Elvállalnátok úgy munkát, ha egy családtag szerezné, de folyton felhozná, hogy ez mekkora szívesség volt?

én elfogadnám, de csak akkor ha olyan a munka, amilyet tényleg szeretnék (pl. takarító, raktáros, iyeneket nem)

apró szivességekkel nincs baj, de ha már kihasználna akkor biztos szólnék, hogy álljon le.. ha már látják hogy jól dolgozok nem rúgnak ki csak azért mert ő azt mondja

Ha nagyon kéne a pénz, akkor nyilván elvállalnám, enni kell.

De az első nagyobb szívesség után kedvesen mosolyogva mondanék neki valami olyasmit, hogy mennyire örülök, hogy pont engem kért meg, hogy segítsek, mert így meghálálhattam végre, hogy segített munkát találni. Ha egy csepp esze van, akkor ebből ért, hogy kvittek vagytok.

Helyzettől függ. Mennyire vagyok rászorulva, milyen munkáról van szó és mit vár cserébe. Ha pl. 1 hónapja lennék otthon, lennének tartalékaim, ő meg valamilyen aljamunkát találna nekem és cserébe irracionálisan azt hangoztatná, hogy neki köszönhetem, hogy nem halok éhen, akkor biztos nem.

Ha viszont nagyon nincs pénz, akkor nincs mit tenni, ezt a békát le kell nyelni. Aztán közben próbálkozni kell mással.

Értelmetlen és logikátlan kérdés.

Miután elfogadtad a munkát derül ki, hogy folyton felhozná, tehát csak utólag.

Ekkor már nem az elfogadásról döntesz, hanem a folytatásról.

Ez pedig sokrétű:

- megéri így is

- nem éri meg

- van hová menned

- nincs hová menned

- mennyire szorulsz rá....