Hogyan szerezzek magamnak társat az életre?
Mindent megcsináltam eddig az életemben de ezt valahogy még nem sikerült valóra váltanom. Nyugodt, türelmes, kitartó ember vagyok. Amit a fejembe veszek azt megcsinálom. 20 év után szoktam le a dohányzásról, igaz évekig próbálkoztam és nehezen is ment, főleg, hogy cigis társaságban voltam és minden nap a pofámba fújták a füstöt, nem törődve azzal, hogy mennyire szenvedek. Sok mindent kipróbáltam ellene. De nem csak a cigiről szoktam le. Egy kis ideig szerettem az alkoholt. Utána pár évig masszívan cuccoztam. Gyakorlatilag 3 évet ágyban töltöttem az utóhatások miatt, egyszer kórházba kerültem és asztmásnak mondtak meg allergiásnak, később kiderült, hogy refluxom is van, akkor megdöglöttem majdnem. 20 métert alig bírtam megtenni, a harmadik emeletet szó szerint térden csúszva tettem meg. Sikerült leszoknom minden káros dologról (még csak kávét sem iszom), igaz rámentek az emberi kapcsolataim, a fél életem és egyéb dolgok. Voltak kapcsolataim de egyik sem volt hosszú életű és tudom is, hogy miért. Azóta rendszeresen sportolok mint ahogy gyerekkoromban verseny szinten is tettem, próbálok egészségesen élni és nagyon sokat fejlődtem azóta egészségügyileg is meg mindenhogy. Csak éppen párt nem találok magamnak. Akivel tudnék tervezni az mind házas vagy más okból kifolyólag nem lehet. A társkeresőket nem díjazom. Ugye a barátaim nagy része eltünt, egyedül ritkán járok bulizni, akkor is csak alkalmi partnereket találok. Lenne valami ötletetek, hogy hol keressek magamnak barátnőt, feleséget? Mert már eléggé korban vagyok és szeretnék már egy társat meg gyereket is lassan, na meg nem jó egyedül.
Ezzel nem arcoskodni akartam, csak elmondani az élettörténetemet (bár 1 hétig is mesélhetnék) és megmutatni, hogy ha nekem, a világ egyik leglustább emberének sikerült, akkor bárkinek sikerülhet. Csak nem kevés akaraterő kell hozzá és kitartás.
33/F
Szerintem az a titka, h ne keresd!
Ha elmesz valahova, ne az motoszkaljon a fejedben, h megismered-e vegre! Engedd magad el, lazits, csak ismerkedj, minden gorcstol mentesen, mint ha nem lenne tetje.
Csak erezd jol magad! :)
A legjobb kapcsolataim mind igy lettek. :)
Hat ez az! Ezt megerzik az ellenkezo nemuek. Aki "gorcsosen" keres. Az nem kell, hidd el!
De ha felszabadult vagy, nyitott, vidam, kedves, akkor sikerulni fog!
En egy evvel idosebb vagyok, megsem keresem-kutatom. Majd jon. S ha nem, ugy is jo, teljes az eletem. :)
Lehet, hogy van benne valami. De ha azzal a céllal megyek oda, akkor hogy gondoljak másra? :) Nekem nem lenne úgy teljes az életem.
Nekem már szinte elvárásaim sincsenek. Ne legyen igénytelen, bunkó, nagyképű, hisztis, buta.
Ugy ertettem, ha elmesz, mondjuk szorakozni, ne ugy menj, h na most megismerkedek vkivel, hanem probalj kicsit spontanabb lenni.
Nem tudom mennyire ertheto.
A masik. Nem ugy ertettem, h szeretnem a hatra levo 70 evemet egyedul leelni, de meg kell talalnod onmagadban is a "boldogsagot". Ha jol erzed magad egyedul, meg akarnak majd ismerni.
Remelem erted.
Tényleg az a megoldás, hogy ne keresd. Pont a napokban beszélgettem egy barátnőmmel. Ő nagyon vágyott már fiatal korától férjre, családra, kereste a párját, és évekig nem találta. 30 évesen tud felmutatni egy épkézláb kapcsolatot.
Én pont az ellenkezője voltam, egy hosszú kapcsolat után eldöntöttem, hogy most egy kicsit egyedül akarok lenni, nem kell semmi komoly, csak szexpartner. Ezt meg is mondtam nekik - mégis az egyikük nagyon hamar kizárólagossá akart tenni - és hamar el is érte, hogy én is ezt akarjam. Mire észbe kaptam, már össze is költöztünk.
A barátnőm persze teljesen "kiakadt". Hogy ő, akinek ez volt minden vágya, hat évig egyedül volt, most egy éve van párja, de az összeköltözésig még nem jutottak el. Én meg, aki az ellenkezőjére vágytam, most itt vagyok. Akárhogy rágtuk a témát, csak arra jutottunk, hogy valószínűleg pont az az oka, hogy rajta érezték, hogy ezen görcsöl, rajtam meg azt, hogy lazítok, élvezem az életet és ez vonzó. Merthogy egyébként nem csak a párom gondolkozott velem komolyan, rövid idő alatt többen is erre jutottak.
Lazíts! Ráérsz még. Emberfeletti, amit véghezvittél, most élvezd ki. Első körön építsd újra az emberi kapcsolataid. Beszélj a régi barátokkal, keress újakat. Már csak azért is, mert legnagyobb eséllyel rajtuk keresztül fogod megismerni a leendő feleséged :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!