Meghalt a papám, napok óta csak bőgök. Párom nem érti meg, folyamatosan provokálja a veszekedést. Miért nem tud türelmes lenni?

Valahol megértem a párodat. Ha lenne gyereketek, akkor is ezt csinálnád?

Nem normális, ha egy halálesettől kifordulsz magadból, márpedig ezt történt, te is beismered.

Kedves Kérdező!

Először is fogadd őszinte részvétemet és együttérzésemet a Papád halála miatt!

Nagyon sajnálom, ha a Párod épp ebben a helyzetben viselkedik így, amikor a legtöbb megértésre, támogatásra és szeretetre lenne szükséged Tőle.

Nem vagyok pszichológus, és közel sem biztos, hogy igazam van, de amikor azt írtad, hogy a Párod szülei és nagyszülei már nem élnek, bennem felmerült az a lehetőség is, hogy talán az, hogy most napok óta látja, hogy Te hogy szenvedsz, min mész keresztül a Papád halála miatt, emlékezteti a saját szerettei elvesztésével járó fájdalmára, (ki tudja, mennyire feldolgozott) érzelmi veszteségeire, a saját gyászára, és esetleg (persze nem szándékosan, tudatosan, hanem tudatt alatt) úgy próbála ezeket a rátörő rossz érzéseket hárítani, hogy így viselkedik Veled.

Nem lehet, hogy azért nem hagyja, hogy Te teljes mélységében megéld és kimutasd a fájdalmadat, hogy Neki ne kelljen szembesülnie az emiatt rátörő rossz érzésekkel, azzal, hogy Neki is nagyon hiányozhatnak a szülei, nagyszülei, esetleg azzal, hogy nem biztos, hogy a gyászfolyamat során tényleg lelkileg "elengedte" már az eltávozott szeretteit, és feldolgozta a saját érzelmi veszteségeit?

Tényleg csak találgatok, és természetesen ez sem lenne mentség a viselkededésére, csak egy lehetséges ok, vagy magyarázat a sok közül.

Részvétem, és sok erőt kívánok Neked ebben a helyzetben.

A legjobb, amit tehetsz szerintem, hogy most utat engedsz a fájdalomnak, szomorúságnak, sírásnak, ahelyett, hogy elnyomni próbálnád.

Kívánom, hogy idővel újra megtaláld majd a lelki békédet, és a szépre és jóra emlékezz majd, ha a Papádra gondolsz.

Üdvözletel, Vera

Részvétem. Megértelek, egy közeli szeretett személy elvesztése egy érző embernek elég durva tud lenni. Szerintem bölcs döntés volt inkább máshol lakni, mint otthon veszekedni és idegeskedni, totál nem az hiányzik most Neked s jó helyen vagy, ahol jobban megértik a gyászodat.

Én az anyámat vesztettem el pár éve, nem tudom, hogy éltem volna túl a párom nélkül, aki egyrészt furikázott sokszáz km-re (motoron, pár fokban, esőben, erős volt, de a hangulatomhoz és érzéseimhez illő), másrészt támogatott, megölelt, ha sírtam, ilyesmik. Nekem természetes, hogy a másik megérti, hogy ilyenkor támogatásra van szükségünk, de minimum arra, hogy békén hagyjanak.

Nagyon gáz, ahogy a párod viselkedik. Ugye bajban derül ki, hogy ki az igazi barát...ez igaz a párkapcsolatra is. Mi van, ha ennél is rosszabb passzba kerülsz? Akkor is így lesz melletted? Annyira nagyon gáz...miután nekem így viselkedett a párom és rájöttem, hogy igazából nem számíthatok rá, kidobtam a francba.

Amúgy engem a mamám halála viselt meg nagyon két évvel ezelőtt...bár nekem akkor pont melózni kellett, mondanom se kell, mennyire rányomta a teljesítményemre a bélyegét ez a dolog.

A párod egy önző, érzéketlen bunkó.

A legnagyobb bajban is csak ilyen ostoba, primitív ondolatai támadnak, s még plusz gyötör téged.

A bajban ismerszik meg az ember.

Ha túl leszel a gyászidőn, a temetésen, érdemes lesz elgondolkodnod azon, hogy vajon valóban a "párod" ő, érdemes-e továbbra is rá áldozni az életedet, amikor a legnagyobb bánatodban cserben hagyott és még lelkileg gyötört is!