Feljelentett (több ízben is) egy családtag, mit tegyek?
tények az ügyről:
1 legalább 50 esetben hívott indokolatlanul rendőrt a helyszínre, ebből 5 esetben a rendőrök úgy ítélték, hogy az általa "kitalált" konfliktus megvalósult, ezért bevittek miatta.
2. pszichiátrián kezelik depresszióval és pánikbetegséggel, komoly gyógyszereket szed a betegségére.
3. mostanában rossz szándékú idegenek is segédkeznek az "ügyeiben"
legalább 5 párhuzamos ügy folyik miatta ellenem a kerületi bíróságon.
4. megindítottuk a gondnokság alá helyezési eljárását a körzeti gyámhivatalban, a hivatal vizsgálja az ügyet.
Mire számíthatok? "megfordulhat" magától az ügy, vagy ne várjak ilyet a magyar hatóságoktól, bíróságtól? A legutóbbi ügyben rendkívül jófej volt a bíró, főleg miután a kedves rokon olyan szinten össze vissza beszélt, hogy a saját tanúvallomására is kikiáltotta, hogy az nem úgy történt, pedig a bíró ismertette, hogy a saját szavait fogja felolvasni, erre a rokon rávágta, hogy "ez hazugság" többször is!
Félek, mert az ügy komoly, priuszom is lehet, a vízumom, erkölcsim is bánhatja, egyben aggódom a rokon elmeállapota miatt, de a jogi támadásai miatt megközelíthetetlen lett.
Félünk, hogy a lakást is eljátssza a feje felöl, egy éve nem fizet számlákat, lassan behajtásra kerül a sor. (elárverezés)
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy mentálisan gondozott emberről van szó, aki megvezetvető, agresszív és komoly gyógyszereket szed.
Ha a kisgyerek kitalálja, hogy megverte az óvónéni, és elég hitelesen adja elő, esetleg a pajtásaival még be is üti magát a hintába, asztalba, vajon mi történik?
Nyilván kirúgják az óvónénit, függetlenül mindentől.
Érted?
Anyukád, ugye?
Halványan emlékszem a kérdéseidre.
Szerintem az már jó, ha belezavarodik saját magába.
A lakás viszont sanszosan úszik.
Hol tart a gondnoksági ügy?
Sejtettem... Ugye te vagy az az egyetemista srác, aki az édesanyjával lakik, és a barátnőjét is beköltöztette a házba?
Időről időre felbukkansz itt, és mindig ugyanazt kérdezed.
Mi lenne, ha nem édesanyáddal hadakoznál, hanem a barátnőddel együtt elcuccolnátok albérletbe? Mindig ezt javasolják neked, ez miért nem tetszik?
Tudod, édesanyád azt csinál a saját házával, amit akar. És ha ennyire rosszul jöttök ki egymással, neked kéne elköltözni, ahelyett, hogy feljelented meg gyámság alá akarod vetetni.
Utolsó, igen. Én vagyok.
A gyámhivatal vizsgálja, mert nekem nem volt kompetenciám az ügy megindításához. De valószínűleg már a bíróság is.
Nagyon belezavarodott, a bírónő már szinte az asztalt verte annyira pofátlanul próbálta manipulálni.
Utolsó:
Már egy hónapja elköltöztünk onnan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!