Ti összeköltöznétek így a testvéretekkel, ikertestvéretekkel (bővebben lent)?
Ne haragudjatok, de egy kicsit hosszú lesz.
Nekem van egy barátom, akivel már több, mint 2 éve együtt vagyunk. Tavaly májusban össze is költöztünk, egy külön albérletben lakunk most. Kicsit korainak tartottuk, de muszáj volt, mert anyukám nem igazán kedveli a páromat, és ő mondta, hogy költözzünk össze, nézzük meg, hogy jövünk majd ki egymással (azt remélte, hogy majd belebukunk, de azóta is jól megvagyunk, sőt még jobban). Anyukám szinte elküldött otthonról, még ő keresett nekem albérletet is.
Amióta összejöttem a párommal, azóta rám volt szállva anyukám, folyton piszkált, hogy találtam volna jobbat is, meg hogy nem ő az igazi, stb., de amikor elköltöztem, elkezdett javulni a kapcsolatunk.
Csakhogy van egy ikertestvérem is, aki még mindig otthon lakik a szüleinkkel. Neki is van pasija, de ők nem akarnak összeköltözni, mert egyrészt egyikük sem szerelmes, másrészt meg a pasi elég fura, annyira fontos neki a függetlensége, hogy senki mellett nem akarja magát elkötelezni komolyan, hosszabb távra, így az összeköltözés ki van lőve.
Viszont mióta én albérletben lakom, azóta az ikertesómat piszkálja anyukám ugyanazokkal a dolgokkal, amiket nekem is a fejemhez vágott, és az ikertesóm is kezd ettől kiborulni.
Azt tudni kell, hogy eleinte az ikertesóm sem kedvelte a páromat, amíg meg nem ismerte, de az elköltözésem óta elég sokat lóg nálunk, így most már tudja, hogy milyen, és meg is kedvelte, nagyon jól kijönnek egymással.
Ezért felmerült egy olyan lehetőség, hogy az ikertesóm hozzánk költözne. Mi mindig is nagyon jól kijöttünk egymással, most is szeretek vele lenni, és egyáltalán nem ő volt az oka, hogy elköltöztem otthonról. Látom azt, hogy most ő szenved anyukám hülyeségei miatt, és ettől szeretném megmenteni. Rákérdeztem a páromnál is, meg az ikertesómnál is, mindketten benne lennének a dologban.
Anyukám persze ennek sem örülne, ha megtudná, de én és a párom hajlandóak vagyunk megtenni ezt az ikertesómért.
28/N
Ne haragudj, hogy ezt fogom kérdezni, de Te ilyen anyuci pici lánya vagy? Mert ez az "anyukám így, anyukám úgy" nagyon arra utal. Meg mi az, hogy anyukád elküldött otthonról, könyörgöm, 26 éves voltál! Épp ideje volt elköltözni.
A kérdésre válaszolva nem hiszem, hogy magamhoz venném az ikertesómat, nagyon nehéz együtt élni, vagy a ti kapcsolatotok, vagy a párkapcsolatod bánná. Esetleg rövid távon segítenék neki, de kikötném, hogy dolgozzon, gyűjtögessen, majd később önálló albérlet, vagy költözzön össze másokkal.
szia!
úgy látszik, anyukád nagyon unatkozik/boldogtalan. sajnálom. ami az összeköltözést illeti, én egyáltalán nem ajánlanám!!! az a lakás maradjon csak a tiéd és a párodé, a ti szerelmi fészketek! az rendben van, hogy meghallgatod az ikertesódat, ápoljátok a kapcsolatot, de van egy határ, amit meg kell húzni. van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha ikertesók vagytok, akkor ő is 28 :) ami azt jelenti, hogy igazán kezdhetne önálló életet! tudom, nehéz a mai világban munkát találni, fizetni az albérletet, stb... de ezt neki kell megoldania! becsülendő, hogy nagy benned a testvéri szeretet, de te elsősorban a saját életedért, párkapcsolatodért vagy felelős! oké, hogy most még rábólintott a párod, de ez egyszerűen nincs rendben, hogy együtt éljetek a testvéreddel! ennek következményei lesznek! nem ijesztgetni szeretnélek, csupán személyes tapasztalat alapján óva inteni!
minden jót! :)
Én sem költöznék össze vele. Felnőttek vagytok már, ideje élnetek a saját életeteket!
Ha arról van szó, akkor néhány hétre, vagy pár hónapra természetesen befogadnám, még is csak a testvérem, de véglegesen nem! Ilyen idős korban, már szerintem mindenkinek szüksége van a saját kis intim szférájára, hogy a magánélete rendben legyen. Családalapítás, stb. Ebbe nem fér bele egy harmadik személy, akkor sem, ha a testvéredről van szó.
Felnőttek vagytok, álljon mostmár ő is a saját lábára.
Én megpróbálnám.
Az, amit a többiek írnak, az az ő szubjektív véleményük. De te ugye más ember vagy, és lehet, nálatok nagyon jól működne.
Köszönöm az eddigi válaszokat.
Nem anyuci pici lánya vagyok, csak mindig így mondtam, hogy anyukám, így már megszoktam.
Tudom, hogy épp ideje volt már akkor elköltözni, de ennyi erővel akkor bármelyikünket elküldhette volna már otthonról akár jóval korábban is.
Egyébként ikertesóm dolgozik, de egyedül nem tudna fenntartani egy albérletet a fizetéséből. És nem tudna összeköltözni más, hasonló korú lánnyal sem, mivel nem ismer ilyeneket, nincsenek barátnői.
Párom nem keverne össze minket, mivel elég különbözőek vagyunk, és egyébként is hűséges típus. Tudom, most majd az jön, hogy eddig hűséges volt, de ha ideköltözne az ikertesóm, akkor nem maradna az, de ez nem így van. Én ismerem, ahogy az ikertesómat is, és tudom, hogy nem lenne semmi köztük. Hosszú távon egyébként sem tudnák előttem titokban tartani, ha együtt laknánk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!