Milyenek azok a gyerekek/felnőttek, kiknek elváltak a szüleik?

Nekem a párom és a legjobb barátnőm is elvált szülők gyermeke.

A párom kicsit problémás ha úgy vesszük, nem szereti a változást, nem tudja kezelni a konfliktust, pl. egy komoly beszélgetést olyan fejjel kezel, mint egy halálra ítélt kiskutya. Nem szereti a családjával tartani a kapcsolatot, az én anyámat jobban kedveli mint a sajátját, ezzel szemben el szeretne köteleződni, szeretne gyereket, tehát nagyon erősen családra vágyik.

Legjobb barátnőm jellemben, és tudásban is a számomra a példakép ha úgy vesszük. Viszont nem hisz a házasságban a körülötte történő válások miatt, de ennek ellenére a hosszútávú kapcsolatban hisz. Nem túl házias, de szorgalmas, rendszerető.

Semmiben nem másak...

Nekem elváltak a szüleim, rossz gyerekkorom volt (csak tinikoromban váltak el, korábban veszekedések, stb.), a férjem szülei ma boldog 40 éves házasok. Ehhez képest a férjemmel megegyezik a világnézetünk, a családról, gyereknevelésről alkotott gondolkodásunk, stb.

Nem igazán értem, miért lenne "más" az, akinek elválnak a szülei. Esetleg annyiban vagyok más, hogy ebből kiindulva 3x is megfontolom kinek szülök gyereket és már rég megfogadtam, hogy ha felismerem, hogy egy kapcsolat rossz, akkor kilépek belőle. Ezerszer jobb elváltnak lenni, mint szenvedő gyerekeket nevelni.

Én nem vagyok annak híve,hogy ne váljanak el azok a szülők akiknek nem megy.Pont azért,mert tudom,hogy kiskoromban könyörögtem Anyámnak,hogy váljon el.Így mái napig nem tudom megérteni,amikor valaki a gyerek miatt agonizál lépjen-e,meghogy nehogy csonka családban nőljön fel stb. Mert szerintem (ugyebár tapasztalatból) sokkal jobb annak a gyereknek (mégha ezt esetleg akkor ésszel még nem is éri föl) ha külön mennek.

Viszont a házasságról alkotott képemet nem volt egyszerű helyre pofozni ezáltal....

nekem nagyon korán elváltak a szüleim, aminek tulajdonképpen még örülök is, hiszen ha később történik meg, akkor tudatosan is felfogtam volna a körülöttem folyó dolgokat, és nagyobb sérülést okozott volna. természetes dologként kezeltem, hogy apám nincs jelen az életemben.

anyukámtól és az anyai nagyszüleimtől rengeteg szeretetet kaptam, sosem volt hiányérzetem.

annyiban hatott a későbbi életemre a dolog, h nem hiszek a házasságban, nehezen bízom meg az emberekben, nem szívesen közösködöm a párommal, mert apám elég undor módon húzta le anyumat a váláskor.

annak ellenére, hogy hosszú boldog életet tervezünk a párommal, azért fel vagyok készülve arra is, h egyedül kell majd felnevelnem a közös gyerekünket.