Hogyan tudnám összekovácsolni a családot, hogy ne essünk szét még jobban?
Van 3 nővérem(fél testvéreim), közös az édesanyánk, aki mindenkiért, mindig ugyan annyit megtett, nem volt különbség. Nem volt olyan, hogy kit és mennyire szeret jobban/kevésbé..
Nővéreim felnőttek, családosak 45, 38 és 34 évesek. Én vagyok a legfiatalabb 22 leszek májusban.
Anyukánk 63 éves elmúlt. Nagyon sokat ápolta (15 évig) nagymamámat, kitartó, és becsületes asszony anyukám!
Mindenben mellette állok, rengeteget támogatott: lelkileg, anyagilag, iskoláztatott, minden ötletemet szívesen fogadta, segített és most is segít!
Nővéreim viszont... soha nem keresik őt, csak akkor amikor pénz kell nekik vagy ha elakarják őt küldeni melegebb éghajlatra. Nagyon megviseli ez az egész őt, és igazából senki se érti és nem is tudja, miért viselkednek így vele(???)...
Próbáltam nővéreimmel felvenni a kapcsolatot, de csak az egyikükkel sikerült szót értenem, vele is tessék-lássék a kapcsolatom, nem igazán tudunk egymásról dolgokat...
Ezen a héten lesz nagymamánk temetése (szegénykém 93 évesen elhunyt), és közölte az egyik nővérem: mi nem mondjuk meg neki mikor érjen rá, ő nem jön el a temetésre, hagyjuk békén(és lecsapta a telefont).
A gyomrom és a szívem is összeszorul, ha belegondolok mekkora fájdalmat okoz ezzel anyukámnak/anyukánknak.
Ha egy halálesett sem hat a nővéreimre, ha a legnehezebb időkben sem segítenek és tartanak össze.. akkor későbbiekben mire számíthatok én vagy anyukám?
nem mondhatom, hogy nem érdekelnek, hiszen én szeretem őket, bármennyire is ellenségeket és utálatosak, ők a nővéreim és a családunkhoz tartoznak... :(
Szeretném, hogyha összetartó, szeretetben gazdag családom lehetne és megakarom oldani!
Hogyan indulhatnék el? mibe kapaszkodjak, mit tehetek?
Nekik nem volt apjuk aki verte őket 7-8 éves koruktól. Nem jártak pszichológushoz, nem szedtek gyógyszereket.
És mindig azt hallom mindenhonnan hogy mennyi támogatást kapott ez a három lány! És hogy egyedül csak én jövök anyuhoz látogatóba ...
Apamra se haragszom. Egy felnőtt testében van egy hisztis, dühöngő gyerek bezárva. Megbocsátottam neki és tartjuk a kapcsolatot. Millioszor jobb elfogadóbbnak és megbocsajtonak lenni mint haragosnak meg hisztisnek!
Pl nővérem is venszamarak és visitanak a saját anyjukkal a telefonban!!! Mint a kis babák!!!
És amikor nyugodtan szól anyu hogy ne beszéljen így vele, rá vágja a telefont! :(
válasza:
válasza:Értem hogy sok a problémátok de tényleg komolyan gondolod
hogy az aki kiköt egy alkesz melett végignézi hogy a legkisebb gyerekét veri az apja a tesoi az stabil környezetett tudot teremteni a gyerekeinek fiatal egyedülálló anyaként. Lehet jobb lenne a kapcsolat ha nem csak magadat tekintenéd áldozatnak.
válasza:"Millioszor jobb elfogadóbbnak és megbocsajtonak lenni mint haragosnak meg hisztisnek! "
És ez így is van, de 10000 emberből egy ha érti is és alkalmazza. Senki nem érti hogy magát kíméli ezzel, és nem másoknak segít hanem saját magának tesz jót.
De szerintem beszélgess velük egyet, ne telefonon hanem személyesen majd ha alkalmad lesz rá, biztosan elmondják mi motiválja őket valójában. Lehet csak rosszul érzik magukat a bőrükben - mert a pénz nem minden, lehet áldozatnak érzik magukat az életben és ezért önzőek. Aki magát sajnálja annak betölti ez a tudatát, nem igazán tud a külvilágra figyelni mert befelé fókuszál és a saját problémáit próbálja hangsúlyozni elutasításkor is.
De lehet bármi más oka is persze, a telefonos beszélgetésetekből ez tűnik az oknak.
Ok is így vannak ezzel. Sőt: ok megse próbálják elfogadni a nehéz gyerekkoromat.
Amikor anyu mesél róluk, mindig szeretetet érzek abban amit mesél, hogy ok tényleg egy összetartó, meleg fészekben voltak és nem tudna szörnyűségekrol beszélni.
Elveszítettem én is a páromat, meghalt, de feltudtam dolgozni és nem kiabalok a szerettteimmel, nem vagyok gonosz...
Nem tudom, hogyan tudnék ennél is elfogadobb lenni!
16-os köszönöm a gondolataidat! Én is így gondolom. Szerintem szoronganak legbelül.
Mindig feszültek, megviselt az arcuk.
Egyébként lehetséges hogy azt a fájdalmat nem tudom átélni amit ok éreztek kislánykent, de tudom milyen elveszíteni egy szerettünket.
Próbáltam megtudni meg kisebb lánykent mi probléma lehet anyuval.
Azt mondta egyik nővérem: anyánk nem normális... Meg főzni se tud és állandóan feszekszik, nem hagy önállósodni és mindig baja volt valamivel.
Igen! Anyu gyors, hirtelen ember.. És? Nem lehet mindenki aludt tej, valahogy ilyen kis dolgon nem tudok kiakadni.
Nem anyu mellett tanultam meg főzni hanem a mostani párom mellett és az ő anyukája segített boldogulni az életben. DE! Biztos vagyok benne hogy anyukám a maga módján a legjobb anya, mert minden amit tudott és az erejéből tellett azt megtette!
És ezt ok nem így gondoljak.
válasza:Elveszítetted a párodat. Sajnálom. :(
Rájöttél, az élet mulandó, véges. Testvéreid még nem tudják, milyen fájdalom ez. Visszahozhatatlan, örök.
Csak a hiány marad. Nem tudják, milyen érzés elveszíteni valakit, akit szerettünk. Halála után rájönni, lehettünk volna jobb emberek is vele. De erre nincsenek szavak.
Ha a szívük nem érzi, amit a Tied, hiába beszélsz.
Azért tegyél meg mindent,mond el mit éreztél, mikor a barátod meghalt. Nincs tökéletes anya, maximum, elég jó anya van. Kitartás! Erőt kívánok hozzá. Szíved megvan a megoldáshoz, és ezért előbb-utóbb megoldod. Remélem, és bízom benne. :))
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!