Örülök, hogy meghalt apám, ezt nem nézik jó szemmel a rokonok. Sínrom kéne miatta?

Lehet, hogy nem szabad ilyet mondani halottról de egy állat volt és utáltam. Kiskoromban mindig megvert mindenért és maradtak nyomai. Kamaszkoromban visszaütöttem és kiütöttem az egyik fogát, meglökött és megfejeltem a szekrényt, akkor megijedt és sokáig nem emelt rám kezet de szavakkal bántott.

Szombaton halt meg és engem egyáltalán nem zavar sőt, valahol mélyen örülök neki mert szerintem megérdemelte azok után amit velem tett. Egyáltalán nem viselkedett úgy mint egy apa, semmi olyan nincs az életemben amire azt tudnám mondani, hogy ezt neki köszönhetem (a rossz emlékeken és hegeken kívül). A temetésre sem vagyok hajlandó elmenni és ez nem tetszik a családjának, közelebbi barátainak. Szerintük én vagyok egy utolsó roh@dék amiért máshogy gondolok apámra mint ők. Nem mondtam nekik, hogy most mit érzek de tudják, érzik. Amúgy van közöttük olyan is akik ugyanúgy utálták mint én, mégis megszólnak érte.

Mi a véleményetek erről? Tényleg én vagyok a rossz?