Összeköltözzek vele vagy ne? Ti mit tennétek?
Én egyetemista vagyok 23 éves, párom (4 éve együtt vagyunk) meg már dolgozik. Párom apukája nyugdíjas, a testvére szellemileg sérült, anyukája meg másfél éve lesérült, és depis lett, és nem tud dolgozni. Páromék szülei még 10 éve felvettek hitelt a lakásukra, meg volt egy összedőlt vállakozásuk is, ami miatt most úgy néz ki, hogy 2020-ig havi 170 ezer körül kell fizetniük; meg mivel párom anyukája meg a testvére munkanélküli volt egy (a testvére most már szemetet szed közmunkaprogramban - szellemileg sérülteket máshol nem nagyon alkalmaznak a környéken) időben, ezért akkor is fel kellett venni hitelt páromnak, és ezzel plusz havi 50 ezer kiadás van még.
Most a havi 220 ezer megy hitelekre, párom keres 160-at, apjának van 80 ezer forintos nyugdíja, a testvére meg keres 70 ezret, meg még az apukája dolgozik havi x órában, hogy a kajára is legyen pénz.
Szeretnék párommal összeköltözni, meg együtt élni, mert már igényem lenne rá, és én nemsokára fogok is dolgozni, de így nagyon úgy nézne ki, hogy ha össze is költöznénk, hogy a párom szinte teljes fizetése még 6 évig a szüleire kellene, hogy elmenjen, hogy azoknak legyen fedél a fejük felett meg enni tudjanak.
A fentieket nézve, ha jövőre lesz munkám és összeköltöznénk, akkor az én fizetésemből élnénk ketten sokáig. 120-140 ezer forint elég két személyre, ha albérleti díjat is kellene fizetni? Ti mit tennétek?
És még albérletbe is mennétek? Vagyis egy olyan ház hitelét fizetnétek közösen, amihez neked semmi közöd, sőt még a párod sem lakik ott. A havi 50 is sok szerintem, ami a párod nevén van, mivel semmi maradandó nincs, amiért azt fizeti, amit ő használt, költött volna.
Azt nem értem, hogy ha elmennétek albérletbe, akkor a párodnak miért nemcsak az 50 ezres hitelt kell fizetni, ami az ő nevén van? Hogy hogy nem marad semmi a fizetéséből? Az egész fizetését a hitelre odaadja a szüleinek?
Nézd, az hogy segíti a családját, szép, és épp elég lenne ha a havi 50-et fizetné. Azt mondom a fizetéséhez képest az még talán belefér, hogy ennyivel tartozik nekik. De hogy az egész fizetése rájuk menjen még évekig, azért az durva.
Az meg hogy te tartsd el, elég gáz. Ha értelmes férfi, akkor nem is esne jól neki. Az a pasi aki engem tényleg szeretett, az sose fogadta el hogy én tartsam el. Akkor inkább kivárta hogy neki beinduljanak a dolgai.
A másik az, hogy szép a szerelem, de nem tudod meddig tart, vagyis a saját keresetedből eltartasz egy hapsit akivel mondjuk 5 év múlva szétmentek, és érdekes módon neked se marad megtakarított pénzed mert őt finanszíroztad. És gyereket mikor szeretnél? majd ha nyugdíjas leszel? Mert tudod ahogy most ennyi hitelük van, ez nem szokott megállni, szóval számítani lehet rá hogy nemsokára jön a következő adag...
És tudod ha most még nem is érzed így, de előbb utóbb rettentően zavarni fog téged hogy a szüleire megy el az összes pénzetek. Ez tény.
Szóval én nem kezdenék vele komolyabban, csak akkor ha már teljesen önállósította magát tőlük, és nem tudják tovább rángatni bele mindenfélébe.
mellesleg egyáltalán a barátod össze akar költözni veled? vagy mit mondott?
Ne költözz vele össze!
A TE havi 120 ezres fizetésedből akartok albérletben együtt élni? Ez IRREÁLIS!
Én nem tartanék el egy pasit sem! Más, ha a férjed lenne. Aztán mi van, ha 3 év múlva lelép?
Az a baj, hogy elgondolkodsz ilyeneken... az anyagiaktól akarod függővé tenni a kapcsolatot. Pedig ez nem helyes, a szerelemnek az érzelmekről kell szólnia. Nem azért kéne vagy nem kéne egy kapcsolatnak létre jönni, mert az egyik félnek van vagy nins pénze...
A párod szerintem nagyon jó ember, és legjobbat teszi, amit ebben a helyzetben tehetne. Mégis mit kellett volna csinálnia? Elmenni albérletbe, és ölbe tett kézzel nézni, ahogy a családja eladósodik, és az utcára kerül?
Ha vele maradsz valószínű nem lesz egyszerű életed, de ezt el kell fogadnod, ha valóban szereted őt. Nem csak a jóban kell kitartani a másik mellett, ha komolyan gondoljátok a kapcsolatot. Igazából te tudod, hogy mennyire komolyak az érzelmek, és hogy neked ez beleférne-e. Fordított esetben, ha a te családod adósodik el, gondolom te is ott segítesz ahogy csak tudsz... Lehetne ellenkező a helyzet is, hogy a párod a hitelmentes, te meg a családod úsztok benne. Gondolom te is segíteni akarnád a tieidet, ha meg elhagyna ezért a szerelmed, akkor egy utolsó szemétként tartanád számon. 120-140 ezer egyébként elég két emberre, albérleti díjjal együtt, persze össze kell húzni a nadrágot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!