Hogy képes valaki nem elmenni a lánya középiskolai ballagására? Bőv. Lent

A nagypapám volt ilyen. Amíg egyedül élt eljött minden, az unokák számára fontos eseményre, pedig anyu életében 25 éves koráig nem játszott szerepet. Úgy érezte anyu, azzal akar kompenzálni, hogy a mi fontosabb eseményeinken jelen van! Ott volt az általános iskolás ballagásomon, együtt szülinapoztunk minden évben, imádtam. A család és a nagymamám befogadta, pedig ő sem számíthatott rá anyuval kapcsolatban sem semmire 25 évig.

Aztán lett egy élettársa és már soha meg sem látogattak minket. A találkák korlátozódtak az ünnepekre. Egy-egy ebéd karácsonykor, húsvétkor és ennyi, az is csak náluk. Egy telefont sem kaptam születésnapomra soha, onnantól kezdve anyu sem, tesóm sem, senki. 99%-ig megvagyunk róla győződve, hogy ugyan mindig együtt hívtuk őket, a nő nem akart jönni. Kellemetlenül érezte volna magát, vagy nem is tudom. Egyedül pedig papám sem jött.

Mindig nagyon rosszul esett. 23 éves vagyok, a nagypapám most lesz egy éve, hogy már nincs köztünk. Ugyan fáj, hogy elmarta mellőlünk ez a nő (ráadásul az utolsó éveiben ismét alkoholista lett, amiben szintén nagy szerepe volt az élettársnak), de legalább néhány szép évet eltölthettünk együtt és igyekszem ezt úgy felfogni, hogy legalább idős korára ő is talált egy társat magának, akivel együtt lehet, boldogulhat. Nem egyedül halt meg.

Baromira nehéz ez, pedig nekem csak a nagypapámról volt szó, de bele kell törődni. Nem lehet úgy élni, hogy mindig azon kattog az ember, hogy vajon ő most miért nincs mellettem.

Nekem sokat segített az, hogy anyu mindig próbált megnyugtatni (nagyon papás voltam kicsi koromban), hogy biztos csak az élettársa miatt nem jön el a születésnapomra. Akkor ezt nagyon elhittem neki és most is látok benne relációt, mivel elég távolságtartó volt velünk akkor is, ha ott voltunk.