Demenciás időssel (időskori elbutulásos) milyen az élet?

Tudomásom szerint az ilyen betegségben szenvedők agya a napi élet eseményeit már nem képesek teljes mértékben megjegyezni, csak egyes részleteit, töredékét.

Ezért van az, hogy ami tegnap, tegnapelőtt történt, amiről pár nappal előtte beszéltetek, nem biztos, hogy emlékszik rá, míg a régebbő idők, évek eseményeire teljesen tisztán.

Nem "meghülyült", csupán az agysejtek emlékezésért felelős részei kezdenek működésükben leállni, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak.

Borzasztó. Anyu egyik barátnője él a demenciás anyukájával együtt.

Azzal kezdődött, hogy néha eltévedt a városban, vagy rossz buszra szált.

Ma már ott tart a helyzet, hogy 20 percenként megkérdezi a lányától, hogy te ki vagy? Megkérdezi, hogy kik ezek a gyerekek (unokái), megkérdi, hogy te is itt laksz (a vejétől).

A néni lánya és veje válni készül, mert nincs magánéletük. egy pillanatra nem lehet magárahagyni a nénit. Estére meg hullafáradt lesz mentálisan a nő.

szegény nagypapám szenvedett ebben. borzalmas lehetett. neki is, és nagyimnak is.

azt most nem részletezném, h hogy néz ki a gyakorlatban a betegség, a többiek már elmondták.

a legrosszabb az volt, h nem hagyta, h segítsünk öltözni, fürdeni, wc-re menni, étkezni. sajnos ilyenkor agresszívvá vált, és mivel nem volt betegségtudata, így folyton mondogatta, h ő nem hülye, nem csecsemő, nem kell folyton bábáskodni körülötte :(

egyszer lenyírtam a haját, azt hitte fodrász vagyok, és kérdezgetett a "szakmámról", olyan aranyosan el tudtunk beszélgetni, belementem a játékba, mert kicsit úgy éreztem, h visszakaptam a régi papámat, aki mindig olyan kedves és békés természetű volt. szegényke, a végén még pénzt is akart adni a munkámért :( szóval tudta ő, h hogy a dolgok hogyan működnek, de minden órában megkérdezte, h milyen nap van, milyen évet írunk.

az volt a legborzalmasabb, mikor elmentünk látogatni, h és jóformán elzavart minket, miközben a nagyimat szidta, h miért hív a házukba mindenféle idegeneket :(

lelkileg nagyon megviseli a közeli hozzátartozókat. elkeserítő érzés, hogy ott ül melletted, de agyban ki tudja merre jár szegény, és milyen küzdelem lehet neki minden nap, hiszen össze van zavarodva, azt sem tudja kik veszik körül, ő maga hol van, és mit kellene csinálnia, h ne frusztrálja ez az egész.

nagyon kell vigyázni, nehogy megszökjön, mert egyedül nem talál haza. sajnos papám is szökött párszor, de időben meg tudták állítani a szomszédok.

egy kórházi ágyon fekve töltötte élete utolsó 2 hónapját, a mai napig emlékszem arra az alkalomra mikor egyszer utoljára még felismert és a nevemen szólított. :((((

nem az fáj, h elment, mert tudom, h ez az élet rendje. azért haragszom a sorsra, h ilyen méltatlan körülmények közt kellett az én imádott nagypapámnak távoznia az élők sorából. :(

Ja és még ne emészd magad. Én csak attól félek h ezt majd én is öröklöm..és vajon lesz e vki aki szeretettel fog gondozni!? :S

Nyugodj Békében Mami!!! :(