Egyedülálló anyukák, hogy bírjátok lelkileg?

Nagyon jól érzed, mert teljesen más a gyermekedet szeretni, és más egy párkapcsolat.

Vagy rendbe tudjátok hozni, vagy nem. Mindenáron nem kell.

Mi a gond kettőtök között?

Ez lemaradt.

(Nehogy azt gondold majd egy másik férfi sokkal többet fog foglalkozni más gyerekével)

Nem könnyű egyedülálló anyának lenni, hogy a pók megölésén keresztül a bevásárlásig, munkáig, leckeellenőrzésig mindent de mindent egyedül kell csinálni. Viszont mérlegelni kell, mi a jobb: egyedül, de a magad urának lenni vagy egy boldogtalan párkapcsolatban szenvedni és ugyanúgy megküzdeni egy csomó problémával.

Nekem a volt férjem annyira ellustult meg kitalálta útközben hogy még élni akar (két gyerek után, mielőtt még valaki kérdezné, hogy akkor miért mentem hozzá és miért csináltunk gyerekeket), beszélni nem lehetett vele, hogy végül a válás és különköltözés inkább felszabadulás volt a nyomás alól.

Azt értem, ha a gyereknek jót akarsz, hogy ne legyen mostohaapja, de hosszútávon ha az anya nem boldog, "feláldozom magam érted" mártíranyut játszik, az a gyereknek sem jó.

Első körben próbál meg a kapcsolatodat rendbe hozni, beszélj a férjeddel - a tudsz, mert nem mindenkivel lehet, és egy kapcsolatot csak akkor lehet megjavítani, ha mind a két fél felismeri, hogy gond van és tesz is azért, hogy rendbe jöjjön.

Ha nem megy, akkor meg ne szenvedj, igyekezz lezárni, menjen az útjára, a gyerekkel engedd, hogy tartsa a kapcsolatot, de te lépj tovább.