Mit tegyek, hogy kijöjjek végre a szüleimmel? Már hét éve tart a viszály és még csak 22 vagyok.

szia!

Már ne haragudj, de pont az ilyen pároknak nem kellene gyereket vállalniuk... Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ők ketten megértik magukat a kis világukban, ti meg a tesóddal a "kivülállók" vagytok, akik néha-néha belezavartok az ő kis életükbe ... Lehülyéz az apád, mert nem tudod, hogy merre indulj?? Támogatni kellene, vagy ötleteket adnia, hogy "kislányom, szerintem ez lenne a jó, mert..."

Én a helyedben pedig elmennék otthonról. Nem számít mit mondsz, de azért ragaszkodnak hozzád? puszit, ölelést kapsz tőlük néhanapján?

Szomorú olvasni a soraidat. Úgy tűnik egy amúgy összeillő pár úgy vállalt gyereket, hogy képtelen arra hogy törődjön is vele. Ha másképp nézem, azért jó is, hogy nem tudták, hogy mit vállalnak, mert, ha felelősen döntöttek volna, akkor Te és a testvéred most nem lennétek a világon. A testvéredről nem írtál semmit, de amennyit magadról írtál, annak alapján azt mondom, kár lenne, ha nem születtél volna meg, és jó, hogy a világon vagy. Ebben biztosan egyetért a barátod is, szóval ketten már vagyunk. Az ilyen helyzetekben érdemes arra gondolni (én hiszek benne, hogy így van, de nem várom el, hogy mások is így gondolják), hogy a gyerekek tudatosan születnek egy adott családba. A terv része az is, amilyenek a szüleid, eredetileg úgy gondoltad, ebben a családban tanulhatod meg a legtöbbet arról, ami a feladatod ebben az életedben. Bár nem könnyű az életed, nézd csak meg, mennyi mindent kihozott belőled az, hogy meg szerettél volna felelni egy elvárásnak (sajátodnak főleg, de eredetileg valószínű, hogy az övéknek). Szorgalmas, dolgos, okos vagy, aki törődik a környezetével, tanul, hogy később boldoguljon, megtesz mindent, hogy kedvében járjon a nem éppen könnyű természetű szüleinek. A Te dolgod, hogy tégy meg mindent a lelkiismereted szerint. Bár nehéz lehet ilyen szeretetlenül maradni mindennek ellenére, gondolj arra, hogy ebből megtanultad, hogy hogyan ne csináld majd, ha saját családod lesz. Szeresd és támogasd a testvéredet, aki kb. ugyan ezeket élheti most át, bár nem biztos, hogy ugyan ilyen jól veszi az akadályokat. Az édesanyád meg sajnos valószínűleg nem teljesen egészséges, ha ilyeneket csinál. Lehet, hogy neki sem megfelelő ez az élet, de nem tud más lenni, nincs hozzá elég ereje. Gondolom, segítséget sem fogadna el ez ügyben, pedig egy pszichológus neki sem ártana. Sajnos több olyan pedagógus szülőt is ismerek, aki az idegen gyerekekért a lelkét is kiteszi, a családjára meg nagy ívben... (kollégáim :( ).

Tarts ki, végezd el a sulidat és lépj önálló útra, biztosan változni fognak, ha elkerülsz otthonról. Sajnos nagyon sokan csak akkor értékelnek valamit, amikor az messzebb kerül tőlük. Ha nem lesz majd otthon ebéd, ha a heti szőnyegrázásoknál valóban lesz por, mert előtte te nem takarítottál, ha hazajönnek és ugyan úgy összegyűrve várja őket az ágynemű, ahogy reggel kimásztak alóla, talán elgondolkodnak, hogy hoppá, mennyi minden más nélküled. És akkor még csak nem érzelmi dolgokat említettem. Remélem, sikerül ez a szigorlatod és a sulit is sikeresen befejezed. A szüleiddel való jó kapcsolat érdekében nem tudsz többet tenni, mint amit már eddig is tettél, ezt ne hagyd abba, bízz benne, hogy képesek változni, de ne nagyon szomorodj el, ha minden változatlanul maradna.

Kitartás!

hát ez elég elkeserítő. Figyelj én nem akarok neked felesleges szöveget irni: a szüleid nem fognak megváltozni.A fejed tetjére állhatsz,akkor sem. Én a helyedben most azonnal húznám el a csíkot. Keress valami diákmelót amit tudsz suli mellett is csinálni,és kollégium vagy albérlet,barátnőkkel,vagy a barátoddal, de ne maradj otthon többet.Nagyon nehéz igy élni ,anyagi gondokkal küszködve,de a lelki nyugalom,a csend,a terror megszünése mindent megér.ha most engedsz nekik,azon fogod észrevenni magad,hogy ha befejzted az egyetemet utána még jobban magukhoz láncolnak és méginkább cselédnek fognak nézni.

Sok szerencsét kivánok,huzd el a csikot,de vissza se nézz mert tönkreteszik az egész fiatalságod,az egész életedet.