20 éves lányomnak 29 éves barátja van, szerintem nem sok, a férjem szerint viszont rengeteg és mostanában folyton ezen megy itthon a vita. Tényleg olyan sok?

Adjon Isten!

Bocsánat, de mi sok?

Nem értem sajnos. A súlya sok, vagy nem sok? Vagy maga a tény sok, hogy barátja van?

Bocsánat, de nagyon öreg vagyok már és nem annyira értem a modern fogalmazást.

A 9-es vagyok. Pontosan erről szól Madonnának az egyik régebbi klipje, az apa ellenkezéséről, hogy a lánya felnőtt.

Madonna: Paspa, don't preach! (Apa, ne prédikálj!

http://www.youtube.com/watch?v=G333Is7VPOg

En 20 voltam amikor osszejottem az akkor 30 eves parommal. Ennek 5 eve, ma mar hazasok vagyunk.

Egyaltalan nem sok a korkulonbseg.

"eleinte sumákolt a korát illetően, mindig másra terelte a témát, majd bevallotta és akkor "robbant a bomba" a férjemet illetően.. Ma is próbáltam vele megbeszélni, de igazán hajthatatlan."

Ebben az a legjobb, hogy egészen addig, amíg meg nem mondta, nem volt semmi baj. Miután elmondta, akkor hirtelen egy óriási gazember lett belőle! Úgy utálom az ilyen begyepesedett agyú, hülye embereket! Beosztják az embereket életkor szerint sablonokra: ha x éves vagy, ezt kell csinálnod, ha y, akkor azt, ha pedig z, akkor amazt! Ha nem olyan vagy, akkor már degenerált, gazember és lúzer, nincs kivétel! Itt a fórumon is hányszor lehet látni, hogy fröcsögve utálkoznak, ha nagyobb korkülönbségű egy páros. Azt igazán tudhatná az apa, hogy egy 20 éves lány már felnőtt és azt csinál, amit akar, akár 50 éves férfival is összejöhet, ha neki úgy tartja a kedve, vagy elmehet prostinak, pornófilmesnek és művelhet ez6ernyi perverz dolgot rengeteg férfival akár! Ezek persze erős szélsőségek, csak azt akartam érzékeltetni velük, hogy mennyire beszűkült agyú néhány ember! Kimondanak egy számot és egyből kiakad, holott mind a ketten fiatalok, a fiú is és szeretik egymást, nincs itt semmi probléma!

én azért tudnék egy kis negatív példát is mondani sajnos.

én 19 vagyok, barátom 30.

az tetszett benne, hogy nem támaszkodik senkire, mint a korombeli fiúk. önálló, és "életképes". amikor ismerkedtünk, 1 éve kb. nagyon pörgős volt minden, mentünk mindenhova, szórakoztunk, építettük az életünket.

később viszont mintha feleség lennék úgy éreztem:

otthonülés folyamatosan, és csak akkor mozdultunk ki amikor intézkedni kellett, vagy dolgunk volt.

rám jött az öregedéstől való félelem 19 évesen. most érzem, hogy még élnem kell, akármennyire is szeretem, és tisztelem. inkább berúgok még barátnőkkel, csinálok értelmetlen hülye fiatalos dolgokat, hogy utána elégedetten nyugodhassak le.

rengeteg mindent tanultam, nagyon sok mindent, de 19 évesen még nem kellene ennyire a pénzen, a jövőn, a gyerekeken, a havi számlákon gondolkozni.

és nem mondom hogy nem vagyok érett, van szerelem, és van szenvedély, minden ami jó. de azt kell mondjam, nem ér annyit hogy 10 évet csak úgy elvegyen tőlem, mert most 30 évesnek érzem magam.

azóta változtattam magamtól, de nehéz volt, mert jött az "soha többet nem lesz ilyen" "soha többet nem fog így szeretni senki" "veled akartam leélni az életemet" szövegek.

És bizony 10 év előny a pasinak, mert alig 20 évemmel nehéz megítélni, hogy tényleg így van e, hogy tényleg soha, soha többet nem fognak így szeretni? hát honnan az anyámból tudhatná ha csak nem valami természetfeletti jós.

sajnos többfelől hallottam hasonlót, hogy az idősebbik fél a másik jövőképének tönkretételével próbálta biztosítani a kötődést. és ehhez nem kell rosszindulat, ez jön magától.

nagyon tudnak szeretni a 30 évesek, főleg a 20 év körülieket, de közben a félelmük attól hogy elvesztik a lányt még nagyobb.

anyukám nem vett észre rajtam semmit, pedig én aztán összeomlottam. az elmúlástól való félelemtől, és hasonlóktól. pedig a kapcsolat alapvetően jó volt, szerelem volt, vakság volt.

örülj, hogy a lányod most tapasztalja meg hogy milyen egy igazi komoly kapcsolat, de érdemes odafigyelni, minden kis mozzanatára, mondatára a pasi felől, hogy az a szerelem nehogy túl vak legyen, és nehogy elvegye a fiatalkorát.