Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A ti családotok hogyan viseli...

A ti családotok hogyan viseli az állandó nélkülözést és pénztelenséget?

Figyelt kérdés

Mi sosem álltunk jól anyagilag, mert apánk még gyermekként elhagyott bennünket, így anyánk nevelt fel minket egyedül a minimálbérközeli fizetéséből - nyilván eddig sem éltünk fényesen, de most már évről-évre lejjebb süllyedünk.


Mindannyian felnőttünk, az egyik testvérem a szakmájával jelenleg csak alkalmi munkákat talál, a másik még OKJ-ra jár (de nem hajlandó dolgozni mellett diákmunkát), én jelenleg levelezős egyetemre járok, de éppen nemrég vesztettem el a munkahelyem, és kilátásban sincs ú, hiába próbálkozom.


Anyámnak nincs pénze, a nagyobbik tesómnak meg nekem be kell fizetnünk a rezsibe, mióta dolgozunk, tehát nekünk sincs túl sok, amit félretehetnénk, ráadásul nekem még a tandíjat is ki kell fizetnem és mindent magamnak vennem.

Télen alig fűtünk, nehogy sok fát használjunk el, majdnem egész héten csak szendvicseken élünk (hús kb. egyszer van, vasárnap, de még főtt étel sincs soha itthon), már lassan két éve ugyanabban a két nadrágban járok, az egyiknek a cipzárja romlott el, a másik kiszakadt, dehát még az is kiadás, hogy újakat vegyek...


Jelenleg angolórát adok, hogy legalább a rezsit ki tudjam fizetni anyámnak, de olyan kétségbeejtő az egész, idén már karácsonyi ajándékot sem veszünk egymásnak, most két napig jártam a várost, hogy vegyek egy csizmát 2000 ft-ért, többet nem adhattam ki rá...


Vegetálás ez az egész, ráadásul itt az ország keleti részén, nulla pénzügyi tartalékkal, nulla lehetőséggel.....:/


2013. nov. 19. 17:37
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
Hol éltek?
2013. nov. 19. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%
Azért ha félévente 130-150 ezret össze tudsz gyűjteni tandíjra akkor nem hiszem hogy annyira rossz dolgod lenne,mint mondod. Azért ez egy évben alsó hangon is 300 ezres csak a tandíjra.
2013. nov. 19. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
88%

Én egyetem mellett mindig találtam munkát, nem esett le az ujjamról a nem létező gyűrűm, ha kérdezőbiztoskodni, vagy árufeltölteni kellett.

Nem dúskálunk, de élünk, a ruha nem lehet kifogás. Emberek között dolgozom, jó megjelenés szükséges a munkámhoz, de több éve turiból öltözöm, ahol minőségi, új darabokat veszek pár száz forintért. Legutóbb cimkés, indigókék gap gatyát vettem fillérekért.

Tavasszal veszem meg a fát, feleáron, gázt idén még nem használtunk.

Vegák vagyunk, húst egyáltalán nem eszünk.

Ennyi embernek (négyen vagytok, ha jól olvastam) azért nem lehetetlen összedobni annyi pénzt, hogy normálisan meg lehessen élni.

2013. nov. 19. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
80%

Nappalin tanulok.

Mellette dolgozok részmunkaidőben, havi 40 ezer körül megkeresek.

Igénybe veszem az egyetem szociális támogatását, ez havi 24 ezer forint.

Jól tanulok, az ösztöndíjam kb. 10 ezer forint körül van, de ez változó.

Hetente 1 alkalommal jár hozzám egy lány matekból korrepetálni, 2 óráért kapok 2 ezer forintot (és akkor még olcsó vagyok), Ez is havi 8 ezer.


Havi 82 ezer forint, nappalin. Nem lehetetlen!

2013. nov. 19. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
69%

Isten őrizz, hogy diák hitelt vegyen fel a kérdező!

Nagyon sokáig azt fogja kifele nyögni, főleg ha nem talál jobb munkát nagyon nehéz lesz.

A diák hitel jól hangzik amíg megkapod, utánna meg nyögve nyelősen fizetheted vissza!

2013. nov. 19. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim válasza:
100%

Nem bántásként mondom, de ha fűteni nincs pénz akkor felesleges luxus fizetős egyetemre járnod!

Mi ketten vagyunk testvérek, sajnos csak egyikőnknek futotta egyetemre! De nem kezdtem el nyavajogni, hanem kerestem munkát. Először itthon, aztán kint. Most a magyar átlagfizetés sokszorosát keresem.

Ha beszélsz 2 nyelvet (gondolom angol, német) akkor nincs nehéz dolgod. Én 19 évesen már kint voltam külföldön..

2013. nov. 19. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
100%

Mi sokkal jobban álltunk, mint ahogy te leírtad, de esze ágában sem lett volna egyikünknek sem fizetős szakra menni. Ha nem vettek föl, ki lehetett volna hagyni egy évet, dolgozni, majd újra felvételizni államira. Én is luxusnak érzem a fizetős szakot, de látom, nem vagyok ezzel egyedül. Ahogy írod, ráadásul külföldre készülsz, akkor eleve a célországban lett volna érdemes főiskolát kezdeni, mert lehet, hogy az itteni papírral nem fognak szakirányú munkára alkalmazni, mert nem is ismerik el.


Amúgy mi is vegetáriánusok vagyunk. :) Olcsóbb így étkezni, bár nem azért kezdtük el. Főtt ételből rengeteg olcsón készíthető van, így nem értem azt a részt, hogy miért nem főztök? Laktató hideg étkezés többe kerül, mint főtt ételekkel.

2013. nov. 19. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Mi epp nem nelkulozunk, de nem elunk konnyen se masfel fizetesbol oten.

Ezert jottunk ki kulfoldre, dehat kolbaszbol itt sincs a kerites, hiaba a jo fizetes, 5 emberre nagy lakast berelni draga mulatsag.

2014. jan. 16. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

Mert Mo-n 5 emberből másfél talált munkát, ugye?

Kint még többet kell majd dolgozni ám.

2014. jan. 16. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!