A gyerekkorodból mesélnél olyan történetet ami kedves emlék neked?

Én elég nehezen kezdtem el beszélni. Utána viszont be nem állt a szám (tart ez manapság is. :D ). Viszont azt a szót, hogy "cica", az istenért nem tudtam rendesen kiejteni, mindig "csicsa" lett belőle. És persze mindig ki is javítottak, én meg rettenetesen próbálkoztam kimondani. Tehát gyakorlásképpen odaálltam nagymamám mellé egy kis sámlira, miközben ő mosogatott, és gyakorlásképpen mondtam neki - még a mutatóujjamat is billegtettem hozzá -, hogy: "Mamikám! Nem úgy kell mondani, hogy csicsa, hanem CSICSA!" :D

De pl. nagyapámra is "rászóltam", mikor engem dicsérgetett a rekamiéról, hogy segítek a tilitolis söprögetővel. Csípőre vágtam a kezem, és közöltem: "Kíbicsnek semmi sem dlága!" :D

Ezekre emlékszem, az egész család a mai napig borulni tud, ha valakinek eszébe jut. :D

Egyszer húsvét környékén nagyon jó idő volt. Kerti "bulit" tartottunk, ahol ott volt az egész rokonság, nagymama, nagypapa, felnőttek és gyerekek. Mi gyerekek szerettünk volna biciklizni, de elvetetttük sulykot és hiszitbe csapott át a knyörgés. Az apukám azt mondta a közel egy tucat gyereknek, "Ha találtok a kertben egy négylevelű lóherét lehet biciklizni!" Na lett is nagy keresgélés, apukám jól kitalálta, hogy ezzel lefoglal minket órákra. Hát öt perc sem telt el, torkom szakadtából üvöltöttem "Megvan, megvan!" Senki nem hitte el, csak miután oda vittem az asztalhoz, ahol nagyban ette mindenki a gúlyás levest. Ott megvizsgálták a "szakértők" és kiderült tényleg négylevelű lóhere. A nagybátyám önkívületi állapotban volt, nagyon örült a kis növénynek. Azt mondta "Adok érte ötezer Ft-ot!" Mire én azt feleltem 7 éves fejjel "A szerencsét nem lehet megvásárolni." Erre mindenki nagy nevetésben tört ki, a kis hülyegyerek megmondta a nagy igazságot... Pár perccel később már nyúztuk is a "nagyokat", hogy lehessen biciklizni, a hiszit ott folytattuk ahol abba hagytuk. Azóta is emlegetik, milyen jó kis aranyköpésem volt.

18/L

Unokahugom,3 évvel kisebb mint én,erős egészséges kisbaba volt,szépen fejlődött,de egy betegség miatt 1.5 évesen lebénult.Sokáig nemtudott járni,mindenki aggódott érte,szinte minden nap jártunk hozzájuk.Egyszer csücsültünk a földön gurítottuk egymásnak a pici labdát és én nemtudom direkt e vagy sem,de elgurítottam és nem mentem utána,ekkor ő felállt és elindult.Akkor ez még semmit sem jelentett nekem,hiszen csak 4 és fél voltam,anyuék könnye viszont potyogott,amikor ezeket írom már az enyém is:)

A másik,ami kellemes emlékeket ébreszt bennem az papi.Térdig voltak vágva a lábai,de járt műlábbal és amikor náluk voltam,reggelenként cammogtam a nagy pizsimben,ami papié volt és ő reggel már a sparhelt mellett várt a friss pirítóssal és a molnár kaláccsal és a hársfa teával:')Aztán készített nekem fakanálból babát,deszkából kistáskát,elvitt gombázni és beborultunk a dombról és össze-vissza nevettük magunkat:)

Nekem most az jutott eszembe, hogy hajnalban sokszor hallottam ahogy süvít a szél, és azt gondoltam, hogy a szellemek mennek ilyenkor vissza (merthogy temető mellett laktunk) :D

Meg nagyon szerettem, hogy minden tavasszal volt pár olyan reggel, hogy apukám korán felébresztett vasárnap és elmentünk hóvirágot szedni. Na azt nagyon szerettem.

Volt egy hosszú fehér ruhám, egy masnival rajta..kint játszottam nyáron mezítláb abban a ruhában az udvaron, amikor hirtelen jött egy iszonyú nagy nyári zápor, én pedig eláztam, de nem bántam, mert nagyon jó volt, még az esőcseppek is melegek voltak..

Az az első eső, amire emlékszem.

20:22 történetei nagyon meghatóak.

Nekem meg a drága nagymamikámról (Isten nyugosztalja!) jutott eszembe a következő: gyakran elvitt magához egy-egy hétvégére, és egy alkalommal, amikor tőlünk hozzá indultunk, már sötét volt, látni lehetett a Holdat (éppen telihold volt) az égen. Azt mondta Mamikám, engem néz a Hold, hogy milyen aranyos kislány vagyok:)) Persze, nagyon büszke voltam magamra, de akkor csodálkoztam csak igazán, amikor Mamika házához értünk, és a Hold "még mindig" látszott. Én persze egyből a saját érdememnek tulajdonítottam a dolgot, és kiáltottam egy nagyot, hogy " Nézd Mama, UTÁNAM jött a Holdacska!" :)

Azóta is, ha telihold van, mindig a nagymamám jut eszembe, nagyon szerettem.

Nagymamáma molyan raktározós féle..és régen volt neki egy Rekamié-ja és az ágyneműtartóba csupa izgalmas dolgok(nem pakolta el az ágyat sose)..nyakláncok ékszerek mindenféle..és 1 évbe egyszer a mama felnyitotta Rekamiét..olyankor mindig átjött értünk és kaptunk valamit belőle a nővéremmel ..ami éppen megtalált a mama vagy megteccett nekünk..mindig nekünk adta:)..meg nagyon vágytunk régen a nővérmmel a mamám pipere cuccaira:)

meg papám beteg napi nagyon sok gyógyszert kell bevennie..és nővéremmel ha mamánál voltunk akkor mindig azon vitáztunk hogy ki adja a papának a gyógyszert :)

13/l

Az első emlékeim közül való, hogy szakadt a hó, már sötét volt, és féltem elaludni. Nagyon szerettem a nagyszüleimnél aludni, és elkezdtem sírni, hogy a mamikámat akarom. El is vittek hozzá, miután már egy órája sírtam, és emlékszem, hogy mennyire örültem. Pont múlt héten emlegette fel a nagyim, hogy nagyon megijedt, amikor este 10 órakor dörömböltek az ajtón, és ott állt anyukám és apukám egy kupac síró pléddel. :) A két fotelban ágyaztak meg mindig, szembe fordították egymással, összekötözték a lábait, pont elfértem benne, és abban aludtam mellettük. :D

A másik kedves emlék, hogy épp apukám és a barátja vigyázott ránk. 3 éves voltam. Az ő kisfia és én voltunk a felügyelet tárgya. Minden héten kaptak egy délután kimenőt a lányok, és addig ők vigyáztak ránk.

Apukák kint ültek a konyhában, kártyáztak, mi meg addig a kisfiúval kipakoltuk az összes cipőt és papucsot a szekrényből, én barna, ő pedig fekete boxszal végigkentük az összeset, és magunkat. A sikoltó anyukák erre jöttek haza, mert az apukák nem vették észre. És nem értettük, mi a baj, mert csak jót akartunk nekik. :D

20/L