A lányom teljesen "rákattant" erre a témára, teljesen elszánt és eltökélt. Hogy beszélhetném le róla?

Igen, ez igaz, igazatok van. Lehet, hogy hagynom kéne, mert engem is hagytak annak idején, hogy kipróbáljam magam abban, amit szeretek. Ennek csak az lett a következménye, hogy - csak egy példát hadd említsek - jártam zongorára, furulyára, fuvolára, társastáncra, néptáncra, balettre, úsztam, aztán a végén mindet otthagytam fél-, egy év után. Aztán később meg csodálkoztam, hogy ha valamit elkezdtem (mondjuk egy iskolát vagy tanfolyamot vagy akármit), nem volt az, hogy „köszönöm, inkább mégse, én kiszállnék”. Vagyis ott lett volna a lehetőség, de amikor valamibe nagy pénzeket belefektet az ember (mondjuk építkezés), akkor már nem mondhattam ezt.

Ezért szeretném, hogy bár élje az álmát a lányom, de lássa reálisan a dolgokat, és ne menjen fejjel a falnak. Mert én is pont ezt mondtam neki, hogy attól, hogy ez az artista szépen rámosolygott vagy elhívta szórakozóhelyre, attól még nem biztos, hogy mostantól „ásó-kapa-nagyharang”. Persze az is igaz, hogy nem tudom és nem is szabad minden csalódástól, kudarctól megvédeni, de az bosszant, hogy nem látja, mekkora fejetlenséget csinál.

Persze, és örülök is a szakmaválasztásának, mert a tolmácskodással elég sok helyen el tud majd helyezkedni.

Nekem ez a cirkusz nem tetszik, mert annak ellenére, hogy nem dolgoztam benne egy percet sem, hallom, látom, hogy néhány helyen hogy viselkednek az alkalmazottakkal, mennyire semmibe veszik őket, és teljesen ki vannak szolgáltatva a munkaadójuknak. Ettől féltem, illetve attól a vándorélettől, ami majd ott vár rá.

Ha meg esetleg össze is jönne ezzel a fiúval, az artistával, mi a garancia arra, hogy abban a zárt közösségben nem csalja majd meg, egy-egy turné során nem szűri-e össze a levet valami csinos kis nézővel. Aztán akkor már késő, amikor ott marad a egy-két-három gyerekkel...