mértékben nem tudnátok egyenesbe hozni az ismerősötök életét. Egy munkahelyhez segítés már inkább lenne tartós és hosszútávú segítség... De ha a párodnak nincs lehetősége munkához juttatnia és neked sem...?!
Egyébként kedves tőled, hogy segítettél valakinek!
Ahhoz, hogy munkát kapjon, kellene neki legalább 1 normális ruházat (cipő, gatya, ing vagy póló stb).
De egyébként hétvégén elmegyünk hozzá, és csinálok neki önéletrajzot. Segítek neki munkát keresni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!