Mit tehetek a párom volt feleségével?
Nem kértem hogy fogadjon el, de legalább ne bántson!
A történet az hogy a páromnak van több boltja, és van mikor van időm és olyankor beugrok segíteni.
Így történt ez ma is, bent elvoltam, amikor az egyik kislány bejött, és elkezdtem vele beszélgetni, hogy van egyebek, amikor betoppant a volt feleség, aki nekem állt, mindenki előtt hogy hogyan merészelek a gyerekével egyáltalán szóba is állni. Nem szóltam semmit, kivéve annyit hogy én nem akarom bántani, csak jóba szeretnék lenni a lányokkal.
Egyébként is nagyon gyerek centrikus vagyok, piciktől nagyokig, mindig beszélek hozzájuk, ezt meg is szokták tőlem már mások. Nem vezérelt engem semmi féle rossz!
Na aztán a feleség ismét nekem állt, hogy egy ilyen rin gyó mint én, örüljek mert megtűrt személy vagyok a boltban.Nagyon fájt, de nem szóltam neki vissza, igazából köpni nyelni nem tudtam, persze itthon már kisírtam magam. Úgy érzem tönkre fog tenni,sajnos ők még egy háztartásban élnek, minden a nő nevén van, mivel a páromnak volt egy kis adó ügye, de nem is ez a lényeg.
Amíg nem költözik el, tudom mi sosem lehetünk egy pár, hisz ő még otthon telefonon sem tud beszélni, vagy épp miatta, vagy épp a csajok miatt.
A nő maga a hisztérika, és tudom hogy soha nem leszek első, mert vannak gyerekeik, és nekik egy összetartó kapocs. Mit tehetnék, lehet akadnak hibák hisz félig sírva írtam történetem, mert nagyon bántó volt ez a megalázás.
Ez egy kicsit bonyolult.
Válófélben vannak az asszonnyal? Biztosan csak egy házban élnek, és nincs köztük már házastársi kapcsolat?
Miért nem költöztök össze (külön albérlet)?
Biztos nem ver át téged ez a férfi?
Amíg a párod nem költözik el onnan, addig a helyedben én teljes visszavonulót fújnék. Rendezze le az életét, váljon el, költözzön el, zárja le a múltat és álljon oda eléd akkor, amikor facér férfi és 100%-osan fel tud téged vállalni és 100%-os életet tudsz vele élni. Beszéljétek meg, kérdezd meg mennyi időre van ehhez szüksége, és ha reális időt mond, akkor hajrá.
Ugyanis amíg ilyen kötelékbe áll a feleséggel, addig nem nagyon tudsz mást tenni.
Ne várd, hogy ne bántson a pasid szeretője. A házukat és az életüket építgették, tervezgették, amíg nem jöttél te.
Nem sokra tartalak, de a jelzőket most hanyagolom.
Gondolom Te a gazdag cégtulajdonost már látod az oldaladon sétálni miközben belibbentek az álomházatokba /amit Ő és a felesége hoztak létre/.
Tudod mi a valóság? Nem a pasi, hanem a felesége a góré! Nem a pasidé a sok pénz, hanem a feleségéé. Szerinted a pasi azért nem hív téged mert nem engedik meg neki? Egy szerelmes ember ha kell wc papír gurigából telefont csinál 2 perc alatt,hogy hallja a másik hangját. Az a nagy igazság, hogy kalandnak kellettél, mint minden ilyen buta liba. Azon sírsz, hogy a nős pasid.... A nős szót emeld ki. Mit képzeltél?
Páran most vagy nem tudnak olvasni, vagy értelmezni.
Egy: benne van a kérdésben, hogy volt feleség. Nekem ez annyit jelent, hogy nagy valószínűséggel el is váltak, vagy, "extrémebb" esetben válófélben vannak.
Kettő: azt írja a kérdező, hogy csak hébe-hóba beugrik segíteni a párjának, ha az ideje engedi, ergo nem ott dolgozik/dolgozott, szóval bukott ez a "lecsapok-a-gazdag-nős-főnökömre" klisé.
Három: egy háztartásban élnek, ez bizony kellemetlen, de lehetséges szükséges rossz. kérdező elítette, hogy adó/és ebből kifolyólag pénzügyi problémái vannak a fazonnak. (itt pedig a sok lovetta reménye-elmélet látszik megbukni).
Én nem látom, miért kell egyből lek*urvázni a kérdezőt, ha el sem olvassátok rendesen, amit írt. Egy normál, emberi viszont szeretne az EXnejjel, már amennyire lehetséges. És a mai világban, ha valaki szeretne összeköltözni a párjával, akinek adott a lehetőség, akkor rögtön számító, és csak a pénz meg a ház kell? Nagyon el tudtok keseríteni ezen az oldalon párszor...
23/N
Te nagyon csúnyán fogsz felébredni az álomvilágodból, kisasszony: "ők még egy háztartásban élnek, minden a nő nevén van"
És ezért nem fog a "párod" soha elköltözni, hacsak az asszony ki nem vágja. Te pont addig maradhatsz a szexpartnere, amíg nem hőbörögsz emiatt a számodra megalázó helyzet miatt, ha besokallsz és kinyitod a szádat, akkor majd keres másik hülyét a te szerelmetes álompasid, de hogy a családját és minden vagyonát nem fogja otthagyni, arra mérget vehetsz.
Ez jó. Azért lettem lepontozva, mert nem értek egyet a többséggel, és nem szidom a nőt :D Oké, a véleményem marad továbbra is.
Kérdező: annyit még hozzá tennék, hogy ne erőltess semmilyen kapcsolatot a volt feleséggel, szerintem fölösleges. A pároddal viszont ülj le egyszer komolyan beszélgetni, mindenre kiterjedően. Ő hogy reagált mondjuk erre a boltos incidensre? Mióta vagytok együtt?
23/N
Na mi van? Már besegíthetsz neki?
Annyi, de annyi kérdést olvastam már ugyanezzel a sztorival :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!