A balesetem óta minden megváltozott körülöttem és olyan mint egy rossz álom. Mit tegyek?
5 hónapja volt egy autóbalesetem és 5 hétig kómában voltam de felépültem pedig erre az esély majdnem egyenlő volt a nullával. Nem tudom, hogy azalatt az 5 hét alatt mi történhetett a barátnőmmel meg úgy mindenkivel körülöttem vagy csak hülye vagyok. A barátnőmmel nem vagyunk házasok de egy ideje már együtt élünk. Máshogy viselkedik velem azóta és nem jó értelemben. Pontosan nem tudom megmagyarázni csak úgy érzem, hogy nem szeret már annyira mint előtte. Nem érzem vagy nem érezteti velem, hogy szeret, időnként eltol magától nem akarja, hogy megpusziljam és hiába tagadja akkor is látom hogy van valami baja amit nem mond el. Régebben kétszer annyit szexeltünk mint a baleset után. Nem tudom mi lehet az oka, hogy így viselkedik de rosszul esik. Főleg mert nagyon szerettük egymást, mindig mindent meg tudtunk beszélni. Tökéletes kapcsolat volt. Már azon gondolkoztam, hogy talán félrelépett.
Van egy gyerekem az előző házasságomból (9 éves, velem él) és ő is más. Mintha kicserélték volna. Tudom, hogy ő szeret csak sokkal kevesebb dolgot mond el mint eddig, nem akar velem annyi beszélgetni mint régen, nem mutatja meg a dolgait, nem jön utánam, kevesebb időt akar velem tölteni. Egyszer felnőnek, tudom, de ilyen hirtelen?
Akkor ott vannak a szüleim, barátaim is. Örülnek nekem de minden más. Ez megmagyarázhatatlan. Mostanában a barátaimnak nincs mindig idejük összeülni ahogyan eddig tettük, a szüleimnek meg hangulatingadozásaik vannak.
Vagy talán velem van a baj? Szerintem én ugyanúgy csinálok mindent ahogy azelőtt is. Olyan érzésem van tőlük mintha már eltemettek volna pedig itt vagyok. Próbálom élni a mindennapjaimat de így nehéz. Egyik pillanatban még körülvesznek a fontos emberek, a másikban mintha megsértettem volna mindenkit.
Beszéltem erről a barátnőmmel meg egy barátommal, szerintük semmi nem változott. Akkor most nekem ment volna el az eszem? Mit csináljak, hogy újra jó legyen?
válasza:Utolsó válaszoló, nagyon érdekes, amit írtál.
Szerintem is ez lehet, a halálból jöttél vissza, más ember lettél. Komolyabb, megfontoltabb, ők pedig talán keresik azt a vidám fickót, aki azelőtt voltál.
Te már soha nem leszel olyan, mint a baleseted előtt.
Mint írtad, úgy éled meg, hogy kaptál még egy esélyt az élettől.
Lehet, hogy te ezt nem érzed, de biztos, hogy megváltoztál.
Szeretteid ezt nem tudják még kezelni, idő kell hozzá, hogy újból elfogadjanak.
De a kérdezősködés nem rossz ötlet, természetes kíváncsiság, hogy élték meg azokat a napokat, heteket, hónapokat.
Készülj fel arra, ha mesélnek róla, nem lesz könnyű végighallgatnod, talán érzelmeket fakasztasz fel, de talán nekik is jobb lesz, hogy végre elmondhatják neked.
Azt mondják, ha valami bánt, ki kell mondani.
Lehet, hogy ha elmondják, nekik is megkönnyebbülést okoz, hogy jól kisírhatják magukat.
Talán szükségük is van arra, hogy "kiadják magukból", ami fáj.
válasza:Lehet, hogy másképp érzékeled a dolgokat, mint a baleset előtt, de vannak itt objektív szempontok is amit felsoroltál:
- Az együttlétek számának csökkenése a barátnőddel.
- Hogy a fiad mennyire keresi a társaságod.
Mindkettejükkel érdemes lenne végigbeszélni azt az öt hetet, hogy mi történt velük, míg távol voltál. Pl., a fiad találkozott-e a barátaival, otthon ült-e, mi volt az iskolában, stb. Hogy ne legyen nekik olyan, mintha nem lettél volna velük.
válasza:Első körben az jutott eszembe, hogy a balesetedtől függetlenül is megtörténhet, hogy a barátnőd lassacskán "kiszeret" belőled. Ez nem a te hibád, és talán nem is a baleseté. De előbb utóbb ez úgyis ki fog derüli...
Viszont mikor azt írod, hogy mindenki eltávolodott tőled, az jutott eszembe, hogy talán te érzékeled így. Mindenki nem változhatott meg egyszerre... ugye érted :)
Lehet hogy a te szeretetigényed nőtt meg, és ezért érzed úgy hogy mindenki hűvös veled. És ha te " akaszkodsz" rá a másikra - barátodra, barátnődre, a fiadra - akkor azzal a lendülettel ők meg távolodni kezdenek, míg te a végén úgymond kissé üldözöd őket a testi kontaktussal, szereteteddel... ok, ez biztos túlzás, de egy kicsit lehet hogy így van.
A fiad lehet hogy megijedt hogy elveszít, és ezért nem mer közeledni hozzád, mert fájna ha elveszítene. Esetleg megemlítheted neki, hogy örülsz hogy túl vagy ezen, és a villám úgyse csap ugyanoda, úgyhogy egyhamar nem lesz semmi bajod, és milyen jó hogy még sokáig élni fogsz... hátha ebből megérti, hogy nem kell paráznia.
És hogy te hogy viszonyulsz másokhoz, megkérdezheted a barátodat, hogy ő nem látja- hogy te más lettél kicsit. Ő biztos megmondja ha így van.
De én azt gyanítom, hogy te lettél érzékenyebb.
35/N
válasza:Kedves Kérdező!
Magamból tudok kiindulni és a kapcsolatomból. Az elmúlt pár hónapban azt hittem, hogy a barátom súlyos beteg. Minden nap egy érzelmi vihar volt számomra: felfoghatatlan volt, hogy a korábban makk egészséges barátom beteg legyen, el sem tudtam képzelni vagy inkább féltem elképzelni, hogy ez majd milyenné teszik a mindennapjainkat. Sokszor még éjszaka is ébren voltam és a légzését figyeltem..már az őrület határán éreztem magam.
Azt hinnéd vagy hinnék az emberek, hogy ilyenkor egy "jó" barátnő még odaadóbb, még gondoskodóbb, szeretetteljesebb de csak a normális énemnek egy tizedében voltam ilyen. Sokkal inkább hárítottam, veszekedéseket provokáltam de nem azért mert nem szerettem, sőt nagyon is imádtam csak rettenetesen féltem. Ezt a fajta viselkedést már sok pszichológus leírta: akkor hárítunk ha egy számomra félelmetes dolggal nem akarunk szembesülni.
A barátnőd,a gyereket, a családod a Te kómádat ezerszeresen rosszul élhette meg mint én ezeket. Mondogasd nekik, hogy már jól vagy, semmi bajod, szervezzetek közös programokat. Szeresd őket ezerszeresen és biztosísd őket az egészségedről mert borzalmas időket éltek meg!
Sok sikert! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!