Mit tegyek? Most 15 éves fiú vagyok, de kérlek vegyetek komolyan.

Nem is tudom hol kezdjem. Talán a szüleimnél. Apám alkoholista és folyamatosan bánt engemet, de nem fizikailag csak lelkileg. Naponta több száz olyan ronda kifejezést és egyéb dolgot mond rám amik nagyon rosszul esnek. Ezek közt vannak olyanok, hogy "Te nem az én fiam vagy! , Takarodj el itthonról! Ha anyád megengedné akkor beadnálak egy árvaházba és onnan hoznák ki fiú gyereket helyetted! ". Ezek nagyon rosszul esnek és már alig bírom elviselni. Lassan 10 éve ez van és egyre rosszabb lesz. Anya még egy kicsit jobb, de sajnos ő is egyre rosszabb lesz. Folyamatosan veszekedek vele és már szinte azért leordítsa a fejem, ha véletlen felkapcsolva hagyom a szobámba a villanyt 5 percre. Azt már régóta tudom, hogy utálnak a szüleim engemet, de még csak most jött elő ez a dolog és nagyon nagy hatással van az életemre. Most kerültem fel középsuliba és már többször hívta fel az igazgató a szüleim, hogy figyeljenek rám nehogy butaságot csináljak. Sajnos már úgy vagyok, hogy muszáj kínozni valamivel magam. Mert akkor ha például. : Elvágok pár eret és az fáj az kicsit elnyomja a lelki fájdalmaimat. Ebből már egyszer volt gondom, mert a suliban észre vette egy tanár és szólt a védőnőnek aki elküldött pszichológushoz, de nem segített semmit. Voltam már nála vagy 10-15-ször, de nem segít semmit. Titokban voltam már kórházban is, de ott is azt mondták, hogy nem túl jó, hogy kínzom magam, mert nagyon rosszat tettem/teszek vele magamnak. Volt, hogy pár nappal ezelőtt mire haza értem suliból a bal oldalam tiszta vér volt, mert előtte nap elvágtam egy "nagyobb" eret és alig akart elállni a vérzés. Szerencsére nagyon jó tanuló vagyok és ennek örülök. Az osztálytársaim jó fejek, de sajna már nem segítenek. Amikor megtudták, hogy mi van velem páran segítettek és akkor éreztem azt, hogy valakik szeretnek. De ahogy telt múlt az idő és mentek a hónapok mindenki itt hagyott engem. Egyedül az egyik lány osztálytársam segít. De ha ő nem lett volna akkor már nem biztos hogy itt lennék. De ő nála az a baj, hogy pl. : skype-on vagy facebookon segít, de amit igazán akarnák az az, hogy a suliban oda jöjjön és beszéljen velem. Most mondhatnátok azt, hogy menjek oda én, de mire oda érek hozzá akkorra elkezd másokkal beszélni és már szinte kirekesztve érzem magam. Igazából a többi osztálytársam bír meg minden, de már úgy érzem csak azért bírnak mert nagy darab meg azért izmos is vagyok (ez kicsit nagyképű volt) és már nyomasztónak érzem azt, hogy azt mondják, hogy így kigyúrt úgy kigyúrt, meg hogy védjem meg őket ha kell. Persze megvédem és ezért már sokszor volt gondom. Például egy pár héttel ezelőtt 3-szor vertek meg ok nélkül és most úgy érzem hogy eltört egy-két csontom, mert alig bírok menni, de már nem akarok orvoshoz menni, mert ha meglátnák mit műveltem magammal akkor. Nem tudom mi lenne. Sajnos ma reggel halt meg a nagypapám akit nagyon szerettem ő volt az egyetlen aki szeretett és most már nincs :( ( ( Barátaim nincsenek és már azon a szinten vagyok, hogy képzeletbeli barátaim vannak és beképzelek magamnak dolgokat. Naponta kb. : 1-1,5 órát alszom és alig eszek/iszok valamit. Nincsen semmi hobbim ami lenyugtatna vagy legalább elterelné a figyelmemet a lelki problémáimról. Nem rég elment a barátnőm külföldre, mert az apukáját áthelyezték Angliába és ő ment vele :( Amikor itt volt azt éreztem, hogy valaki szeret és én is szerethetem őt. Abban a 3 hónapban nagyon boldog voltam és már majdnem kijöttem ezekből a lelki gondokból. De mióta elment szinte minden este sírok és már szabályosan érzem, hogy fáj valami belül. Tudom, hogy mindenki butaságnak tartja az öngyilkosságot és azért, mert még csak 15 éves vagyok biztos nem fogtok komolyan venni, de kérlek értsétek meg, hogy van olyan gyerek aki nagyon komoly és már most rossz az élete. Tudom vannak olyanok akik nálam sokkal rosszabb helyzetben vannak, de már tényleg nem bírom és mióta azt érzem, hogy kirekesztenek az osztálytársaim. Nagyon szomorú vagyok és szeretethiányos. Többször szöktem már el itthonról este és azokon az estéken volt amikor azt hittem, hogy nem jövök többé haza, de az a lány osztálytársam segített. De most úgy döntöttem, hogy letörlöm magamat facebookról, mert ha a valóéletben nem tudnak velem beszélni a saját oszt. Társaim akkor facebookon se foglalkozzanak velem. Sajnos nem tudtam mindent leírni, de így is hosszú lett. Kérlek vegyetek komolyan és ne írjatok olyat ami rosszul esne. Remélem lesz valaki (k) aki tud segíteni és annak/azoknak előre is köszönöm.