A lassan 18-éves fiam nagyon zárkózott, úgy látom fél udvarolni a lányoknak, ha társaságban vagyunk csak ül meg sem szólal, igazából barátai sincsenek. Nem jár bulizni mint a normális vele egykorú fiatalok. Én úgy látom nincs önbizalma. Mit tehetnék?

Próbáld meg elvinni őt agykontrollra (Domján Lacihoz) [link] Én épp most ülök ismétlőként most lesz a második két nap hétvégén és a lányom is velem van. Nem ez az ok, amiért elvittem őt, de még engem is meglepett mennyire élvezi. Alig várja a most hétvégét :-) Nem utolsó sorban rengeteg fiatal csinos lány ül a tanfolyamon, sokan vannak egyedül de könnyű barátságokat kötni! :-)

Igazad van ez sem jó, amit a fiad csinál. Egy próbát megér szerintem!

Pszichológus..tapasztalatból mondom,

Agyilag én is tudom mi a baj velem, de még a pszichológushoz sem megyek el, mert addig ugye nincs is bajom...

Nem merek vozsgázn, csak ha kényszerhelyzetbe kerülök...stbmert nem hiszem hogy képes vagyok rá, aztán amikor meg muszáj, akkor 4-5 re teljesítek... De ez ne elég a következő alkalomra, hogy simán menjek vizsgára...

A pszichológust próbáld sporthasonlattal felvezetni. Ha rossz a technikája, akkor azért van az edző, hogy javítson rajta, segítsen neki. Ugyanez a pszichológus.

De lehet, hogy inkább úgynevezett coach-ot kellene keresnetek, aki személyiségfejlesztéssel foglalkozik. Nekem munka miatt kellett sok fejlesztésre járnom, de hihetetlenül hasznosak és gyakorlatiasak a tréningek. Konkrét szituációkat magyaráznak el és megoldási javaslatokat kapunk. Ezek nagy része egyébként a magánéletben is sikeresen használható, nem csak munkahelyi környezetben főnökkel/munkatárssal/ügyféllel.

Emberi interakciókat elemzünk, szituációs gyakorlatokat végzünk.

Tényleg gyakori, hogy amúgy nagyon szociális emberek ott fakadnak ki, hogy egy adott szituációba folyton beleragadnak és nem tudják megfelelően kezelni. Akkor azt átbeszéljük, gyakoroljuk. Ilyenkor szokott még 4-5 másik kéz is felemelkedni, hogy hát igen, ez nekem is problémát szokott okozni, ha már Pisti elmondta, én is bevallom, hogy megakadok ezzel.

Lenne egy kérdésem.

Ti szülők hogy álltatok hozzá fiatalabb korában? Dicsértétek őt eleget, mondtátok neki, hogy fiam, büszke vagyok rád, hogy te vagy nekem és ilyen jó eredményeket érsz el az életben?

Szóval éreztettétek vele rendszeresen, hogy büszkék vagytok rá és elégedettek vele?

Engem apám napi rendszerességgel lehordott és minden apró kis hibámból akkora patáliát csapott, mintha valami 5-ös sorozatgyilkosságot követtem volna el. Anyám pedig soha sehova nem akart elengedni, mert féltet és amúgy is egy kis faluban élünk, ahol rajtam kívül csak egy 6 évvel idősebb srác él.

18 éves koromig ez ment, aztán leléptem BP-re és azóta fokozatosan felépítettem magamban az önbizalmamat, tapasztaltam, bulikra jártam haverokkal és most 20 évesen viszonylag megvagyok, bár még mindig nem teljes a dolog.

Nagyon haragszom szüleimre, hogy elhitették velem, hogy semmit nem érek, aztán pedig azért cseszegettek, hogy én miért gondolom azt magamról, hogy semmit nem érek. Lehet, hogy a fiadnak is kicsit jobb lenne, ha kevesebb lenne belőletek és tudna kicsit élni. Ne álljatok mindig mögötte és ne akarjatok beleszólni minden lélegzetvételébe.

Ja és még annyit, hogy a vizipólós haverok nem járnak buliba? Velük elmehetne nyugodtan. Milyen a kapcsolata a társaival?

A másik meg, hogy mondd neki gyakran, hogy ne foglalkozzon a hibáival annyit, mert azok mindenkinek vannak. A menő srácok is tele vannak hibákkal, csak őket annyira nem érdeklik a saját hibáik, hogy mások apró hiányosságaiba kötnek bele. Szóval amolyan "másokban a szálkát is, önmagukban még a gerendát sem" típusok és attól olyan sikeresek.

A fiad abban hisz, hogy ő nem érhet fel a korosztályában lévő többi sráccal. Lehet, hogy ezt még ő maga sem veszi észre, de tudat alatt ez van nála, ezért nem mer megszólalni sem.

Én gondolom, hogy pszichiáterrel kellene kezdeni, de ha ő nem motivált, akkor úgyysem megy, illetve ha elcipeled (egy 18 évest nemigen lehet), akkor betart a terápiának és előbb-utóbb kidobják.

Tanács: először is vonulj minél messzebb és hátrább a fiad életénből és vedd észre, hogy már felnőtt.

Elég komoly problémái vannak, és azok nagy része onnan ered, hogy túl szorosan fogod (valószínűleg a férjed is), illetve onnan, hogy nagyon rá vagy tekeredve lelkileg. Ha emellé esetleg még apja és testvére sincsen, akkor tényleg csak egy jó pszichiáter tud neki segíteni - ha ő is akarja.