Valóban ekkora szörnyűséget mondtam?

Nem is tudom, miért ütött ez most ennyire szíven, ami kb. 20 perce történt, de egyszerűen ezzel betelt a pohár. A szüleim elhordtak mindennek csak azért, mert nem osztom a politikai nézeteiket (azt mertem mondani, hogy nem hiszek abban, amit a TV rizsáz) és hogy a lábát vesztett sportolónőnek remek lehetőségei lehetnek, ha kap egy lábprotézist. Persze én hülye és ostoba vagyok, hogy ennyi badarságot összehordok és egy szörnyeteg, hogy ilyen dolgokat, mint, hogy manapság jó műlábak vannak, kimerek ejteni a számon.

És ebből elegem van, hogy a család minden tagja kb. rajtam éli ki magát, nekem nem lehet önálló véleményem. Ha nem értek egyet velük, az szimplán azért van, mert hülye a gyerek, ezen nem lehet segíteni. Csak jó alaposan elmondani mindennek, ordítani, toporzékolni, káromkodások zuhatagát ereszteni rá.

Nekem hússzor el kell magyarázni, mit kell venni a boltban és hogyan kell kivinni a szemetet, miközben elsőre is tökéletesen megértem. Ha valaki dühös, engem bármivel meg lehet találni. Valahová elmegyek, még akkor sem tudom tökéletesen elengedni magamat, mert mindig ott lebeg, hogy basszus, ehhez mit szólnának.

Egyszerűen nem bírom tovább a feszültséget. Persze, ha szóvá tenném, hogy elegem van az érzelmi zsarolásból meg, hogy gyakorlatilag az ő hibájuk, hogy teljesen el van pusztulva az önbizalmam, akkor felhánytorgatnák, hogy az ő pénzükből élek, az ő lakásukban, nekik csak köszönetet mondhatnak. De egy embernek nem csak erre van szüksége, ha valami tisztelet féle sem ártana néha napján.

Elköltözni nem tudok, csak a meglévő helyzetet valahogyan alakítani. Mi a fenét csináljak? 20/l