Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tehetek egy ilyen szülővel...

Mit tehetek egy ilyen szülővel? (segítség! )

Figyelt kérdés

Mindenki azt hiszi, hogy ilyen csak másokkal történhet, de nem. Anyám 1-2 éve a fejébe vette, hogy mivel mással nem tud megfogni, majd a "törvénnyel" megfog, és legalább 30x hívta ki rám a rendőröket, mentőket, hogy én őrjöngök, fölöslegesen. Ha összetört egy tányér, már tárcsázta a 112-t és előadta, hogy én törtem zúztam, megvertem.


Pszichiáter is vizsgált minket, fogalmam sincs, hogy róla mit állapítottak meg, rólam csak valami semleges eredményt "nem meghatározott személyiségzavar" én évekig elhesegettem ezt az egészet, mert anyám műve volt, de most ez is előtérbe került és tőle hallgatom, hogy nem vagyok normális, hogy börtönbe kerülök, meg nézzem mit csináltam. A hatóság malma meg már beindult. Mindenféleképpen engem fognak gyanúsítani, legutóbb egy rendőrt kellett fejelentenem mert emiatt akart 150 ezer forintra megbűntetni.


Rajta vagyok, hogy elkölzöttek, de egyenlőre nem megy. Hogyan tudnám kimosni magam ebből? Úgy érzem a hatóság nem hogy fél közbeavatkozni, de ha dönteni kell kit "szivatnak" meg, inkább rám jár a rúd, mint anyámra, hiába ő terrorizál.


Egyszerűen senki sem hiszi el, hogy nem csinálok semmit, és hogy egy elmebeteg, ráadásul a hatóságoknál felgyülemlett papírok a szöges ellentettjét mutatják az egésznek. (miszerint én vagyok egy dühöngő őrült)


Anyám ezt szándékosan, tudatosan csinálja és nem tudom, hogy nevezhetem-e megőrülésnek, lehet hogy egyszerűen csak féktelenül aljas és számító.



2013. jún. 24. 14:08
 1/9 A kérdező kommentje:
több apró tárgyalás is volt, de folyamatosan eltűntette az idézéseimet, a bíróság még csak meg sem próbált telefonon elérni (csak olyan ügyekben teszik ezt, ahol másképp körözést kell kiadni).... így még csak meg sem tudtam magam védeni. Tudatosan szándékosan csinálta ezt így.
2013. jún. 24. 14:12
 2/9 anonim ***** válasza:
Vedd fel videóra és már kész is a bizonyítéks hogy te ártatlan vagy :D
2013. jún. 24. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
úúú az előttem lévő rátapintott a lényegre!!tedd ezt és ha tényleg ártatlan vagy, akkor azt bebizonyítja!ha ezt megteszed, tuti nyertesen jössz ki az ügyből!
2013. jún. 24. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Állítólag nem számít bizonyítéknak, a másik, hogy én jóhiszeműen, a béke és a lelkiismeretem kedvéért mindig letöröltem ezeket a felvételeket :((
2013. jún. 24. 14:26
 5/9 A kérdező kommentje:
Ráadásul már szemfüles, szóval tudja, hogy van rá esély, hogy videozhatják és úgy is viselkedik...
2013. jún. 24. 14:27
 6/9 A kérdező kommentje:
Tudom, emiatt utálni fogtok, de sokszor van itt a barátnőm. Aki tanúsítja a történteket.
2013. jún. 24. 14:31
 7/9 anonim ***** válasza:
Ez durva, más meg azt mondja hogy akkor jönnek ki a rendőrök ha vér folyik. Figyelj, minden esetben anyudnak kell bizonyítania hogy te tényleg azt csináltad, amit mond. Ha kijönnek a rendőrök legyél nagyon normális, véletlenül se veszekedj előttük anyuddal hanem nyugodtan, tényszerűen mondd el hogy te nem csináltál semmit. Anyádat se vádold hogy direkt azért hívta ki a rendőrséget már megint hogy kikészítsen téged, csak azt mondd el ami történt. Így egyik ember szava a másik ember ellen. Vagy ha legközelebb kimennek mondd meg hogy te hajlandó vagy pszichiátriára is bemenni velük hogy meggyőződhessenek róla hogy nincs veled baj és legközelebb ne kelljen feleslegesen kijönniük amikor biztos nagyon sok ennél sokkal fontosabb dolguk is lenne.
2013. jún. 24. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
legközelebb már tárgyalás lesz. anyám kényszerkijelentést kér, egyszerűen el fogják intézni és hajléktalan leszek.
2013. jún. 24. 15:13
 9/9 anonim ***** válasza:
Na hogy alakult a dolog végül?
2014. máj. 21. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!