Titeket mennyire zavart, ha a párotoknak sokkal tehetősebb a családja? Mennyire fura az ha a lánynak van pénze, míg a srác "csóró"?
Egy éve van egy barátnőm, mindketten most kezdtünk el dolgozni egyetem után. Nekem kb. nincs semmim, neki vett az édesapja lakást, még most is utal a számlájára évi 1 milliót (gazdálkodó ha befolyik a pénz akkor mindhárom gyerekének letesz ennyit). Ebből vett autót is, és van elég szép félretett pénze. Most hogy keres már nem is kell hozzányúlnia annyira.
Igazából most szembesültek azzal mennyi pénze van az apjának, most mentünk le, mutatott be (elváltak a szülei az apjával még nem találkoztam). A pénz letételt is most mondta el.
Engem eléggé zavar ez a dolog. Mi van ha együtt maradunk, családunk lesz. Mit teszek én hozzá az ő pénzéhez? Élünk majd az ő házában stb..
Velem van a gond, hogy ez zavar?
Előre ne aggódj ezen.
Nyilván ha gondok lesznek köztetek, akkor ez egy plussz tényező lesz, ami tetézheti majd a bajt. De CSAK EMIATT, ha minden más téren nagyjából egyek vagytok, akkor nem lesz gond.
Szerintem ha normális a lány (gondolom az,írtad is,hogy nem kérkedik,nem költekezik ész nélkül,stb ) akkor nem lehet belőle gond.Ha megtehetném én is utalnék havi 80-100 ezret a gyerekemnek,természetesen lakást is vennék . Egyébként nagyon nehéz elindulni sajnos egy mai fiatalnak ..a mi időnkben is az volt,de nem ennyire reménytelen.
A nevelésen múlik,nem a pénzen,milyen ember lesz valaki. Ezt a csórok egy bizonyos rétege találta ki (én is csóró vagyok) ,hogy a gazdag =rossz,boldogtalan ,elkényeztetett stb szegény= boldog,kiegyensúlyozott,erkölcsös stb .
Azért mert valaki gazdag családban nőtt fel és kap támogatást nem feltétlenül rossz ember és él vissza a helyzetével, még ha később problémátok is lenne. Én is gazdag családban nőttem fel, érettségi után az egyetem első évében kaptam egy autót. Nővérem anno ballagási ajándéknak kapott. Fizették az egyetem alatt az albérletem, a havi költőpénzem, semmire nem lehet panaszom. Ugyan júniusban államvizsgázom majd, de július 1-től már megvan a biztos állásom a családi vállalkozásunkban. (Igaz most az egyetem utolsó félévében ugyanúgy bejárok minden nap "dolgozni", betanulok.) Úgy alakult, hogy a párommal június végén költözöm össze, neki van már saját lakása, így hozzá költözöm, de ha úgy adódna/adódott volna, hogy saját lakásba költöznék akkor a családom kezdésnek támogatott volna 5 millió forinttal. (Így is fognak, csak később kapom majd meg a pénzt.)
Ennek ellenére sosem néztem, hogy kinek mennyi pénze van, sosem volt fontos, hogy az akkori, illetve a mostani páromnak mi a szakmája, mennyit keres, van-e autója, lakása stb. Sosem kérkedtem a pénzzel, vagy hogy mit tehetek meg és mit nem, aki úgy nem ismer nem is mondaná meg rólam, hogy milyen anyagi hátterem van. Akikkel az egyetemen jóban lettem, sokáig nem is tudták, hogy van egy autóm, mert nem említettem nekik, akkor derült ki, amikor véletlenül megláttak ahogyan beállok a suli parkolójába. Mi a családommal minden nyáron külföldön nyaraltunk, 5 csillagos szállodákban, a legjobb helyeken. Amikor a mostani párommal együtt elmentünk nyaralni, egy kempingbe mentünk, ahol mi magunk főztünk, vásároltunk be az útra. Mikor megérkeztünk a párom érezte magát kellemetlenül, hogy hát lakókocsiban lakunk és nem 5*-os szálloda, teljes ellátással. Nekem semmi problémám nem volt vele, nagyon jól éreztem magam, minden nap főztünk, teljes volt a nyaralás így is. (De azért az rosszul esett, hogy az elején "előítélettel indult", hogy én mit fogok ehhez szólni..) Volt még egy olyan eset,amikor a 3,5 éves kapcsolatomból kiléptem,( mert már csak a megszokás tartott össze minket, nem voltam boldog), a srác szülei elkezdték híresztelni, hogy biztosan azért szakítottam, mert az anyagi helyzete nem volt olyan a fiúknak mint amilyet én szerettem volna stb. Mondanom sem kell, hogy mennyire sz*rul esett..Szóval,ha valaki normális, és helyénvalón kezeli a dolgokat, akkor nem hiszem, hogy ebből problémát kellene csinálnod. :) Ha a barátnődet nem zavarja ez az anyagi különbség, akkor téged se zavarjon. Akármilyen hihetetlen, nem minden gazdag ember rossz ember..
22/N
10-es
A kérdésed aranyos és nagyon naív.
Természetesen mi is kasztrendszerben élünk és éltünk mindig is. Csak nálunk nem Brahmanák, ksaitrák, sudrák és dászák voltak, hanem ahogy tanultuk is történelemből főnemesség (arisztokrácia), papság, köznemesség, polgárság, parasztság és zsellérség.
Ugyanez megvan ma is. Csak máshogy nevezzük a rétegeket.
sajnos a paraszt és zsellér lesz egyre többen
nem egy olyat láttam h toltam a talicsát az építkezésen elment mellettem két jól öltözött öltönyös és mondták maguk között na nézd már a csoró melóst milyen koszos
én ha tehetném felszámolnám a magánvagyont főleg azt ahol millók vannak a zsebben, államosítanék, és újraosztanék mindent.
15
Na jó azért ennyire nem zavar, ha valakinek van. Tudom, hogy az apja is sokat dolgozik a földeken is, általában úgy mint egy "melós". Szóval én nem sajnálom tőle. Bár az én szüleim is dolgoznak, mindent megtettek értünk, csak nekik nem volt ennyi lehetőségük (és teljesen más a területen vannak, szóval barátnőm apja tényleg többet dolgozik) Nem az a tipikus "újgazdag" család akik azt hiszik övék a világ. Természetesen ha a barátnőm ilyen lenne nem is lennék vele (ismerek ilyeneket is) Szóval tényleg normális.
Inkább csak az a része zavar, hogy én nem tudok semmi "letenni az asztalra". Persze attól sem lennék boldogabb ha neki sem lenne pénze.
Kérdező! Légyszíves olvasd el az én régebbi kérdésemet. Én pont a másik oldal vagyok.
Ugyan ez a dilemmám, csak én vagyok a lány.
http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok_..
19
Tudom én hogy ez a másik részről is zavaró, nekem is könnyebb lenne ha csak úgy szórnám az ő pénzét, csak éppen nincs hozzá gyomrom :) Ilyen vagyok, ez van.
A mindennapokban még annyira nem ütközött ez ki, annyi hogy volt korábban hogy nem tudtunk találkozni mert diákmunkán voltam, de most hogy már mindketten dolgozunk ez is oké. Mindketten inkább a barátokkal való beülést preferáljuk, vagy összeülni valahova, ezt meg még azért én is tudom finanszírozni. Most hogy jön a jó idő picit már nehézkes, mert menne ide-oda, tervez, ha megyek akkor viszont elköltöm minden fizetésem. Hisz neki nem kell spórolni megteheti hogy elszórja az összes pénzét, én viszont szeretnék letenni is. Szóval ebből még lehet gond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!