32 évesen újrakezdheti még az életét egy nő? Vagy már vén banya és nyugodjon bele abba, ami van?

én anno nem azért váltam el, mert boldogtalan voltam, hanem azért mert nem voltam boldog. és feltettem magamnak azt a kérdést, hogy szeretném-e ezt így folytatni, így leélni az életemet. előtte tettem javaslatokat a nejemnek változtatásokra, de ő ezt nem akarta. miután nyűglődtünk elég sokáig javasoltam, hogy menjünk külön, hisz igazából ő sem volt boldog. ekkor mondta, hogy akkor próbáljuk ezt-azt megváltoztatni, de ez akkor már késő volt.

és úgy gondolom, hogy ha a újításra, frissítésre nem hajlandó a másik vagy csak szívességből tenné, akkor sincs értelme, mert akkor ő sem lesz boldog, mivel ezek akkor nem belülről jönnek, hanem úgymond csak szívességből.

32 évesen a legjobb korban vagy.

döntsd el, hogy ezt szeretnéd-e így folytatni vagy nem. ha nem, akkor változtass.

sok boldogságot! :)

A fentiek átgondolásával biztosan eltelik némi időd, de hasznos tanácsok és ezért érdemes elgondolkodni rajtuk, bár úgy látom, ez nem esik majd nehezedre, hasonló dolgok jutottak Neked is eszedbe.

A saját példám hasonló, azzal a lényeges különbséggel, hogy nem volt gyerekünk, én is 33 éves voltam, amikor úgy érzetem, hogy nem élhetetlen így egy-egy nap, de, ha arra gondoltam, hogy örökre így marad, akkor mindig nagyon elszomorodtam. Szerettem az exemet, mint embert, de nem volt igazi társam szinte semmiben. Persze a válás alatt is kimutatta foga fehérét, mint a legtöbben... sajnos. Vállaltam akkor már minden számomra előnytelen dolgot, csak szabaduljak. Nem volt könnyű, visszanézve simán bele is bukhattam volna. Aztán pár évig lazán éltem az életem, nem akartam komoly kapcsolatot, de volt néhány kapcsolatom, amiből ennek ellenére nagyon sokat tanultam (leghosszabb 2 év volt). Aztán egyszer csak úgy adódott, hogy minden összeállt ahhoz, hogy újra bele merjek vágni. Tudtam, ki az igazi párom akkor már néhány éve, és ő is tudta, "csak" rá kellett szánnunk magunkat, hogy elkezdjük a közös életünket. Azóta érzem, hogy élek. 38 évesen szültem meg a világ legédesebb gyerekét, akit mindketten imádunk. Van egy csomó nehézség az életünkben, mégis minden áldott nap azt érzem, hogy a helyemen vagyok. Az exem is megnősült, gyereke született és ennek is örülök. Már nem akar tönkre tenni, éli az életét. Minden így jó, ahogy történt, bár sokat áldoztam érte, hogy esélye legyen. Szóval, ha nem látsz más utat, csak a szakítást, ezerszer és ezerszer gondold át a gyerekek szempontjából is. Nagyon komolyan kérj segítséget a férjedtől is, hátha neki több ereje lenne arra, hogy mozdítson titeket előre. Esélyed mindenképp van az újrakezdésre, nem vagy öreg hozzá, de lehet, hogy mégis Vele kell járnod az utadat tovább, csak sokkal jobban.

Ha ennyi mindent szeretnél változtatni az életedben, próbáld meg először azért a munkával kezdeni, hátha az is jó hatással lenne az egész életedre, szakítás nélkül. Nálam nem jött volna be, mert akkor még nagyon oda voltam a hivatásomért, de aztán alig vártam, hogy végre itthon lehessek a gyerekemmel és egy percig sem hiányzik most.

Igen,11,09-el egyet értek.

Komolyan én meg attól szomorodok el,hogy valaki feltesz egy ilyen,vagy ehhez hasonló kérdést,hogy párkapcsolati problémái vannak,és milyen válaszokat kap???Hagyd el,jobbat érdemelsz,szabadulj meg tőle...bla,bla,bla....

Azért ez nagyon gáz,hogy egyes emberek hogyan gondolkodnak,hogy ennyire nem fontos a család.És még azt pontozzák le,aki normálisan gondolkodik,és megoldást keres.Miért is ne lehetne rendbe tenni????A férj és a gyerek élete érzései nem számítanak senkinek,az nem érdekes Ők mit szeretnének..pf...szép kis gondolkodás mód ez na.Nem egoizmus ez egy kicsit?.Nem azt írja üti-veri,nem törődik a gyerekével,züllött életet él...stb...Valószínű a kérdezőnek magával van a legnagyobb baja ha nem boldog elégedett semmilyen téren az életével.És egy másik kapcsolatba is saját magunkat visszük,és ha nem tanulunk a hibáinkból az is zátonyra fut bizony.Nem hiszem,hogy az kellene legyen a megoldás,hogy akkor rúgjunk fel minden magunk körül amit eddig felépítettünk.Azt,hogy hová lettek az érzelmek csak nektek kell tudni.Minden esetre én akkor is azt tudom tanácsolni,ne hozz felelőtlen döntést ami esetleg a gyerekedre nézve is rossz lehet.Ha valóban annyira rossz a házasság oké,hogy el kell válni,de ezt én ezerszer meggondolnám.

Ja,és azt még nem írtam,elváltam én is egyszer,a férjem ivott,nem dolgozott,nem foglalkozott a gyerekünkkel,állandóan csavargott,és még duhajkodni is szeretett volna.Na akkor raktam ki a szűrét.

De 7 évet kellett várnom utána az igazira,amit persze nem bántam meg,nagyon boldogok vagyunk,már a közös gyerekeink is cseperednek,de erre nem volt semmi garancia.

Ha rendes ember lett volna a párom nem hagyom el,mert ez lett volna a gyerekem érdeke is,akit én mi vállaltunk,nem Ő akart megszületni.A boldogságot pedig gyerek vállalás előtt kell megkeresni nem utána,tönkre téve ezzel a gyerekek gyerekkorát.Mert aki azt mondja,hogy egy válás nem teszi tönkre,az hazudik!!!

Lehet új életet kezdeni! Nem vagy öreg! Sikerülni fog!

Az a lényeg, ha találsz valakit a gyerekedet fogadja el, ha nem kell neki a gyereked küldd a francba!

Nekem sikrült új életet kezdeni, a párom is elfogadta a gyerekem.