Meg tudnád fogalmazni mit jelent neked, milyen érzések kerítenek hatalomba amikor hazatersz a szülői házban?

mikor? naponta a suliból? vagy egy hosszú út (pl külföldi melo)után? vagy?

Nem szívesen megyek oda. Egyrészt már teljesen máshogy néz ki, mnit amikor én is ott laktam, másrészt közben szétmentek a szüleim, és apám nélkül még idegenebb... nem szeretek ott lenni.

Férjhezmenetelem után kerültem el otthonról. Amíg nem voltak gyermekeink mindennap hazalátogattam a férjemmel. Minden este csendben elvonultam a fürdőszobába és megsirattam, hogy már soha többé nem fogok itt lakni, külön életünk van és azáltal, hogy férjhez mentem lezárult egy fejezet az életembe. Szívszorítóan fájdalmas érzéssel telve;hiszen ott, abban a lakótelepi lakásban a boldogság,az öröm,a bánat és voltak félelmek, szorongások is gyönyörű emléke örök nyomot vésett bennem. Olyannyira szerettem ott lakni, hogy a mai napig pedig eltelt már 23év, álmaim helyszínéül mindig visszatér. Pár év múlva szüleim elköltöztek máshová, de ez a családi ház annak ellenére, hogy az a nagyszülői ház volt, egészen más emlékeket, érzéseket ébreszt bennem : Összeházasodásunk után itt, akkor még nyári konyhában indult a közös életünk a férjemmel, és boldog órák részesei voltunk: akkor élt még a nagymama, szüleim még a lakótelepen éltek. Később,nagymama halála után mikor a szüleim oda költöztek, már nem éreztem olyat, hogy hazatérnék... minden volt ez csak nem szülői ház.Persze, addigra volt már saját házunk,voltak gyermekeink is. Az igazi, szívszorító fordulatot Édesanyám gyógyíthatatlan betegsége és elhalálozása, majd az Édesapámé is hozta; csúnya szóval azóta ravatalnak érzem a házat: Az üresség, a magány, a betölthetetlen űr ami körül ölel ha betérek ide.AZ emlékek még fájóbbak mint régebben voltak: a szavak valahogy belém fagynak, már nincs kinek kimondani őket.Néma hallgatásba burkolózva, bezárkózva az egyik szobába régi, megkopott fényképeket, iratokat, személyes tárgyakat nézegetve a csend körül ölel..... és mind úttalan ráeszmél.....a múlt elmúlt, de a jelenre rányomta közönyét.

A szülői ház elhagyása a gyerekkor biztonságának végét jelentette számomra. Ez az érzés elevenedik fel bennem a hazatéréskor.

"Na tipli van innen" :, (

Furcsa volt, hogy egy idő után, már nem éreztem magam otthon a szülői házban. Inkább vendégnek. Már megvan a saját otthonunk, persze megyünk mindkettőnk szüleihez. De ha pl. már nem szeretünk ott aludni. Már nem oda tartozunk.