Ti mit szólnátok, ha nem kaptatok volna semmit a párotoktól?

Nekem is rosszul esne....

Valami itt nem stimmel...

Nem arról van szó,hogy az ember erején felül kiköltekezzen,de azért egy jelképes ajándékot csak tud mindenki venni,ha akar...

Én még eddig mindig kaptam valami jelképes ajándékot,bár el kell mondjam, nem igazán tud ajándékot venni, a férjem,bár már 26 éve együtt vagyunk.Valahogy nem talál el szegény semmit,pedig igyekszik...

Van amikor megvesszük inkább közösen,mint hogy valami " porfogót" vegyen,aminek semmi haszna...

Ő viszont úgy várja a karácsonyt mindig, mint egy

gyerek,olyan izgatottan...bár nem igazán tudja kimutatni, ha örül is valaminek...nehéz eset...

Mi három éve vagyunk együtt, ez volt a negyedik közös karácsonyunk. Az első karácsonyból még nem csináltam ügyet, mivel akkor még csak két hónapja voltunk együtt. Semmit nem kaptam tőle, de előre közölte, hogy így lesz, ezért nem lepett meg, hiszen munkája sem volt. Titkon reméltem, hogy legalább a szentestét velem tölti, de a szüleivel volt. A második karácsonyunkkor egy telefont kaptam tőle, amiről tudtam, mert a nővérétől kapta karácsonyra és tudta, hogy az én telefonom nagyon "nyűglődik" és azt mondta, nekem nagyobb szükségem van új telefonra, ezért bontatlanul tovább adta nekem. Örültem neki, de kicsit "le vagy tudva" szaga volt a dolognak. Én szeretek készülni a karácsonyra, meglepni a szeretteimet, a párom viszont kötelesség-ügyet csinál belőle. A harmadik karácsonyon már megkérdezte, mit szeretnék és nagyon jól esett, hogy megajándékozott egy általam nagyon vágyott tárggyal. Idén előre megbeszéltük, hogy nem veszünk egymásnak semmit, inkább elmegyünk egy közeli országba városnézésre. Így is tettünk, csodás napot töltöttünk Ausztriában. Mivel megbeszéltük, hogy ez az egymásnak adott ajándékunk, én tartottam is magam hozzá. Ő viszont karácsony előtt egy héttel beállított két ajándékkal és közölte, ezt még nekem szánta. Nagyon örültem, de mondtam neki, hogy ez nem jó így, megbeszéltük, hogy semmit nem veszünk. Azt mondta, nem is vár semmit, ezt tekintsem "csak úgy" ajándéknak. A karácsony szépen lezajlott előbb az én családomnál, aztán mentünk az ő családjához. Leültem a szobájában az ágyra és megláttam egy tárgyat, ami kötődik az egyik hobbimhoz, de azt hittem, az övé. Mondtam neki, hogy milyen szép. Erre közölte, hogy "Az a tiéd!" Kérdeztem, miért? Erre azt mondta, hogy azért, mert meglátta és rögtön eszébe jutottam, így megvette nekem. Ekkor már baromi kellemetlenül éreztem magam. Próbáltam csak az örömömet mutatni felé és hogy mennyire boldoggá tesz, hogy gondolt rám, főleg hogy az előző évekhez képest mennyit változott. De azért megjegyeztem neki, hogy rendesen kellemetlen helyzetbe hozott ezzel. Azt mondta, ne foglalkozzak vele. :-)

Amíg nem ismertük egymást, nem vett ajándékot a családtagjainak sem. Párszor leültem vele beszélgetni erről, megkérdeztem tőle, hogy nem érzi-e magát kellemetlenül amiatt, hogy ő mindig csak kap, de nem ad semmit? Nem kell drága ajándék, de legalább valami kis apróság, hogy lássák, ő is gondolt rájuk. Az első két évben sokat veszekedtünk ilyesmi miatt, mert semmilyen alkalomra nem vett semmit, senkinek. A 30. születésnapomra egy 300 forintos cserepes virágot hozott, az esett igazán rosszul.

Annak ellenére, hogy sokszor bántó volt, hogy tudomást sem vett még a saját anyukája születésnapjáról sem, már másként élem meg a dolgokat. Látom, hogy még ha lassan is, de változik és már szívből tesz dolgokat, ami nagyon jó érzés. Idén még arra is megkért, hogy kísérjem el ajándékot választani a családtagjainak. Nagyon kis "béna" dolgokat akart venni, olyankor mindig rávezettem türelmesen, hogy szerintem nem annyira hasznos ajándék, X helyett vegyen inkább Y-t, mert a sógora annak szerintem jobban örülne. Végül nagy sikert ért el a családban az ajándékokkal és láttam az anyukáján is, hogy nagyon boldog, hogy végre a fia is viszonozza valamilyen módon a sok törődést, amit kap.

Ezzel a sok mindennel, amit fentebb írtam, csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy megfelelő hozzáállással, türelemmel sok mindent el lehet érni egy embernél és nem kell hozzá erőszakosnak, sértődősnek lenni és veszekedni, rá lehet vezetni a kevésbé törődő embereket is, hogy változzanak. Én sokkal jobban örülök annak, hogy látom a párom változását, mint annak, amit kapok tőle. Végre látom, hogy ő is megéli az ünnepeket és nem csak túl akarja vészelni.

32/N