Hogyan dolgoztátok fel, amikor szétmentetek a párotokkal egy hosszú kapcsolat után?

Mi több, mint 4 év után szakítottunk, vagyis ő velem (férfi). Sokkolt a hír amikor egyik nap bejelentette, hogy vége, előtte nap még terveztük a közös jövőt stb... teljesen magam alatt voltam, alig ettem valamit, lefogytam, váratlan helyzetekben tört rám a sírás, jó formán én is majdnem tönkretettem magam más miatt...

De akkor azt mondtam ez így nem jó, erős vagyok és bármit legyőzök. Akkor vettem egy mély levegőt és folytattam tovább az életem. Eljártam barátokkal, filmeket néztem rengeteget, könyvet olvastam.

Szakítás után 1,5 hónapra megismertem egy férfit aki nagyon sokat segített, boldoggá tesz, pedig csak barátok vagyunk, de több törődést kapok tőle, mint a volt páromtól kaptam!

Azt tudom csak ajánlani, hogy ne hagyd el magad, nem szabad senki miatt tönkretenni magunkat. Járj el barátokkal össze-vissza, nézzél filmeket, sportolj, de ne rágódj a múlton mert az már a múlt amíg benne élsz addig nem lesz jövőd!

Minél kevesebbet gondolkodni a dolgon, és főleg rá, elfoglalni magad, még ha nehéz is, mert lehetetlen nincs, azért sírni ér az ágyban esetleg, mert az is segíti a feldolgozást, de nem belelovallni magad!

Bár lehet rajta gondolkodni, de inkább azon, miért nem volt már jó - mert valami csak történt - ha meg ő hagyott ott, akkor meg azon gondolkodj, hogy nehogy már olyan miatt bánkódj, akinek nem kellettél, az olyan még a könnyeket sem érdemli! Remélem, azért csak el tudsz igazodni rajta, de igazán mindenkinek a saját lelkén múlik, hogy tudja jobban feldolgozni, de a harag ilyenkor nem rossz tanácsadó!

Mi 7 hónapja mentünk szét. A végén már nagyon nem volt jó a páromnak és véget vetett mindennek. 2 ember fogyatkozása kellett ehhez a szakításhoz. Én még mindig nem tudtam túl tenni ezen a szakításhoz, remélem neki már sokkal könnyebb és nem szenved... Még mindig nagyon szeretem!

Ebben, hogy hogyan dolgozzuk fel ezt a helyzetet, azt csakis az illető ész és a szív egyensúlyi állapotának karbantartásán múlik. Ha képes vagy erre, akkor valamilyen szinten győztes vagy. Kívánom, hogy ne légy ilyen helyzetben.

Üdv

M.

Mindig én léptem le, így könnyű volt feldolgozni. 40 éves voltam, amikor egy szerető révén megtapasztaltam, milyen az, amikor elhagyják az embert. Tönkrementem anyagilag, egszisztenciálisan, egészségileg, ráadásul el is vátam, mert be kellett látnom, hogy semmit sem ér a házasságom. Utána sokáig nem tudtam nőre nézni. Mindenben, mindenkiben őt láttam, mindenről ő jutott eszembe.

12 éve boldog házasságban élek ismét. Az exnejem, akivel 20 évet húztam le, szinte sohasem jut az eszembe, a volt kedvesem, aki fél év után kiszeretett belőlem, nagyon sokszor. Van, amit nem lehet feldolgozni, csak betemetni, hogy ne látsszon.