Számodra mi volt a legszomorúbb és a legfájdalmasabb felismerés amire a családoddal kapcsolatban ráeszméltél?

Köszönöm az őszinteségeteket.

Számomra mi a legszomorúbb felismerés a családommal kapcsolatban? Hmm, akad néhány. :)

Először is, hogy anyukám túl nyuszi, hogy kiálljon mellettem, és gyakorlatilag semmilyen kapcsolatot nem ápol velem azon kívül, hogy megkérdezi, hogy tanultam-e aznap. Ebben merül ki az összes kommunikációnk, hogy milyen volt fősulin meg hogy készülök-e rendesen a vizsgákra. Ezen kívül semmilyen szinten nem érdeklem. Soha meg nem kérdezné, hogy egyébként hogy vagyok. Csak a suli meg tanulás. Meg közben megpróbál érzelmileg zsarolni meg manipulálni, hogy ha nem teszem le az összes vizsgám akkor milyen szégyent hozok a fejére, mit fognak gondolni róla a kollégái (tanár néni), mit fog ő mondani ha megkérdezik.

Másodsorban ott van az apukám, akivel egész jól megvagyok, de csak addig a pontig, amíg egyetértek vele és osztom a véleményét. Amint megpróbálom hallatni a saját hangom, apu irtózatosan kiborul, szitkozódik, egyszerűen nem képes elfogadni azt, ha valaki ellent mond neki, és ha netalán nem neki van igaza. Semmit sem tudok őszintén megbeszélni vele. Folyton szapul másokat, magát meg az egekig dícséri. Szinte napi szinten végig kell, hogy hallgassam, hogy ő milyen sikeres volt az iskolás évei alatt, hogy a munkahelyén ő volt a legértékesebb dolgozó, s mikor elment gyakorlatilag abba majdnem belerokkant a gyár.

Aztán ott van a nővérem, akivel alig beszélünk. Aki megérzésem szerint kimenekült ebből a folytogató légkörből, és most jó ha hetente egyszer 1 órára látjuk.

Nagyon magányosnak érzem magam ebben a családban...