Hogyan és hol, és mikor mutassam be a lányomnak az új páromat?

Szerintem valami kötetlen nem túl hosszú dolog, ahol nem a pasin van a hangsúly.

Pl. fagyizás a Margitszigeten. A kicsi rohangál, ugrabugrál, kérdezősködik, gondolom közben felméri a fickót.

Előtte csak annyit mondanék, hogy elmegyünk fagyizni, és jön velünk Péter, aki anyának jó barátja és nagyon szeretne téged megismerni.

Max. 1-2 óra, aztán mindenki meg a dolgára.

Először is, csak akkor mutasd be neki, hogy ha már biztos vagy a pasiban, szóval ha nem lép le pár hónap múlva, hanem hosszútávra terveztek. (Egyrészt ha megszokja, akkor majd nem tudja mire vélni, hogy egyszer csak mégis lelép. Ha meg még meg is szereti a lányod, akkor hiányozhat is neki...)

Amúgy pedig minél előbb!!!

Én anyám szintén nagyon korán elvált apámtól, nem is nagyon emlékszem rá, hogy nálunk élt apám... Aztán anyám azért nem hozott évekig haza senkit, nehogy az rossz legyen nekem. Majd 8-9 éves koromban már úgy gondolta, elég nagy vagyok, akkor már lehet....

Hát mit mondjak, szörnyű volt! Megszoktam, hogy kik élünk a házunkban, és egyszer csak egy számomra vadidegen hapsi kezdni magát otthon érezni nálunk. Leül a fotelba, bejön a legbelső szobába, használja a fürdőszobát, és egyebek. Megőrültem a jelenlététől....

Persze nálunk igazából az volt a fő probléma, hogy anyám sosem beszélgetett velem! Ha őszinte lett volna hozzám és én is mertem volna kérdezni tőle, akkor nyilván megbeszélhettük volna, hogy most valaki hozzánk költözik... És akkor nekem sem lettek volna olyan gátlásaim az idegen felé, sem anyám felé, mert anyám és köztem is ott volt az a bizonyos fal...

Mindenesetre az biztos, hogy ha még akkor költözik hozzánk, amikor olyan kicsi vagyok, hogy nem nagyon tudom az eszemet, akkor könnyebb lett volna átvészelni, mégha anyámmal akkor sincs őszinte beszélgetős kapcsolatom... Ezért jobb a mielőbbi bemutatás!!!

3 évesen még elfogadóbb az ember, ha már kisiskolás, akkor meg elutasító és rossz nevelés esetén hisztis. Én pl elűztem az illető uriembert, és anyám senkit nem tudott megtartani... Aminek leginkább anyám rossz módszere volt az oka.

Szóval ha jó a kapcsolatod a lányoddal, nemcsak utasítod, dirigálsz neki, hanem emberként (kisemberként) kezeled és megkérdezed, beszélgetsz vele, akkor nem lehet nagy baj...