Nem szánalmas, h egyesek ennyire el akarják vetetni magukat?

Az itteni kérdések-válaszok alapján (mármint az oldalon, nem ebben a konkrét kérdésben) gyakran csodálkozva nézem, hogy mennyire rosszul kommunikálnak az emberek a kapcsolatukban.

Illetve rosszul fogják fel alapjaitól.

A "mosogatok, de nem vesz el" példa is egy olyan hozzáállást tükröz, ami feltételez egy érzelmi cserekereskedelmet.

"Ha jól végzem a házimunkát, akkor ezért a házasság lesz a fizetségem." Ez egy munkahelyen még megállja a helyét, hogy ha erőn felül a főnök alá dolgozom, akkor joggal számítok béremelésre vagy előléptetésre idővel és joggal leszek frusztrált, ha ez nem teljesül. Hiszen ott a munkámért cserébe javadalmazást és előléptetést várhatok el, mint motivációs eszközt, hogy fenntartsam a korábbi viselkedésemet (sok munka).

De egy munkahelyen természetes az alá-fölérendelt viszony.

Ez párkapcsolatban nem érzem helyesnek az alá-fölérendelt viszonyból való kiindulást. Egyrészt kevésbé racionális döntéseken alapul, érzelmi alapok is vannak.

A munkahelyen nem az alapján jutalmaznak, hogy milyen erősen kötődik hozzám a főnököm.

Egy kapcsolatban viszont fontos tényező az érzelmi szál, kevesebb a száraz tény és a racionalitás. No meg mellérendelt viszonyról van szó jó esetben.

Soha nem merült fel nálunk, hogy a házimunka kizárólagos feladatom vagy kiváltságom lenne, hiszen mindketten dolgozunk. Persze, mi is próbáljuk néha egymásra lőcsölni a házimunkát, mert fáradtak vagyunk, vagy nincs kedvünk hozzá, de soha nem merült fel, hogy alanyi kötelességem lenne, míg a férjem mentességet élvez az Y kromoszómája miatt.

Az említett megnyilatkozásokban hiányolom a "mit érzel, mit gondolsz, mi motivál, mi bánt?" típusú beszélgetéseket. A legtöbb problémát az ilyen típusú kérdésekkel lehetne feltárni és utána orvosolni.

A "házimunkával KIÉRDEMLEM a lánykérést" nekem a konzervatív családminta félreértelmezését sejteti. A szemfülesebb férfiak pedig visszaélnek a számukra kedvező helyzettel, hiszen teljeskörű döntési pozícióba helyezi őket a partner ezzel.

Nálunk is volt életszemléletben eltérés. A férjemnek van egy gyakorlatilag felnőtt gyereke, nekem nincs. Amikor a gyerektéma szóba került, mondta, hogy ő már letudta, nincs annyira oda az ötletért, hogy ismét xaros pelenkáktól indítson.

Mondtam, hogy megértem az álláspontját, azonban eltérő a múltunk, neki már van, nekem nincs, viszont én is szeretnék. Kompromisszumot itt nem tudunk kötni (lesz is meg nem is?), ezért kérem, hogy gondolja át, hogy valóban teljesen elzárkózik-e a kérdéstől.

Ha igen, akkor ne szúrjunk ki egymással (én vele, hogy rákényszerül egy gyerekre,akit nem akar, ő meg velem, hogy le kell erről mondanom), adjunk lehetőséget magunknak, hogy esetleg mást találjunk, akinél ez nem probléma.

Mivel tudom, hogy ez nem pillanatnyi döntés, pár hónapig nem hoztam fel újra a témát, hogy átrághassa magában.

Néhány hónap után ő maga hozta fel, mondván átgondolta és mégse annyira ördögtől való a gyerekkérdés, hajrá.

Ti most itt olyan dologról beszéltek aminek semmi értelme. Mert a kérdező többek között az én és még pár ember beszélgetéséből ragadott ki néhány sort. Viszont fogalma sincs, hogy valójában mi volt a lényege a beszélgetésnek. Két sor alapján akar ítélkezni mások gondolkodás módjáról.

Szerintem ez nem korrekt és visszafelé Ő sem örülne neki, ha vele kapcsolatban általánosítanának.

Nem vagyok dühös, csak azt szeretném, ha végre cseszegetnék már azokat a nőket akik igenis szeretnének házasságban élni, még ebben a világban is. Tudom divat a szingliség meg a gyerek nélküli kapcsolat, de sajnálom Én nem ennek vagyok híve! Szeretnék feleség és családanya lenni!!! Itt részemről lezárva.

utolsó:

szerinted a szingliség és a gyerek nélküliség egyenlő a boldog párkapcsolattal, amibe született egy baba??

:D

de tény és való, hogy a nők jobban szeretnek otthon ténykedni. én legalábbis ezt tapasztalom. ez nem azt jelentik, hogy lusták, hanem, hogy nem találták meg a számukra kielégítő munkahelyet, fontosabb a család.

nemhiába van az, hogy ferde szemmel néznek mindenkire, aki nem ül otthon évekig a gyerekével.

szerintem van még mit fejlődni..

én tényleg nem örülnék, ha el akarna venni a mostani párom.

nem érzem azt, hogy szeretnék hozzámenni.

de máshoz sem.

most született babánk, de nem érzem azt, hogy feleség/e szeretnék lenni. mondjuk tény és való, hogyha az ember felhőtlenül boldog, akkor más a szitu.