Van egyáltalán olyan ember aki elhiszi hogy létezik ilyen kapcsolat?

Nekem volt ilye kapcsolatom, 4 évig tartott és nem veszekedtünk. Pedig szinte tökéletes volt, a végéig, mielőtt szakítottunk, olyan ok miatt ami megbocsájthatatlan és úg ért, mint derült égből a villámcsapás.

Később volt ordibálós kapcsolatom, de igazi szenvedélyt 45 évem alatt egyedül vele éltem át. Mennyország és Pokol. Vége lett, mert már a pokol szélén lóbáltam a lábam és nem akartam belehalni..

A nagyszüleim is ilyenek voltak. 43 éve voltak házasok, mikor a papám meghalt.

Személy szerint, nekem gyanúsa az ilyen. Mert ez csak a látszat. Lehet, hogy nem a fenenagy béke miatt nincs egy hangos szó sem, hanem azért, mert lenyelnek minden sérelmet és dühöt, haragot. De az majd egyszer robban.

Jobb kiadni a feszkót.

nincs olyan nap, hogy ne veszekednénk.

nem tudom meddig bírom, mert már utálom.

de sajnos a párom ez mellé keménykedős is, sokszor tettlegességre is sor kerül, többször elhagytam már, de utána állandóan jött utánam, zaklatott, pedálozott, míg vissza nem mentem hozzá.

Nem tudom ebből így mi lesz, de már az 5.ik évet tapossuk.

F

erre én is csak a nagyszüleim példáját tudom felhozni. kerek 50 éves házasok voltak mikor elhunytak.

úgy látom így az évek távlatából, hogy egyrészt azért sikerült ez nekik mert összeillő emberek voltak, másrészt mert volt annyi önismeretük és ismerték a másikat is annyira, h tudták mikor érdemes valamit megvitatni, mikor jobb hagyni az egészet.

teljes mértékben kiegészítették egymást, megbecsülték az egymásért tett fáradozásokat és munkát. pl. a papám egy rántottát nem bírt megcsinálni, de a ház körüli teendőket maradéktalanul elvégezte, rengeteget dolgozott. mamám nagyon szépen rendben tartotta a házat, mosott, vasalt, minden nap finomat főzött.

szerintem ők már az elején megbeszélték, h mit hogyan fognak csinálni, és ehhez tartották is magukat. nem kellett számonkérni egymást, volt bennük kötelességtudat.

mivel ott nőttem fel velük, így biztosan állíthatom, hogy nagyon mély szeretet és tisztelet volt köztük, mindig kiálltak egymásért.

Az én kapcsolatom ilyen, pedig mi fiatal pár vagyunk. Nem társas magány, nem elnyomjuk a sérelmeket, meg nem tudom, mit írtak még felettem.

Egyrészt nagyon összeillünk. Vagyis talán csak így állunk hozzá, mert ha valamiben egyezik az ízlésünk, akkor is azt mondjuk, hogy összeillünk, ha meg valamiben különbözik az ízlésünk (én a pizza belsejét szeretem, ő a szélét), akkor meg azt mondjuk, hogy kiegészítjük egymást.

Soha nem veszekszünk, mert ha nem értünk egyet valamiben, rögtön belátással meg tudjuk beszélni (vagy megtaláljuk a megfelelő időpontot a megbeszélésre), és mindkettőnkben van annyi belátás és önismeret, hogy a megfelelő esetben engedjünk a másiknak. Az élet egyes területein én vagyok tapasztaltabb, "rám hallgatunk", már területeken az ő véleménye inkább mérvadó. És mindketten szem előtt tartjuk a másik boldogságát, mert tudjuk, hogy vannak dolgok, amiket a másik talán fél kifejezni, és ezeket úgy kell szem előtt tartani, hogy a másik nem köti az orrunkra. Közben pedig elnézzük a másik gyengeségeit. Én szörnyen türelmetlen vagyok, a férjem közben rettentő feledékeny és pocsékul mosogat:D Úgyhogy csak mosolygok, ha elfelejti az évfordulónkat, és úgy osztjuk meg a házimunkát, hogy ő főz és tereget, én pedig mosogatok és porszívózok. De igazából ez a dolog annyira összetett, hogy nem tudom elmagyarázni.

Viszont nem tudom, miért baj ha két ember veszekszik. Vannak olaszos temperamentummal rendelkező párok, akik a világ végéig szeretik egymást, időnként mégis széttörik a nászajándékba kapott étkészleteket. Szerintem egy házasság nem attól lesz jó, ha két ember nem veszekszik, és nem attól lesz jó, ha veszekednek. Egyszerűen csak számomra fontos, hogy harmonikus, kiegyensúlyozott, nyugodt házasságom legyen, és a férjemnek is ugyanolyan fontos, mert ezzel ellenkező példát láttunk...

De ha mondjuk van egy nő, akinek a szülei sosem veszekedtek, csak némán ölték egymást, igazi felüdülés lehet széttörni a tányérokat egy olasz pasival.

Én azt gondolom, hogy talán régebben az idősek között azért volt gyakoribb az ilyen, mert legtöbbször volt egy olyan rendszer, amit a férfiak lefektettek és a nő ehhez alkalmazkodott. Idősekkel dolgozom, tehát nagyon sok esetben ezt el is mondják nekem. A legtöbb nő már fiatalon férjhez ment és szinte ebben a rendszerben nőtt fel. Nem is ismert mást, miért veszekedne? Ráadásul jobban megvoltak még a hagyományos szerepek.

Manapság viszont mind a két félnek megvannak a vágyai, a munkahelye stb., amihez valóban alkalmazkodni kell. A mai világban ha azt látom, hogy nem veszekszenek, akkor úgy érzem, hogy az egyik fél biztos ott is el van nyomva és az egyik fél rendszere szerint élnek.

Ezt én anyósoméknál is tapasztaltam. Tradícionális, hagyományos családmodellben éltek, ahol a férfi dolgozott. Ezért legtöbbször az volt, amit após akart. Igaz veszekedés sem volt egy darab sem.

Viszont 25 év után anyósnak elege lett és elvált tőle, mert úgy érezte, hogy nincs saját élete. Mert folyton csak követ valakit és irányítják felnőtt létére.

Szerintem egy kapcsolatban nem mérce az, hogy veszekszenek -e a felek. Mondják nálunk azt az idősek is: "Sok szép ház ég belül!" Tehát nem láthatsz ennyiből bele, hogy jó ez a kapcsolat...

Mi sem veszekszünk a férjemmel. Igaz, mi még csak 3 éve vagyunk együtt és még sok van hátra, de nem hiszem, hogy ezek után lennének rendszerint ordibálós veszekedéseink.

Egyrészt ő nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, békeszerető. Én meg annyit veszekedtem az exemmel, hogy egy életre elegem lett a veszekedésből.

Másrészt nagyon összeillünk. Ugyanazt szeretjük csinálni, megegyezik a véleményünk sokmindenben, de amiben nem is, azon se kezdünk veszekedni, hanem megegyezünk abban, hogy te így gondolod én meg úgy. De a fontos dolgokban eddig még mindig egyetértettünk, de majd ha egyszer nem fogunk azt is biztos meg tudjuk oldani kúltúráltan.

Meg nem is igazán van min veszekedjünk. Mindketten dolgozunk, ő nem iszik, nem nőzik, nem flörtöl neten más csajokkal, nem bulizik nélkülem, nem hazudozik, nem a haverok vannak első helyen, hanem én, szóval nincs min felhúzzam magam, nincs miért veszekedjek vele. Én is rendben tartom a háztartást, főzök, takaírtok, mosok, dolgozok, közben figyelek a külsőmre is, szóval mi miatt ölnénk egymást?

A szüleim se veszekedősek, életemben max 2szer hallottam őket vitázni, de csak a pénz miatt. Apukám minden vasat megspórolna, félretenne, anyu meg szeret költekezni. De ennyi.

Szóval, azért, mert manapság, a kapcsolatok és a házasságok nagyrésze disszfunkcionális, a felek ölik egymást, mert semmi konfliktuskezelő képességük nincs, attól még nehogymár a normális, békés, egymást szerető és tisztelő párok legyenek abnormálisnak titulálva.

Az 1. válaszoló pl tökéletes példája a védekező mechanizmusnak...