Hogyan tudnám felnyitni a fiam szemét, hogy a választottja egyáltalán nem való hozzá?
Kérlek titeket, lépjetek túl a "megint egy fiús anyuka" szlogenen.
A fiam 25 éves és fülig beleszeretett egy nála jóval idősebb 3 gyermekes nőbe. Ezzel még magában semmi baj nem lenne, de folyamatosan derülnek ki a hölgyről információk és úgy tűnik, hogy szinte mindenben hazudik. A fiam persze a fellegekben jár és bármit képes elhinni a nőnek. Már azt tervezi, hogy megkéri a kezét. Ha volt már valaki ilyen helyzetben, hogyan tudta visszarángatni a gyermekét a valóságba? Vagy hagyjam és tanuljon a saját kárán, még akkor is, ha azzal anyagilag és érzelmileg is lenullázza magt?
Hagyd, hogy tanuljon a saját kárán. Neked úgysem fog hinni, és szépen elmarod magad mellől a fiad.
Ez az ő szerelmi élete, semmi közöd hozzá, az ő élete, az ő döntése.
Téged mennyire lehetett volna visszarángatni a földre, amikor szerelmes voltál? Pláne mennyire hallgattál volna anyádra-apádra? Na ugye, erről beszélek.
Nagyon sajnállak. Sajnos semmit nem tudsz tenni, meg kell várni amíg eloszlik a rózsaszín köd. Bármit mondasz a nőre, a fiad támadásnak veszi majd és ellened fog fordulni, veled fogja megszakítani a kapcsolatot. Hagynod kell, hogy a saját kárán tanuljon.:(
Nálunk a tesóm választott bele rendesen, és borzalmas végignézni, hogy a kedves felesége mekkora papucsot csinált belőle. Már 5 éve tart a rózsaszín köd, szerintem már rájött, hogy az imádottja nem pont olyan mint kellene, de még tagadja. A nő fogja ott hagyni, ha már nem lesz szüksége tesómra. Sajnos nem lehet mit tenni.:(
A fiam tud az összes hazugságról, amelyek szerinte csak az igazság elferdítései, mert nem tudta, hogy őt ezek nem zavarják.
A hölgy azt mondta, hogy 28 éves, később kiderült, hogy 36.
Azt mondta, nincs gyereke, majd először kiderült, hogy van egy 3 éves lánya, utána az is, hogy van még egy 20 éves lánya és egy 6 éves kisfia is, akit a szülei nevelnek.
Azt mondta, van munkája, majd kiderült, hogy a tartásdíjból és a csp-ból tartja fennt magukat, az albérletből meg éppen ki akarják dobni őket. Mikor segítettem /volna/ neki munkát keríteni egy ismerősömnél, simán behazudta, hogy középfukú a legmagasabb iskolai végzettsége. Az ismerősöm világosított fel, hogy nincs középfokú végzettsége, mert az iskolából kirúgták és eddig még munkaviszonya sem volt!!!
Ezeket onnan tudom, hogy a fiam még itthon lakik és a hölgy is egyre többet van itt nálunk, sokszor akkor is, mikor a fiam még nincs itthon. Elszólja magát, belebonyolódik abba amit mond.
Nem tudsz tenni semmit. A fiadnak majd előbb-utóbb kinyílik a szeme, addig kénytelen vagy vérző szívvel nézni. Ha magyarázol neki, elmarod magadtól. És még véletlenül se vágd a fejéhez, amikor felébredt, hogy na ugye, te megmondtad. Hadd élje a saját életét, a saját tapasztalataiból tud csak tanulni.
A támogatásodra biztos szüksége lesz, mert az anyja vagy, de nem úgy, hogy irányítod.
Különben igen, megint egy fiús anyuka vagy. Hagyd, hogy férfi legyen, nem a te kisfiad, és akkor akad majd neki jobb is, mint egy nála jóval idősebb 3 gyerekes nő.
13-as vagyok.
Na akkor a fiad jól beleválasztott. Ennek a nőnek egy balekra van szüksége aki amit csak lehet megad neki.
Jól látod, érzelmileg és anyagilag is le fogja nullázni a fiadat. Nem is tudom mit kéne tenned. Támogasd-e a fiadat vagy ne...
Nem tudom, hogy akik a kérdezőt lehordták mint "tipikus fiús anyukát", azok szerint ugyebár a hölgyemény egy főnyeremény. 3 gyerek, de nem is mindet ő neveli. Felelősségteljes családanya benyomását kelti... A munka büdös, a tanulás úgyszintén.
Lehet, hogy látványosan el kellene kezdeni szervezni az esküvőt, valami nagyon túlbuzgó módon, hátha attól elmegy a fiad kedve. Azért készülj fel, hogyha születik közös gyerek, azt majd neked kell felnevelni.:/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!