Egy kicsit elvagyok keseredve, más hogy oldaná meg a helyzetet?

Fiatal lány vagyok, húsz éves, a szüleim külön élnek már 15 éve, nem is nagyon beszélnek egymással. Anyukám özvegyi nyugdíjas, apukám meg kezd lerobbanni fizikailag és nem fog tudni lassan már dolgozni. Van egy nővérem, de nem velünk él, saját családja van. Az a helyzet, hogy nagyon szegényes körülmények között élünk, és rengeteg probléma van a családban. Én tavaly elkezdtem egy egyetemet, amit épp ezért nem is tudok folytatni, és már nem is nagyon érdekel. A nővéremet még volt miből felnevelniük, de engem már nincs. (Részben ez az ő hibájuk is, a lustaság meg a cigaretta,stb miatt.) Nem is akarnak rajtam segíteni, csak édesanyám a nővéremen mivel nincs munkája, mindig is őt kedvelte, engem nem igazán, mert más férfitól vagyok. A lényeg, hogy most elkezdtem a jogosítványt saját pénzből, és szeretném befejezni, szeretnék egy nyelvvizsgát is, és majd jelentkezni később egy másik iskolába. Én örülök, hogy az anyám eltart engem (azért egy számlát beszoktam neki fizetni havonta), de kicsit furcsán érzem magam. Ameddig nem lettem ennyi idős, addig nem volt probléma, hogy engem "el kell " tartani. Olyan érzésem van, mintha útban lennék. Komolyan azt gondolja minden szülő, hogyha egy gyerek elérte a 19-20éves kort, akkor már lassan kikéne tenni a házból? Meg akkor már nincs szüksége segítségre? Én minden nap járok dolgozni, hétvégén is, reggeltől estig, nem valami jó munkahelyre. Igazából nagyon megterhel lelkileg ez az egész és az is hogy fogalmam sincs hogy hogy lesz erőm felnőtté avatni magam... Minden nap belegondolok, hogy hol fogok lakni, mikor fogok elköltözni, mi lesz a szakmám, mi lesz velem, hogy lesz majd egyszer családom... Nem tudom elmondani senkinek, mert úgy érzem mintha ezt senki se értené meg... Szeretnék már egyedül lakni, de ez szinte lehetetlen. Sajnos nagyon drága egy albérlet, ráadásul az sosem lesz az enyém... stb... Tudnátok valami tanácsot adni, hogy hogy szedjem össze magam?