Miért érzem magam kellemetlenül mellettük?
A párom, akivel együtt vagyok rég óta, most eljegyzett, és bemutatott a családjának. A páromék romák, és ezt mind végig tudtam. Ma találkoztam velük, és olyan rosszul érzem magam, a leendő anyósommal, és a lányával. Félre ne értsetek, nagyon rendesek, intelligensek, és talán ezek az emberek akiket eddig láttam Magyarországon a legszebbnek. De nekem olyan kellemetlen ez, hogy sokkal fölöttem állnak, nem származás terén, hanem szépség, ész, és nagyjából mindenben.
A páromnak 3 diplomája van, középiskolában osztályelső volt, a szülei céget vezetnek, a lányuk meg könyvelőnek tanul.
De talán a legrosszabb az, hogy azt hittem, hogy romák között nincsenek szép nők, erre itt voltak ők.
Annyira rosszul érzem magam mellettük, pedig semmit sem csináltak, kedvesek velem, és a páromat is nagyon szeretem, mégis hogy győzzem le ezeket az érzéseket?
Gondolom az előítéleteid miatt ami szerintem természetes hogy a romákkal szemben van egy előítéleted.
Találkoztok még vagy 3x aztán már jól fogod érezni magad velük is.
3 diplomás roma? Az kizárt. Minden TV csatorna róla készítene riportfilmet. Van Magyarországon egy roma orvosnő is, róla is készítettek filmet, akkora szenzáció volt.
Anyukádék is örülnek a nagyszerű roma rokonságnak?
Mekkora kamukérdés te jóég :DDDDDDDDDDDDDDDDD
Bárcsak így lenne kérdező... bárcsak igaz lenne a story..
#5-s, én is hamis kérdésnek mondanám, mivel még én se láttam ezelőtt ilyet. Azt mondta a párom, hogy a szülei nagyon szegény családból valók, az édesanyját hozzá adták az apjához, és a legaljáról kellett kezdeniük. Leendő anyósomék nem akarják/akarták, hogy nekik is kűzdeniük kelljen, ezért kitanítatták őket, ennek köszönhetően talàlkoztunk egymással.
#3-s, szerintem inkább megalázó az, hogy ilyen nagy felhajtást kerítenek ilyennek. Az a nő aki doktor lett, lehrt hogy tanult ember, de egy csepp böszkesége sincs.
A többieknek hálás vagyok a válaszért, igazatok van, csupán hozzá kell szoknom hozzá, hogy hála az égnek ilyen normális emberekkel állok kapcsoladba. :)
Legközelebb jobb történetet találj ki kérdező.
Ez nagyon gyenge.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!