Férjes nők, asszonyok! Nektek megváltozott a "tekintélyetek", a családban miután teherbe estetek és gyermeket szültetek? Máshogy viszonyultak aztán hozzátok?

Férjem rokonai negatívan állnak hozzám, mert nem engedem el a nagyszülőkkel sem hozzájuk látogatóban (olyan körülmények közé, mint pl. szó szerint ragadó PVC, stb., tehát ahol évente 2x takarítanak, tavasszal és ősszel, a macska járkál az étkezőn, mászik a tányérokon, nekik ez természetes, nekem nem, mert nem mosogatnak alaposan, beleisznak az üdítőbe, ahonnan töltenének a gyereknek, szóval a baktériumok melegágya, gusztustalan. Ezért anyósom sem szívlel, mert szerinte kibírhatnám a családi béke kedvéért, viszont a férjem is közölte párszor, hogy oda nem. Így ott utálnak.

Anyósom és anyám szerint is túl szigorúan nevelem a gyereket, ők nem szabályozzák, mondván: a nagyszülő dolga, hogy elrontsa a gyereket, az enyém pedig, hogy neveljem, ott lehet a konnektorba nyúlkálni, köpködni és pofozkodni. Következésképpen: nagyszülőkhöz csak velem vagy apával megy a lányunk, nem hagyjuk ott, nincs ott alvás, a felügyeletet meg tudjuk a barátnőmmel oldani.

Férjem szerint minta anya vagyok, igaz, túl aggódós :)

Ismerősök szerint is negatív irányba változtam, mindig jönnek a tesó-kérdéskörrel, (tipikus: ha nincs gyerek, mikor lesz? Ha van, mikor jön a következő?) és fel vannak háborodva, hogy csak egy van, nem tervezünk többet, 1 gyermeket mindig könnyebben fel tud nevelni az ember, nem tudhatjuk, hogy mit hoz az élet, és most hiába bírnánk, mi van, ha 2 év múlva valamelyikünk elveszíti az állást? Szóval szerintük én vagyok a nem teljesen normális...

Egyébként a férjem szülei és az enyémek is olyanok, hogy nem az unoka az első, tehát ha S.O.S-ben el kell mennem valahova, vagy beteg a lányunk és nem tudok azonnal eljönni a munkahelyemről, rájuk nem számíthatok, mert nekik a saját dolguk az első, rendbetenni a kertet, a telket, stb, pedig sok esetben csak max 1 óráról lenne szó, nem többről.

Engem a férjem családja sosem fogadott el, ez a gyerekek születése után csak rosszabb lett.

Én nem akartam teljesen beolvadni közéjük, mert az ő életstílusuk és nevelési elveik teljesen mások, mint az enyém, és nekik nem volt elég az alkalmazkodás- ők csak úgy fogadtak volna el, ha MINDENT feladok, amit a családról és a gyerekekről gondolok, és egy az egyben átveszem az ő elképzeléseiket.

Az ellenszenv odáig fajult, hogy a második gyerek születésekor a sógornőm úgy hívta fel a férjemet gratulálni, hogy nekünk hogy volt pofánk az én anyámhoz vinni a nagyobbik gyereket, nem az anyóshoz, és ha majd elválunk, hozzá nem mehet lakni.

Máshogy viszonyulnak hozzám, az egyértelmű, utálnak.

A szüleim sosem kivételeztek velem, most is ugyanannyit várnak tőlem, mint a gyerekek előtt, de ez náluk kölcsönös alapon működik, ők is sokat segítenek nekünk.