Örülök, hogy meghalt apám, ezt nem nézik jó szemmel a rokonok. Sínrom kéne miatta?

Egyfelől a halál mindenkiért eljön, nem csak azokért, akik megérdemlik (szerinted). Érted is, értem is, ez nem érdem kérdése, csak tény. És nem is büntetés.

Másfelől meg a te érzéseid, a te dolgod. Nyilván azt az apa-képet, ami a szerencsésebbeknek megadatott egy igazi apuka személyében, te már ezer éve elgyászoltad, amikor bántalmazott.

Szerintem egyszerűen csak ne mutass ki semmilyen érzelmet, így nem vonod magadra senki figyelmét. Nem tudom mennyi idős vagy és együtt éltetek-e, szerintem egy temetésre elmenetel nem őiránta, hanem magaddal szemben lenne egy emberi gesztus, de persze nem kell majd jajveszékelve sírógörcsök közepette elájulni ahogy megy le a koporsó. Szép csendben elmész, megvan a temetés, hazamész és éled az életet tovább. Ennyi.

Mivel a többi ember nem ismeri gondolom a részleteket, így inkább ne hangoztass semmit. Gondolom, hogy jogosan érzel, de sajnos szokatlan, hogy egy szülő elhalálozása miatt valaki örüljön, Ezt nyilván az átlagemberek nem értik meg.

Sajnalom, hogy ilyen apa mellett kellett felnonod. A haragodat pedig engedd el, mert innentol mar csak magadat mergezed vele.

Ha barki szamara, akit szeretsz, fontos lenne, hogy elmenj a temetesre, es tudod, hogy ezzel tamogatnad az illetot, akkor a kedveert menj el. Ha nincs ilyen, akkor ne menj el. En abszolut megertem.

Nem tudom, hogy ezeknek a rokonoknak mennyire volt szoros a kapcsolata édesapáddal, de a saját példámon tudom, hogy micsoda álszentség van ilyenkor. Nekem olyan rokonok a szememre vetették, hogy dédnagymamám temetésén nem voltam ott (külföldön, kb. 1000 km-re élek Mo.-tól), akiket különben igen gyakran figyelmeztetni kellett, hogy egyszer-egyszer hívják már fel a dédit. Na, ilyenek játszották nekem a morálapostolt.

Szerintem ne ök határozzák meg, hogy hogyan kelljen érezned. Ha játszanád a mély gyászolót, az ugyanolyan képmutatás lenne.