Mik a jelei ha a nő távozni készül egy kapcsolatból de nem meri megmondani? Milyen jelei lehetnek?

(-as én nem az ötös vagyok, de ha gondolod én is leírom, mi játszódott le bennem anno. Nem hibáztatok senkit, csak leírom, hogy volt és ez mit váltott ki belőlem.

18 sem voltam, mikor megismerkedtünk, ő 24 volt, vagy 23 nem emlékszem. Összejöttünk, és én még soha senkit nem szerettem úgy, mint őt. Ugyanakkor visszagondolva, már a legelején voltak jelek arra nézve, hogy ez nem lesz jó. Pl. rólam sokszor gondolják az emberek, hogy megalkuvó, irányítható vagyok, pedig ez nincs így. Megyek a fejem után tántoríthatatlanul, csak nem híresztelem úton-útfélen, hogy milyen egy domináns természetű vagyok, és itt az lesz, amit mondok. Csak egyszerűen az van amit akarok, mert azt csinálom, és kész. Na az én nagy szerelmem is beskatulyázott, és én amúgy is fiatal és naiv, és hullaszerelmes voltam, szóval eleinte tényleg minden úgy volt, ahogyan csak akarta. És ez annál is inkább így volt, mert ő aztán tényleg egy domináns, uralkodó természet, a rosszabb fajtából. Ne értsetek félre, nagyon jó ember, de ilyen a természete, ez tény. Szóval amúgy boldog voltam, mert jó programokon vettünk részt, intelligens és jó humorú ember. Tényleg nagyon-nagyon szerettem. Ráadásul még az sem kezdte ki a szerelmünket, hogy egyetemre kerültem, ami ugye gyakran tönkreteszi a kapcsolatokat a sok buli és új emberek miatt, akiket az ember megismer. De nem, mi együtt maradtunk én inkább vele voltam hétvégén, mint buliban, ilyesmi.

No de aztán összeköltöztünk, és hát kiderült, hogy bevetheti dominanciája minden erőszakosságát, és trükkjét, én márpedig azt csinálom, amit csak akarok. Vagy nem csinálok éppen. Mert hát ha az ember heti 2-3x találkozik a párjával, akkor nyilván vannak dolgok, amiket megcsinál a másik kedvéért, de non-stop ez nem megy. Ráadásul mindezt tetőzte, hogy rengeteget dolgozott. De tényleg. Mérnök egyébként, és bement reggel már 7-8 körül és nem ritkán ért haza 9 után. Az hogy 6-kor otthon volt, olyan volt, mintha UFO-t látnék.

Aztán valami kezdett megváltozni. Eleinte mindig felébresztett, ha korábban ment el, adott egy puszit, elköszönt, ilyesmi. aztán ez elmaradt. korábban lefekvés után összebújtunk és úgy aludtunk el, aztán hátat fordított. Eleinte érdekelte én miről beszélek, de aztán már csak olyasmiről lehetett vele beszélgetni, amiről ő akart. szóval a negatív változásokat ő kezdte, szerintem azért, mert rádöbbent, nem olyan vagyok, amilyet akart magának.

Én még ekkor is nagyon szerettem, és próbálkoztam Beszélgettem, hozzábújtam, de persze a bőrömből már én sem akartam kivedleni, szóval nem viselkedtem úgy, ahogy tudtam, ő örülne neki. Egy idő után pedig feladtam. Nem adtam neki én se puszit, ha elmentem, nem bújtam hozzá én sem. Aztán eljött a pillanat, mikor úgy döntöttem, nem fogok olyan témákat keresni, amik őt érdeklik, megvárom, hogy ő kezdeményezzen beszélgetést.

Hát az a légkör, ai ezután keletkezett, ne tudjátok meg! Szóval elkezdtem egyre gyakrabban eljárni a barátaimmal. Nem feltétlen szórakozni, csak úgy, délután felugrottam a barátnőmhöz és ott maradtam, meg ilyesmi.

hogy miért nem szakítottam azonnal? Mert ilyenkor az ember még nem akarja elhinni, hogy 5 szép évnek ez legyen a vége. Még reménykedik, még akar, de aztán az egész átcsap szánalmas vergődésbe, ami csak arról szól, ki mondja ki előbb, hogy vége van. No meg mi karácsony előtt jutottunk el a mélypontig, ahonnan már nincsen lejebb, és akkor már megvolt, mikor kihez, hova megyünk, mindenhol vártak minket ajándékokkal, mi is megvettük már az ajándékokat...stb. Szóval kihúztuk két ünnep közöttig, és akkor borult a bili.

Ez persze csak egy sztori a 100 millióból, ki tudja, ki mikor mire vár a szakítással, de egész biztos vagyok benne, hogy gyakran vannak még ott érzelmek, és meg kell várni azt a pontot, mikor együtt lenni már jobban fáj, mint kimondani, hogy vége.

A teljes elhidegülés apróbb jelei,mint mondjuk a szexuális vágy nullára redukálódása,érintések látványos kerülése,idegesítővé válik a másik mondandója,irritálóvá a jelenléte,akár egy apróbb símogatása,érzelmi kezdeményezése is,őrjítővé válik a lelkizés és faggatózás.Kerüljük a másikat,és amikor együtt vagyunk,akkor is minden apróságba belekötünk,egy félreértett mondat miatt is patáliát csapunk.

Így leírva ez szörnyen hangzik,pedig én is most megyek át egy ilyen időszakon.Holott eddig eszembe sem jutott a szakítás,mint megoldás.

5-ös vagyok ismét.

11-es, mintha magunkat olvasnám amúgy. Annyi kivétellel, hogy nálunk első perctől én voltam a domináns fél, ő meg az, aki beletörődik, eltűr, leszar. Az a tipikus minden mindegy típus.

"Mit főzzek holnap?" "Nekem mindegy."

"Hova menjünk nyaralni?" "Nekem mindegy."

"Menjünk moziba?" "Nekem mindegy."

Stb. Szerintem egy önálló döntést nem hozott, mióta együtt vagyunk, kb. még azt is én döntöttem el, hova adja be az önéletrajzát, mikor munkát keresett. Bár én szeretek domináns ember lenni, és szeretem, hogy meggyőzök mindenkit mindenről, és az esetek 95%-ában az van, amit, és ahogy én akarom. De a párkapcsolatomban néha vágynék arra, hogy legyen mellettem egy férfi, és ne én legyek a férfi nőként. Egy ilyen emberrel nem lehet közös jövőt sem tervezni ("Összeházasodjunk?" "Nekem mindegy.", "Legyen gyerekünk? "Nekem mindegy.). És miután erre rájön az ember, és kilábal a rózsaszín ködből, addigra eltelik pár év, és rájön, hogy már mennyi időt eltöltött egy olyan ember mellett, aki nem hozzá való egyáltalán, és jön az elhidegülés. Ami egy elég hosszú folyamat. Nálunk ez tart még jelen pillanatban is, és remélem addig fog tartani, míg ő mondja ki, hogy "hello". Jelenleg erre várok.

Na jó, de ez más. Mert nálunk pont az volt, hogy ő is domináns, meg én is, csak ő hangosan, én meg nem hangoztatom, csak csinálom, amit elképzeltem.

Nálatok egy domináns, egy nem domináns a felállás, aminek elvileg működnie kéne, csak a nők ugye nem szeretik a papucs pasikat sem- én se!