Miért van ez? Egyszerűen már kikészülök.
Szóval a párommal több mint másfél éve együtt vagyunk, imádja a motorokat, autókat, az ilyen féle rally-kat stb.
Én sose voltam ez a típus, nem mondom, hogy utáltam, nem volt vele semmi bajom.
A volt barátnőjével vagy 4évig összevissza együtt voltak és hát nagyban ment a motorozás,motoros baromkodás, a párom autójával a rallyzás és stb.
A kapcsolatunk elején nem zavart ha mentünk ilyenekre vagy néha elkapta az "állatkodás" az autóval, de később megtudtam, hogy ugyanazokra a helyekre vitt el(fürdőzés eldugott helyen, fel nem fedezett földutak amik jók a baromkodásra és csak ők tudták és sorolhatnám még)
Nekem az ilyenekről mindig a másik jut eszembe, hogy milyen jól el lehettek,meg hogy biztos eszébe jut olyankor a páromnak a régi szép idő..
Előtte is szerette az ilyeneket kiskorától fogva,de annó az exébe teljesen bele volt bolondulva, és hát sokáig együtt voltak, meg persze az is az élete része volt.
Úgy érzem mintha második lennék..velem is ugyanezeket akarja csinálni...újra az a mókuskerék csak másik alannyal.
Nekem ez fáj, és emiatt rühellem ezeket..a motorokat, autós show-kat és az ilyeneket.
Nemtudom miért vagyok/lettem ilyen, de utálom mikor mondja hogy majd megyünk motorozni(még sose mentem el vele,mert nem akarok az ex kettő lenni) hiszti rohamot kapok,de úgy érzem, mintha őt akarná pótolni(nem így van, mert akkor hozzá menne és nem velem lenne)de ez az érzés teljesen eluralkodik rajtam..ilyenkor kikapcsol minden és "megbolondulok" ...
Szörnyen érzem magam, úgy érzem, hogy az ex mindent elvett tőlem, vele élte meg az állatkodásokat, hülyéskedéseket, "fiatalság,bolondság-ot" is..
Én meg nemtudom ezt a hobbit elfogadni, velem nincs hobbija (motorozás meg stb. mert nem akarom csinálni meg azmár "másé" )
Nemtudom valaki megért-e, tudom, hogy ez így nem jó és nemnormális,de sehogysem tudom megváltoztatni a véleményem, viselkedésem.
Valaki tudna segíteni nekem?Mit tegyek? Vagy valami?
Ő nem érti meg,unja és kezdi megelégelni hogy már ezredjére is ebből van a cirkusz.
De pl ha én ugyanazt csinálnám vele mint az exeimmel, nekem igen is eszembe jutna hogy régen mivolt a másikkal stb.
Bocsánat, hogy hosszúra sikeredett.
Megértelek, és hidd el, ez csak rosszabb lesz..
A helyedben lelépnék már most, ne szenvedj tovább. Én is ugyanezt játszottam el..
Ne haragudj, épp epegörcsöm van. Figyelemelterelés miatt vagyok itt, de hosszabb válaszra nincs erőm.
első voltam, majd holnap leírom
3.válaszoló: nagyon jól tudom, hogy eltúlzom, épp ezért is jöttem ide, hogy valaki segítsen, hogy változtassak ezen.
Egyszerűen nem tudom magam kontrollálni és kiakadok meg stb.és előjön az amit leírtam.
Nekem se a motorozással se a rally-val nincs bajom, még tetszene is ha nem lenne az ex.Megutáltattam magammal, hogy ne hasonlítsak az exre és nehogy rólam eszébe jusson vagy nehogy átélje velem is ezeket..
Nem direkt..egyszerűen ilyen lettem és már nagyon zavar engem IS.. Hisz szerintem ez nem normális, de egyszerűen tudat alatt utáltatom ezt a hobbit.hülyén hangzik tudom.De nem akarom, hogy az ilyenekről még véletlen is eszébe jusson az ex,meg olyan ilyenkor mintha én lennék a pótlék...
Van egy ember, van egy hobbija, és csak azért szeretnéd, hogy gyökeresen megváltozzon, mert a volt párjával is ugyanezt csinálta?
Én megszállott túrázó vagyok, imádok kirándulni, és mindig örömmel jöttek velem a barátnőim. Egyik se emlegette fel, hogy jaj, hát voltál avval is a Visegrádi-várnál, akkor velem ne legyél ott. Biztos csak az emlékek miatt akarsz odamenni...
Kicsit felfújod ezt az egészet, én inkább azt értettem volna meg, ha azt írod, hogy a hobbijából van eleged.
Nos, a párod szereti a motorokat, autókat, a velük kapcsolatos dolgokat. Neki ez a hobbija, az időtöltése. Ha te lennél a hatezredik barátnője, akkor is lennének kedvenc helyei, ahol megfordultak már az exek. Ő nem nosztalgiázni akar veled, hanem szeretne elintézni kettőt egy csapásra: a hobbijára fordított idő keretén belül, szeretne veled is együtt lenni. Ennyi és nem több. Ha te pl. mondjuk szeretnél hajókázni és exeddel is hajókáztál anno, mert az milyen klassz, hogy együtt vagytok, hajókáztok, etc., szerinted a párod kiakadna, ha őt is el akarnád vinni? És, ha kiakadna, neked rosszul esne, hogy azért nem akar osztozni az örömödben, mert az exeddel is ezt csináltad?
Az én férjem, pl. cukrász. Ez a szakmája, de utána elvégezte az élelmiszeriparit, szóval nem cukrászként dolgozik, de nagyon szeret sütögetni. Minden közeli rokonnak mi sütjük a tortát, a karácsony és a húsvét egy álom, akkor is együtt sütögetünk. Az exével is ezt csinálta, nyilván készítettek ők is csokitortát, amit pl. idén a szülinapomra kaptam. Ezért nekem hisztiznem kéne? Hogy ő már bemocskolta kis kezével a receptes füzetet és a habverőt? És abban a konyhában állt, amiben én? Ráadásul jól érezte magát, ahogyan én? Nyilván sütit sütni nem extrém sport, de azért remélem, érted a lényeget...
Párod szereti a hobbiját és szeretne veled lenni. Az ex meg le van sz@rva. De persze, ha nem érdekelnek a motorok és nem szeretsz motorozni, azt is meg lehet beszélni, csak nehogy ezt mond, hogy x helyre azért nem mész vele, mert volt ott az exével.
Túlságosan is sokat foglalkozol az exével és a múltjával.
Jobban kéne koncentrálnod a jelenre és a jövőre.
Bár nem akarok károgó varjú lenni és nem akarlak elkeseríteni, de ha nem támogatod a hobbijában semmilyen formában akkor ez a kapcsolat nem lesz hosszú életű! Bele fog fáradni és unni a sok veszekedésbe, hogy egyedül kell mennie...
Láttam már ilyet! Autózás minden mennyiségben és rally a lány elviselte, 1x-2x elment a barátjával, de a srác főképp egyedül ment ilyen helyekre és elég rossz volt neki, hogy látja másokkal ott a párja és hogy élvezik az autókázást, a rendezvényeket, neki meg a párja otthon ült... A srác kimondta ennek nincs értelme, hogy kicsit se egyezik a hobbijuk és szakítottak. Azóta mindkettőnek van párja. A csajnak otthon ülős, neki megfelelő. A srácnak olyan barátnője van aki boldogan elkíséri autókázós rendezvényekre és jól érzi magát, mert az az ő világa is lett, nem kellett sok, hogy megszerettesse vele a srác, hisz a lány a motorokhoz vonzódott! Most nagyban tervezik, hogy elkezdenek motorozni. :) A srác pedig büszke a barátnőjére, hogy elkíséri, hogy mellette ül a versenyautóban, és ha a haverokkal összejönnek a lány nem unatkozik.
Nyilvánvalóan túlreagálod a dolgot.Szerintem ez egyfajta önértékelési zavarra,kisebbségi komplexusra utal.Talán féltékeny vagy a múltjára és az exére,mert kevesebbnek érzed magad annál a csajnál.Folyamatos szorongásban élsz,tudat alatt valahol attól tartasz,nem vagy elég megfelelő,és ezt a feszültséget a párodon vezeted le.
Én is küzdöttem nem pont ilyen,de hasonló problémával,ami az önbizalom hiányból fakadt.Azt tudom javasolni,mielőbb szeresd meg magad,így a lelked is egészségesebb lesz,a kapcsolatod pedig boldogabb.Hiszen ez a görcsösség nagyon szétcseszhet egy amúgy működő kapcsolatot,sajnos a saját bőrömön tapasztaltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!