Mit tegyek, hogy jobban legyek?
Előzmények: Boldogságban, szerelemben éltünk a férjemmel, jöttek sorban a gyerekek is, 2 fiú, és egy lány. Anyagiakkal sem voltak gondok. 2 és fél éve súlyos betegség támadta meg egyik gyerekünket. Daganat. Egyik napról a másikra az onkológián találtuk magunkat. Kemoterápia, műtét, sugárkezelés. Férjem továbbra is dolgozott, a kórház, és a gyerekek között rohangált. Én otthagytam a munkahelyemet, és közel 1 évet a kórházban töltöttem a beteg gyermekünk mellett.A kezeléseknek már másfél éve vége. Gyerekünk jól van. Azóta jár közösségbe, vidám, visszatért a régi énje. Én visszamentem dolgozni.
Jelenleg: Egyszerűen nem tudok túllépni a történteken, állandóan aggódok, mindenfélét beképzelek. Minden szabad gondolatomat ezek a negatív gondolatok teszik ki. Szakemberhez nem szeretnék fordulni, mert ismerem magam annyira, hogy nekem nem segítene. A férjemmel, és a gyerekeimmel való kapcsolatom is tönkre megy szépen lassan. És nem látom a kiutat. Nem tudok pozitívan gondolkodni. Köszönöm, aki elolvasta az írásomat.
Én azt szoktam mondani, hogy lássuk meg az élet apró örömeit..
Ti nagy dolgokon mentetek keresztül. Szerencsére minden jól végződött. Innentől kezdve ennek kell örülni. Együtt vagytok, mindannyian egészségesek vagytok.
Örülj az apró dolgoknak, pl: a gyermekeid mosolyának, vagy annak hogy szépen süt a nap. Ne a múlton rágódj, ne agyalj azon hogy milyen tragédia várható.. A rossz ómen vonzza a bajt.. Inkább élvezd az életet. Szerintem nektek most rátok férne egy téli üdülés..Kikapcsolódás..
Természetes amin átmentek. Minden épeszű embert megviseli ez.
Ha fáj a fogad akkor elmész szakemberhez?
Ha fáj a lelked miért nem teszed meg?
Elmész, segít, mosoly! Ha mégsem akkor pötyögünk tovább.
Talán levegőváltozásra lenne szükséged.
Gondolom, régóta ugyanott laktok, ugyanott most is, ahol azalatt laktatok, hogy a gyereked beteg volt. A rossz emlékek pedig kötődnek a körülményekhez. Az illatokhoz, a helyszínekhez, a tárgyakhoz, satöbbi. Mondjuk ott vagy a konyhában, reggelit készítesz, és tudat alatt lejátszódik az a rengeteg rossz nap, amikor a konyhában tevékenykedtél, mielőtt a kórházba bementél volna.
Talán ha új helyre költöznél, könnyebb lenne. Mert így az egész lakásotoknak ilyen baljós hangulata van.
Amikor elkezdtem agyalni és észre vettem, hogy agyalok ;-)
Akkor szépen tudatosan arra gondoltam, hogy szépen süt a nap, boldog vagyunk, térdig állunk a tengerben és pancsolunk.
Eleinte nehéz, de utána egészen könnyen megy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!