Nem szánalmas, h egyesek ennyire el akarják vetetni magukat?

Nagyon is szánalmas. Főleg úgy, hogy előre "eladják" magukat a férfinak abban a reményben, hogy majd elveszik őket. Mindent megtesznek ezért: sütnek-főznek, gatyát mosnak, sokszor megalázkodnak előttük. És a háttérben ott pislog a halvány remény: előbb-utóbb elvesz. A férfiak nagy részének nem így jár az agya. Fel kell bennük ébreszteni a hiány érzését, a "mi lenne, ha én nem lennék" érzést, a "nem könnyen kapható, elérhető" érzést.

De aki mindent tálcán kínál, sok újdonságra ne számítson. A férfiakban ősidők óta működik a vadász szellem. Szeretik azt a vadat maguk becserkészni, nem pedig felszedni a "döglött" vadat. Egyesek már odáig merészkednek, hogy megkérik a férfi kezét. Ez aztán végképp undorító.

Nekem is fontos a hazassag, en is szeretnem, hogy elvegyen a parom.

A pelda ami miatt feltetted a kerdest viszont abszurd.

Szerintem egy kapcsolatban termeszetes hogy kedveskedunk a masiknak.

Mi is egyutt elunk, en is keszitek ebedet vagyit, reggel agyba viszem a teajat, de nem azert mert ezzel akarom elerni, hogy elvegyen.

Ez baromsag, mar bocsanat.

Azert keszitek evedet, mert en is eszem, azert teritek gyertyaval vacsira, hgy jol erezzuk magunkat.

En is kapok kavet az agyba ha korabban kel.

Nem azert mosogatok el minden nap, hogy elvegyen felesegul, hanem azert, hogy ne legyen kosz, rendetlenseg a konyhaban (es mashol se)

Azert agyazok be, hogy jobban essen belefekudni este, vagy rend legyen...

Szerintem nem ezeken a dolgokon mulik, hogy valakit elvesznek-e vagy sem. Meg milyen mar hogy csak ezert csinaljak meg?

Ha elveszik oket, akkor majd mar nem lesz ertelme megcsinalni? Vagy mi? Ha tudja a parjuk, akkor azert nem veszi el oket biztos, mert nem akar utana koszban elni (ezt most gonoszkodasbol irtam,) amugy nalunk nem csak en takaritok, altalaban megosztjuk a feladatokat...ha ezen mulik sosem vesz el:P

10-es!!

Tessék szépen figyelni és értelmezni!!

Az első mondatom idézőjelben van ha nem tűnt volna fel tehát idéztem az előttem lévőt! /úgy látom azóta törölték a válaszát/

De az idézőjelekből ez kikövetkeztethető!

Pláne, hogy, amit válaszként írtam abból kivehető, hogy én sem értek vele egyet!!!

Ez nem semmi!:) én pont fordítva jàrtam, a (most màr) férjem akart nagyon elvenni, és nem bàntam meg!:) viszont, félig-meddig meg tudom érteni az olyan nôket, ha ketyeg az òràjuk, és csalàdot szeretnének, de szerintem nem utalgatni kell, hanem kimondani, a férfiak szòbòlértenek!:)

23/l

Szerintem rém egyszerű a képlet:

Ha már komolynak tűnik a kapcsolat, akkor szóba kell kerülnie a hosszútávú terveknek, vágyaknak. Ha valakinek fontos a házasság, akkor egy normális kapcsolatban erről tud a partner. Ha ő ódzkodik, akkor elmondja, hogy miért, mitől tart, mi tartja vissza. Ezt vagy sikerül megbeszélni, vagy nem. Ha nem, akkor elve alapjaiban ingadozik a kapcsolat és idővel csak több probléma merül fel.

Ahol "titkon remélik", hogy elveszik őket, ott miféle őszinte kommunikációról beszélünk?

Anno a férjemmel is kb. egy év után szóba került. A házasságra mondtam, hogy nekem egykutya. Őt szeretem, vele szeretnék életem végéig maradni. Hogy ezt hivatalosítjuk vagy sem, az másodlagos. Nem vágytam nagy esküvőre (sőt, egyáltalán nem akartam nagy csinnadrattát), de még az esküvő sem volt komolyabb cél.

Egyik reggel elmerengett a kávéja felett, aztán mondta, hogy ha már magamhoz tértem, akár be is mehetnénk az anyakönyvvezetőhöz időpontot kérni. Egy hónap múlva megvolt az esküvő.