Miért nem akar gyereket?
Azért megpróbálhatod, hogy a családos férfiismerőseidet, ha vannak ilyenek, vagy rokonaidat rábeszéled, hogy szóljanak egy-két jó szót az érdekedben. Közös programot szerveztek, ők pedig beszámolnak a boldog családi pillanataikról. Vagy akár ki is mondhatják nekik, hogy hallom, nem akarsz gyereket, pedig milyen a világ legjobb dolga, és ecsetelik a vidám élményeiket.
Ha ez sem segít, hagyd ott.
Nem vagyunk egyformák.
Én egészen kicsi korom óta anya szerettem volna lenni, és most 36 éves fejjel, amikor a 20 éves fiamat látom, aki egy nagyon klassz srác, és azt mondom, semmit nem tettem volna másképp. Első szerelmem volt az apja, mai nap is együtt vagyunk, és nem vagyok roma, hogy ilyen fiatalon szültem.
Akik nem akarnak gyermeket, azokat is megértem, de tudom, mit hagynak ki az életükből.
És itt nem a sz@ros pelenkára gondolok, meg az önfeláldozásra, hanem pusztán a szeretetre.
igaz, 20éve a testem kívül dobog a szívem, mindig ott, ahol éppen van a fiam, de már tanulom az elengedést.
Ha te nagyon anya akarsz lenni, akkor váltani kell, nem a megfelelő partner van melletted.
Most miért kellett lepontozni??
Egyedül én adtam használható választ, ti semmilyen tippet nem adtatok, a ti válaszotok volt teljesen haszontalan!
Szégyelljétek magatokat!
"ők pedig beszámolnak a boldog családi pillanataikról. Vagy akár ki is mondhatják nekik, hogy hallom, nem akarsz gyereket, pedig milyen a világ legjobb dolga, és ecsetelik a vidám élményeiket. "
23: 17
Így a hülye lányregényekben beszélnek, de nem az életben. Te sem hallottál még férfiakat, amint egymás között beszélgetnek a családról...
1. Jól értem, hogy nem akar gyereket, de megszakítással "védekeztek?" Mert akkor ne aggódj, legkésőbb 1-2 éven belül lesz majd gyerek, mert úgyis besikerül...
2. Ilyen beszéddel, hogy kis életke meg csodácska és babácska meg jujjüngyüribögyörőcuki picúr, ami folyik belőled...hát nem csodálom, hogy nem akar gyereket. Nő létemre rosszul lettem ettől a tömény nyáladzástól. Majd ha felnősz, akkor lehet, hogy egy felelősségteljes, érett, értelmes nővel, társsal akarna gyereket vállalni, de egy álmodozó naiv gyerekkel kétlem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!