Mit csinálnátok ha 31 évesen megözvegyülnétek, valaha még újra házasodnátok v. Pasiznátok? Elméleti szinten. Mert én úgy érzem hogy soha nem tudnék mással lenni úgy. És mindig hordani fogom a gyűrűt

Nem kívánom senkinek sem,de amíg nem éled ezt át, addig ne mond semmit róla.

Én 24 évesen lettem özvegy. Egy világ omlott össze bennem, hiszen életem nagy szerelme halt meg. Évekig élőhalott voltam, és el se tudtam képzelni, hogy valaha fogok még mosolyogni vagy szeretni. De az évek múlnak. Az évek alatt az ember a munkájába temetkezik, hogy elviselje az életet. Ez azzal jár hogy ha akarod ha nem emberek vesznek körül, és jönnek az új ismeretségek, új barátok. majd jön valaki aki újra megtud nevettetni, aki újra a világot tárja eléd.. Aki nem az elhunyt férjed emlékét akarja eltiporni, nem is a helyébe akar lépni, hanem csak részt kér az életedbe.. Egy nap arra ébredsz hogy rá gondolsz, hogy várod hívjon telefonon, hogy vele lehess..Szerelmes leszel újra. Az első szerelem örökre megmarad, senki nem veszi el. De nem kell életed végéig egyedül magányosan élni. 15 év özvegység után újra férjhez mentem. Gyermeket is szültem. Ma boldog vagyok..

Szóval azt hogy nem érted hogy képesek az özvegyek újra házasodni, az azért van mert még soha nem élted át az igazi magányt.. Nem kívánom hogy átéld..

Azért kérdeztem, hogy hány éves vagy, mert hajlamos az ember nagyon fiatalon, friss szerelem elején hinni, hogy a mellette lévő személy az egyetlen és soha nem is lehet majd más... Aztán mégis lehet, hogy elválnak, jön a sárdobálás, és akár azt is megteszik a felek, amire azt mondták korábban, hogy ők aztán soha... Minden a körülményektől függ, az aktuális élethelyzettől.

Én ha házasodni nem is akarnék, de együtt élni valakivel igen. Persze nem tudom, hogy ez mikor jönne el, 2 év múlva, 5 vagy 10, de szerintem nem is egészséges bezárkózni, annyira magunkba fordulni, hogy kizárjuk az életünkből a szerelmet, a társat. Főleg nekem a 31 éves nagyon fiatal, simán élhet még 30-50 évet is.... Ezt mind egyedül????

Nem tudom mit tennék, ha fiatalon megözvegyülnék. Más az elmélet, más a gyakorlat. Más és más mindenki gyászfeldolgozó képessége és a párjához való kötődése.

Apám 59 éves volt, amikor anyám 53 évesen rákban meghalt. Mi a tesómmal huszonévesek voltunk. Megrázta a családot, elsősorban apámat, aki azóta sem nősült meg. 16 éve ennek és ő azt mondta, hogy nem kell neki más. Holott mi, a gyerekei akkor is biztattuk egy évvel később, hogyha összejönne valakivel, mi nem piszkálnánk a hölgyet, nem kritizálnánk, nem nehezítenénk meg az életüket úgy, ahogy az divat szokott lenni. Ennek ellenére ő nem nősült újra.

Hogy miért is vannak, akik özvegyen megházasodnak? Mert szar lehet egyedül, mert a gyász idővel azért lekonszolidálódik és előbb-utóbb újra szerelembe lehet esni. És apám példája is azt bizonyítja, hogy ha valaki fiatal, akkor annál nagyobb eséllyel tud új életet kezdeni.

Ahogy Te érzel, kérdező, az azt mutatja, hogy őszintén nagyon szereted a párodat és most így gondolod. Én kívánom, hogy soha ne özvegyülj és sok boldogságot kívánok Nektek :)

nehéz beleképzelni magam egy ilyen helyzetbe...

igaz, még csak 25 éves vagyok, de már most tudom, h a páromnál számomra nincs jobb ember. minden nap teszünk a kapcsolatunkért, mert tudjuk, h összeillünk, nem szeretnénk, ha bármi miatt szétválnának útjaink.

jelen helyzetben csak azt tudom elképzelni, h a halál választ majd el minket, ha eljön az ideje.

nem hinném, h bárki mással tudnám magam olyan jól érezni mint vele, így nem is szeretnék senkit megbántani azzal, h csak egy pótlék lehet az életemben.

ismerek olyan nőket, akiktől elszakította az élet azt a férfit, akinél nem tudtak és nem is akartak jobbat találni. meg tudom érteni őket. nem akarták a párjuk emlékét se eltörölni, sem megbántani. vagy nem is tudom mi lenne itt a helyes kifejezés. szóval örökre hűségesek maradtak testben és lélekben.

a szeretett párunk halála sztem nagyon nem összehasonlítható a szakítással. hiszen utána még 1000 esélyed van újra rátalálni, felmelegíteni a kapcsolatot, viszont a halál után már semmi, csak az emlék marad.