Helyre tudom ezt valahogy még hozni? Vagy legalábbis tisztázni tudom a dolgot?
4-en voltunk az osztályban legjobb barátnők, az egyik lány távoli rokonom is. Éveken keresztül mindig együtt nyaraltunk, később, már szülők nélkül, csak mi lányok. Imádtam.
Miután egyetemre mentünk, ritkábban tudtunk találkozni. Különböző szakra mentünk, így csak heti egy nap találkoztunk, mindig csütörtökön.
Nekem fél év után barátom lett. A lányok viszont nem tudták őt elfogadni, folyton próbáltak róla lebeszélni, ha elvittem magammal, hogy megismerjék, még köszöni sem köszöntek neki. A lányokkal utána is rendszeresen találkoztam, beszéltem.
Mivel a párom messze lakott, és csak hétvégente találkoztunk, a találkozásokat átrakták péntekre, és kérték válasszak, vagy ők, vagy a barátom. A barátom választottam.
Nem sokkal később nagyon beteg lettem, rettenetesen lefogytam, állandóan gyógyszert szedtem, orvostól orvosig jártam. A párom megírta ezt a barátnőimnek, de nem jöttek el meglátogatni.
Később írtam nekik, hogy ez rosszul esett. Akkor tudtam meg, hogy egy másik barátnőm is betegeskedik. El akartam hozzá menni, de kérte, hogy ne tegyem.
Azóta hosszú évek teltek el, én már férjhez is mentem. Egyszer még váltottam egy levelet a lányokkal, akkor azt írták, azért szakították meg velem a kapcsolatot, mert nekem barátom lett, és már nem ők voltak a legfontosabbak nekem.
Azóta sem beszéltem velük, csak tudom, hogy ők is összevesztek egymással, és már nem beszélnek.
Hamarosan osztálytalálkozonk lesz, és most nagyon izgulok. Valaha a legjobb barátnők voltunk, aztán évek óta nem beszéltünk.
Van esélyünk még tisztázni a dolgot? Felnőttként máshogy fogjuk látni a dolgot?
Ha volt olyan erős a barátságotok, akkor igen, van esély rá. Már ha elmennek ők is.
Én a saját osztálytalálkozóimról szinte ki lettem tiltva, mert miután kirepültünk a gimnáziumból azokkal akikkel sülve főlve együtt voltam próbáltam tartani a kapcsolatot. Írtam nekik smst, felhívtam őket, facebookon üzentem. Persze olyan 2 hetente egyszer, hogy ne menjek az agyukra sem. A telefonhívásokra sem reagáltak, kinyomták. Kérdőre vontam őket egy év után, hogy de akkor most mi is van, és én voltam a szemét, mert nem tettem az ügy érdekében semmit, hogy a barátságunk fentmaradjon. Amikor ők nem voltak képesek egyszer sem írni maguktól, vagy felköszönteni születésnapomkor stb...
Tehát emberfüggő.
Ha neked ilyen barátnőkre van szükséged,akkor szerintem még helyre lehet hozni. Bár szerintem nem igaz barátnő az,aki nem tud örülni a másik boldogságának és választásra kényszeríti a másikat,illetve ha nehéz helyzetben vagy és megbetegedsz akkor nem képesek legalább felhívni. Ezeknél a lányoknál szerintem sokkal jobb barátnőket is találhatsz,persze értem,hogy a sok szép közös emléketek még ottvan:)
Ha találkoztok,akkor nosztalgiázzatok egyet,az biztos sokat segít majd.
Semmi nem fog változni, sőt, lehet csalódni fogsz. Évek óta nem tartjátok a kapcsolatot, így semmit nem tudtok egymásról. Az évek alatt mindenki változik, nem is kicsit.
Mi anno hárman voltunk nagy barátnők. Óvodában kezdtük, és 22 éves korig tartott. Nálunk a távolság volt az ami miatt szét ment a barátság. Mindenki élte az életét. Akkor még nem volt mobil vagy internet vagy iwiw vagy facebook.. Akkor csak normál telefon volt vagy a postai levél. De már ott tartottunk hogy egymás címét, telefonszámát sem tudtuk.
40 éves voltam amikor az iwiwen rám találtak. Sokat írtunk egymásnak, de mégsem volt olyan mintha személyesen beszélgettünk volna. Jött az általános iskolai osztály találkozó.26 éves osztálytalálkozó..(még kimondani is sok)
Elmentem, Találkoztunk mind hárman. Döbbenet hogy mennyire mások lettünk.. Voltaképpen csak a régi emlékeinket elevenítettük fel, és közben az járt az agyunkban, hogy ha most ismerkednénk vajon barátok lennénk? Vajon szóba állnánk egymással? Nem. Teljesen más világban, más gondolkodással, más életvitellel élünk..
Nincs harag. Néha írunk pár mondatot, de nincs kapcsolat.. Az már csak egy régi szép emlék..
Szóval ne várj csodákat, inkább örülj hogy volt pár év amikor nagyon jó volt..Maradjon is meg szép emléknek.. Ne kergess álmokat, mert fájni fog ..
Ha találkoztok inkább nosztalgiázzatok..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!