A férjem nagyon szeret viccelődni, tréfálkozni másokkal. Én viszont úgy érzem, ezt a közeli családtagokkal, főleg velem már túlzásba viszi. Hogyan tudnám ezt vele megértetni?

A valódi vicc, a valódi humor feldob, feloldja a stresszt, a legmélyebb pszichés fájdalmat is, a rosszkedvet, a nyomott hangolatot stb.

Ez a valódi humor. Nem marad utána semmi, csak jókedv: mint ahogyan a tavaszi szél elkergeti a felhőket az égről.

Az, amit a férjed csinál, nem egészen humor. Lehet, hogy van benne némi homorérzék, én azonban hajlamos vagyok azt gondolni, hogy az a fajta ember, aki az agresszióját humornak nevezni, és aki ezt nem érti (értsd: az agressziót kiérzi a "humorkodás" mögül) és visszavág neki, az rögtön nála "humortalan" lesz, "túlérzékeny" stb.

Leszoktatni nem tudod az ilyen embert erről, mert ő így szokta meg, hogy így bánik a világgal. Roppant viccesnek gondolja magát akkor is, ha már a világon egyetlen ember sem mosolyodik el a "viccein".

Annyit tehetsz - ha már vele élsz (nyílván akkor is ilyen vicceske volt, amikor férjül választottad), hogy minden egyes alkalommal, amikor úgy érzed, hogy bánt téged az ellen irányuló vagy a károdra történő viccgyártása, akkor helyreteszed. Teljesen mindegy, hogy minek fog hívni, csak annyit kell mondani neki, hogy ez vagy az, amit éppen mondott, nem volt vicces és neked fájt. Majd pedig azonnal elfordulni tőle és otthagyni, szó nélkül!

Hogy másokkal hogyan viselkedik, és másokban milyen károkat okoz a hernyótalpas viccelődése, az már mások baja, nem a tiéd. Nem neked kell a világot megvédeni a férjed viccelődéseitől. Mindenkinek van saját énvédelme, majd helyreteszik ők maguk.

Az viszont az érem másik oldala, hogy ha te pl. kicsit rosszabbul vagy, pl. erősebben depressziós, akkor a valódi viccet sem érted, mert elvész a humorérzéked. Ebben az esetben kicsit óvatosabban érdemes bánni az egész témával, mert LEHETSÉGES, hogy a viccelődései KÖZÖTT van olyan, amelyik valódi humor, csak momentán te nem érted (nem azért, mert buta lennél, vagy humortalan vagy túlérzékeny, hanem azért, mert rossz pszichés passzban vagy) és van, amelyik tényleg hernyótalpas viccelődés.

Egy biztos: ha valaki más kárára röhög, és gyárt vicceket, az nem valódi humor, mert az mindig fájdalmat okoz valaki másnak (annak, aki ellen irányul).

A második válaszoló, jól leírta.

Az anyám is ilyen, és egyszerűen nem veszi észre magát, mikor már megsért engem vagy az testvéremet, és ha nem értjük a viccét, akkor mi vagyunk a bal lábbal keltek, a humortalanok, a savanyúak.

A másik már a plafonon van tőle, és legszívesebben helyre rakná az ember, de nem lehet, mert még jobban rákontrázik, hogy "mi van, mit vagy ilyen fapofa".

Ilyenkor feltudnék robbanni, de ettől még csak ideges lesz az ember, mikor agyba főbe gúnyolódik.

Ja és ami nagyon jellemző még, ő rajta már nem lehet viccelődni.

Egy kis csipkelődés, viccelődés oké, amitől jól érzi magát az ember, de akkor az oda vissza mehet.

Nem pedig egyoldalúan.

És valóban az anyám egy agresszív személyiség, és erőszakos is. Másban is megmutatkozik ez.

Még a testtartásában is.

Az igazán kellemetlen az, hogy ha családi összejövetel van,akkor meséli a cikisebbél cikisebb történeteket, vagy kiforgatja őket, és folyton megalázó és kellemetlen helyzetbe hoz, és ilyenkor csak hallgatni tudok, és próbálok láthatatlan célpontá lenni, mert mégis hogy nézne ki ha azt mondanám az egész rokonság előtt, hogy "bocs, de szerintem ez rohadtul nem vicces", vagy "mi lenne ha magaddal foglalkoznál", esetleg ott mindenki előtt rakjam helyre?

Tényleg nem tudok vele mit kezdeni.

És még van aki úgyis könyveli el, mert egy évben persze töltenek vele 2 órát, hogy milyen jófej...

Öniróniája az nincs,a maga kárára sose süt el poént, és rajta se lehet viccelődni, mert akkor "ne feleselj".

De néha még olyan magánügyeket is képet kitárgyalni, az én megkérdezésem nélkül, amit mondjuk én nem szeretném, ha tudna az egész családi bagázs, mert nem állnak olyan közel. De erre sincs tekintettel, úgyhogy előre megszoktam kérni, hogy ha bárki kérdez erről, akkor majd ÉN válaszolok. A megjegyzéseit pedig próbálja visszafogni.

Az ilyet nem humornak hívják, hanem tapintatlan bunkóságnak.

És sajnos tényleg nem változnak általában, mert nincs önreflexiójuk.