Ha szomorúak vagytok éppen valamiért, miért?
Figyelt kérdés
2013. aug. 4. 11:20
11/22 anonim válasza:
Mert egyelőre nem tudunk elköltözni és a szomszéd pokollá teszi az életünket, hogy nem lehet itt aludni.:-(
12/22 anonim válasza:
Mert hónapokig féltékeny voltam a páromra, nem bíztam benne, sokat veszekedtem vele, mert kicsit többet emlegette az exét, mint ami nekem belefér. Aztán minap megint előjött a téma, és idegesen kiabálta, hogy "Engem már nem érdekel az a nő, életem egyik legnagyobb tévedése volt, megcsalt, megalázott, és belém is rúgott, lenézett és azért foglalkoztam vele mostanában, mert szerettem volna, ha látná az a szerencsétlen, hogy igen is boldog vagyok, lássa, hogy mennyire büszke vagyok rád, és hogy lássa az a hp, hogy van nála 1000x jobb nő is."
Nekem meg nem sok hiányzott hozzá, hogy elhagyjam, és ronda dolgokat vágtam a fejéhez.
14/22 anonim válasza:
Mert mindketten agyonhajszoltak, fáradtak, és nyúzottak vagyunk. Így nagyon kevés idő jut egymásra, abba a kevésbe rendszerint befigyelnek a barátok, sokszor bejelentés nélkül. Én nagyon várom a nyár végét.
16/22 anonim válasza:
mert még egy hétig nem találkozom a barátommal, pedig már 2 hete h elment és nagyon hiányzik
18/22 anonim válasza:
Mert a párom 2 napja elköltözött, azóta nem találom a helyemet...
19/22 anonim válasza:
Azért, mert nem beszél velem az egyik legjobb barátom, akibe amúgy szerelmes vagyok, de ezt nem mondhatom el neki. :(
20/22 anonim válasza:
Azért, mert szakítottunk a barátommal. Vagy nem is igazi szakítás volt...Nem értem az egészet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!