Barátság kontra szerelem. Veletek is előfordult hogy egy nagyon régi erősnek hitt barátság felbomlott egy "harmadik" fél miatt? Miért? Miért nem lehet meg mindkettő kapcsolat egy ember életében.

Általában szerintem a féltékenység miatt. Élő példa: van egy kisebb baráti társaságunk, a közös hobbi (egy sportféleség) hozott minket először össze, de később emberileg is jó kapcsolatba kerültünk többekkel. Az egyik fiú összejött egy lánnyal, azóta egyre inkább válik ki közülünk, a barátnője még azokat az üzeneteit is "ellenőrzi", amit a hobbi kapcsán írnak neki a többiek: féltékeny ránk is, de magára a szabadidős tevékenységre is. Az meg csak ront a helyzeten, hogy van pár lány is a csapatban. Szerintem az lesz a vége, hogy a fiú egyszer csak nem jön többet, mert nem fogja elengedni... :(

Nem tudom, máshol hogy van ez, de ehhez hasonló példát többet is láttam már.

Én a saját tapasztalatom alapján tudok véleményt írni. A baráti társaságunk egy nagyon összetartó kis csapat. A társaságon belül is kialakultak mélyebb barátságok, mindenkinek megvan a maga "embere" is. Mivel egyébként sokat voltunk együtt, minden hétvégén bulizni jártunk, vagy beültünk valahova beszélgetni. És persze hétköznapokon is volt, hogy valakivel, valakikkel szinte minden nap találkoztunk. Persze szingli voltam, ezeknek a lányoknak a többsége még mindig az, és futó kapcsolataik vannak, vagy pár hónapos próbálkozásaik. Mivel lett egy párom, akivel 1 éve együtt vagyok, így nem tudom minden szabadidőmet velük tölteni, amit ők, főleg az elején nagyon nehezen toleráltak. Nem voltak képesek megérteni, hogy a párommal is kell együtt töltött idő, együtt töltött hétvége, főleg úgy,. hogy minden nap este tudunk találkozni a munkája miatt. Aztán megszokták, hogy nekem már nem a bulizásról és a munka utáni kávézókban lógásról szól az életem. A legjobb barátnőm még mindig nehezen viseli, hogy nem tudok két fele szakadni, és valamiről, "valakiről" mindig le kell mondanom. Szóval úgy alakult,hogy a legjobb barátnőmmel eltávolodtunk egy kicsit, közös témánk is nehezen akad, mert én nem tudok mindig hozzászólni a hétvégi berúgásokhoz, és a nagy sztorikhoz, hogy ki-kivel kavart... Talán ennek így kellett alakulnia, máshová tart az életünk, más lett a fontossági sorrendünk. Mindenki változik, van aki később nő fel, van aki nem.

23/N

Jól írod, "erősnek hitt barátság". Ami igazán erős, az nem bomlik fel akkor sem, ha kicsit eltávolodunk egymástól valamiért. Csak ilyen kevés van. A barátságokat is, a kapcsolatokat is próbára teszi az idő és a változások. Sok gyerekkori barátság sokszor egyszerűen azért szakad meg, mert sokat változunk más irányba.

Harmadik fél miatt inkább akkor szokott megszakadni, ha vagy aki összejött valakivel nem tart igényt többet a barátaira, vagy a barátok nem tudják elviselni, hogy kicsit háttérbe szorulnak.

Az első válaszoló története elég szomorú :(

Egyszer már sajnos én is megjöttem abból, hogy barátnő miatt elhanyagoltam gimis jóbarátokat. Akkor még fiatalabb voltam, én is szinte engedélyt kértem a barátnőmtől, hogy találkozhassak velük. Amit persze ki is használt (többé-kevésbé tudat alatt), ment a nyávogás, hogy ne már. Sokszor le is mondtam programot emiatt.

Szerencsére amikor ennek vége lett, rögtön, kérdés nélkül próbáltak jobb kedvre deríteni, ami nagyon-nagyon jó érzés volt.

Következő kapcsolatomban pedig már tényként közlöm a dolgokat (természetesen nem durván): elmegyek ekkor és ekkor barátokkal találkozni, ha van kedve jön, ha nincs akkor nincs, én megyek.

Ami a legjobb: semmi nyávogás, mert fel tudja érni ésszel, hogy ez nem mindennapos, és én sem szólok bele sosem abba, hogy mikor melyik barátnőjével akar találkozni.

Mutasd ezt meg annak a srácnak, ne hagyja magát:)

Igen, volt ilyen. Egy nagyon-nagyon erősnek hitt barátság ingott meg (lányok vagyunk mindketten, huszonévesek). A barátnőm összejött valakivel, első komoly kapcsolata volt, onnantól kezdve erősen hanyagolni kezdett. Nagyon mérges voltam rá, beszéltem vele többször, megértette, próbálkozik is már egy ideje, hogy többet adjon bele a barátságunkba.

De sajnos azóta meg már bennem tört meg valami, és már nem fontos nekem annyira ez az egész. Elvileg megbeszéltük, de valahogy mégsem tudom neki megbocsátani azt, hogy annyira tojt a fejemre akkor, amikor összejött a párjával.

Nem tudom, mit tehetnék még azonkívül, hogy időnként leülünk beszélni ezekről a dolgokról. Azt hittem, el fog múlni a dühöm, de valahogy mégsem.

Én egyedülálló vagyok, és voltam akkor is, amikor ők összejöttek. Azért esett rosszul, mert amikor korábban meg nekem volt valakim, azért sose hanyagoltam el őt ennyire, mint ahogy ő tette velem.

#2-es lánynak mondanám még (előző vagyok), azért nem mindig arról van szó, hogy szingli csajok élete csak a bulizásból, berúgásból áll, a párkapcsolatban élő lány meg nem tart velük. Én 5 évvel vagyok nálad idősebb, a nagy bulizásokból már kinőttem (persze időnként még bele-belefér egy-egy alkalom, de nem ebből áll az életem, pedig egyedülálló vagyok én is).

És mindezek ellenére jó nagy törést okozott a barátnőm "bepasizása". Nem a közös bulikat, berúgásokat hiányolom, hanem az együtt töltött időt. (Illetve már azt sem hiányolom, mert, mint írtam, már nem fontos nekem ez az egész kapcsolat annyira, mint régen.)

De persze abban igazad van, hogy mindkét félnek megértőnek és elfogadónak kell lennie.

2#-es válaszoló vagyok!

Igen, nem minden szingli lánynak a bulizásról szól az élet, azért emeltem ki, hogy a baráti társaságomnak nagyrészt igen. Egyébként abban is van igazság, hogy nyilván velem fordult egyet a világ, és komolyodtam meg, ők pedig ugyanúgy élik életüket, ahogyan eddig tették. Más kérdés az, hogy én már nem igazán tartok velük. Én is el szoktam járni velük szórakozni is, csak már ritkábban. Valamint semmi probléma nincs azzal, ha valaki szingli, pasizik, bulizik, viszont annál nagyobb baj szerintem, ha csak erről tud beszélni, és mesélni, mert nincs más ezen kívül az életében...