Hogyan szerezzek magamnak társat az életre?
Mindent megcsináltam eddig az életemben de ezt valahogy még nem sikerült valóra váltanom. Nyugodt, türelmes, kitartó ember vagyok. Amit a fejembe veszek azt megcsinálom. 20 év után szoktam le a dohányzásról, igaz évekig próbálkoztam és nehezen is ment, főleg, hogy cigis társaságban voltam és minden nap a pofámba fújták a füstöt, nem törődve azzal, hogy mennyire szenvedek. Sok mindent kipróbáltam ellene. De nem csak a cigiről szoktam le. Egy kis ideig szerettem az alkoholt. Utána pár évig masszívan cuccoztam. Gyakorlatilag 3 évet ágyban töltöttem az utóhatások miatt, egyszer kórházba kerültem és asztmásnak mondtak meg allergiásnak, később kiderült, hogy refluxom is van, akkor megdöglöttem majdnem. 20 métert alig bírtam megtenni, a harmadik emeletet szó szerint térden csúszva tettem meg. Sikerült leszoknom minden káros dologról (még csak kávét sem iszom), igaz rámentek az emberi kapcsolataim, a fél életem és egyéb dolgok. Voltak kapcsolataim de egyik sem volt hosszú életű és tudom is, hogy miért. Azóta rendszeresen sportolok mint ahogy gyerekkoromban verseny szinten is tettem, próbálok egészségesen élni és nagyon sokat fejlődtem azóta egészségügyileg is meg mindenhogy. Csak éppen párt nem találok magamnak. Akivel tudnék tervezni az mind házas vagy más okból kifolyólag nem lehet. A társkeresőket nem díjazom. Ugye a barátaim nagy része eltünt, egyedül ritkán járok bulizni, akkor is csak alkalmi partnereket találok. Lenne valami ötletetek, hogy hol keressek magamnak barátnőt, feleséget? Mert már eléggé korban vagyok és szeretnék már egy társat meg gyereket is lassan, na meg nem jó egyedül.
Ezzel nem arcoskodni akartam, csak elmondani az élettörténetemet (bár 1 hétig is mesélhetnék) és megmutatni, hogy ha nekem, a világ egyik leglustább emberének sikerült, akkor bárkinek sikerülhet. Csak nem kevés akaraterő kell hozzá és kitartás.
33/F
Miért ne regisztrálnál társkeresőre ? Olyanra kell, ahol van chat-es lehetőség. Annyi mindenen keresztül mentél, kitartó voltál, akkor itt is legyél az. Lépj be néhányba és csak úgy spontán beszélgess emberekkel, az a legjobb ismerkedési módszer. Biztosan csalódni fogsz néhányban, de ez az életben is így van.
Én kisebb-nagyobb megszakításokkal 3 éves netes keresgélés után találtam rá a páromra, amikor már majdnem feladtam. De jó, hogy nem tettem.:) Próbálkozz, ha nem teszed, eredmény se lesz. Sok szerencsét !
Lehet épp itt találod meg :)
Ne keresd, majd jön magától! Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!