Lassan 3 éve vagyok a párommal, de sajnos nem szeretne tőlem semmit. Se házaságot, se gyereket. Azonban most elkezdett udvarolni nekem egy férfi, aki még tetszik is és tudom, hogy vele teljesülne minden vágyam. Mit tegyek?
Nanana, álljunk azért meg egy szóra.
Attól, hogy nem akar gyereket meg házasságot, még szeretheti a kérdezőt, nem tudom, miért kell olyanokat válaszolni, hogy csak füttyent meg csak szexre kell neki. Mi sem akarunk gyereket, házasságot, mégis nagyon szeretjük egymást a párommal. Ráadásul őszinte veled a párod, nem áltat. Egyszerűen nem passzoltok össze.
Inkább a kérdező körmére kéne nézni, hogy kapcsolatban lévő hölgyemény miért is enged más férfiak udvarlásának és miért jön elő a szokásos női baromság, hogy addig nem dobbant, míg nincs a láthatáron más??? Ha már egyszer annyira nem felel meg neki a jelenlegi párja, miért nem szakított már vele?
A 11. válaszadóval maximálisan egyetértek. Annyira még gyerek a kérdező, hogy ne tudjon egyedül dönteni, csak ha már megvan az "utód", de annyira már nagylány, hogy ő márpedig gyereket, meg házasságot akar.
Akarj is, nem ezzel van a baj, hanem hogy míg téged a jelenlegi párod nem áltat semmivel, te áltatod őt azzal, hogy vele vagy. Nem vagy te vele egy pár, csak jártok már három éve... egy olyan kapcsolatban, ami sehova se tart. De ha nem jött volna a másik fickó, akkor mit csinálsz? Magadban rinyálsz a gyerekért, meg a gyűrűért, esetleg gumit lyukasztasz?
"És ez indok,hogy otthagyjam,mert a másiktól megkapnék mindent?"
Valóban nem befolyásol, igazad van...
Akkor nem befolyásolna, ha nem jött volna képbe a másik, hanem már előtte ráeszméltél volna, hogy neked ez így nem oké, és meglépted volna a szakítást. Így viszont kár is tagadni, hogy azért szakívanál, mert a másikkal akarsz összejönni. Legalább magadnak ne hazudj.
Egyébként mindegy is, a lényeg, hogy ki kell lépni abból a kapcsolatból, ami nem tart sehova.
Hát sajnos a kérdést nem így írtad ki, a gondot meg egy másik férfi kapcsán akarod magoldani, 8 hónapig semmit sem tettél az ügy érdekében (nem szakítottál).
De leállok a veszekedéssel, nagyobb gondjaid is vannak annál, minthogy valam vitázz..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!